Liszt Ferenc és Richard Wagner műveit alighanem a Győri Filharmonikus Zenekar hangversenyén is úgy hallgatjuk majd, mint legtöbbször: a 19. századi zene legnépszerűbb slágereiként. Holott e darabokkal találkozva arra is gondolhatnánk, hogy a két zeneszerző minden idők legnagyobb modernjei közül való: az egyik a szimfonikus zene és a zongoramuzsika arculatát változtatta meg gyökeresen, a másik a hagyományos operai esztétikát elvetve hozta létre a zenedráma műfaját. Nem elhanyagolható tény, hogy barátok is voltak, sőt életük alkonyán mint vő és após, rokonokká is váltak, közös leszármazottakkal.
Ránki Dezső és a Győri Filharmonikus Zenekar
2018.10.25. Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Közreműködik: Ránki Dezső — zongora Vezényel: Berkes Kálmán
Liszt és Wagner kapcsolata valószínűleg az egyik legkülönlegesebb alkotói barátság a zenetörténetben. Egyet akartak, új műfajokat teremtve és közösen küzdve a forradalmi esztétikai elvekért — ugyanakkor emberi tulajdonságaik, sőt néha elveik is ellentétben álltak egymással. Liszt életében meghatározó szerepet játszott a keresztény hit, Wagner számára hasonlóan döntő fontossággal bírt a germán mitológia. Liszt maga volt a segítőkészség és áldozatkész nagyvonalúság, míg Wagner önzéséről történetek sokaságát őrzi az emlékezet. Lisztet az alázat művészeként ismerjük, Wagnertől nem volt idegen a dölyf.
1870-ben a harminchárom éves Cosima Liszt, a zeneszerző lánya elvált első férjétől, apja tanítványától és lelkes hívétől, Hans von Bülow-tól, hogy házasságot kössön a nála huszonnégy évvel idősebb Wagnerrel. Liszt számára időbe telt, amíg fel tudta dolgozni ezt a fordulatot, és újra helyreállt a harmónia a két barát között. Az idős Liszt előremutató modernségét azonban Richard és Cosima már nem tudta megérteni, sőt furcsálkodva fogadta. Szinte jelképes a tény: Liszt 1886 júliusának végén úgy halt meg Bayreuthban vendégeskedve, hogy az ünnepi játékokkal elfoglalt Cosima — akkor már három éve Wagner özvegye — megpróbálta eltitkolni a fesztivál illusztris közönsége előtt édesapja elhunytát, attól tartva, hogy a gyász megzavarja a Wagner-előadások emelkedett hangulatát.
A mai zenehallgató számára persze mindennél fontosabb Liszt és Wagner zenéjének eszmei rokonsága. A Győri Filharmonikusok műsorán megszólaló művek közül a Lamartine verse nyomán keletkezett szimfonikus költemény, a Les Préludes a transzcendencia eszméjét formálja át zenei hangokká, az A-dúr zongoraverseny a tematikus egység szellemében, egyetlen összefüggő folyamatként megalkotott versenymű nagyszerű példája.
Wagner szimfonikus operarészletei, A nürnbergi mesterdalnokok előjátéka, a Tannhäuser-nyitány vagy A walkürök lovaglása pedig bízvást tekinthetők rövid szimfonikus költeményeknek, hiszen a nyitányok tömören magukba sűrítik az operák legfontosabb gondolatait, a zenekari zenedrámarészlet pedig éppen olyan festőien és fantáziadúsan ábrázoló szellemű, mint Liszt bármelyik szimfonikus műve.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
A Győri Filharmonikus Zenekar egyformán büszke arra, hogy fél évszázada, 1968-ban vált hivatásos együttessé, no meg arra, hogy annak a városnak a képviseletében muzsikál, amely a 19. század legnagyobb karmesterét, az 1843-ban született korszakos Wagnerinterpretátort, Richter Jánost (Hans Richtert) adta a világnak. Az ő édesapja, Richter Antal alapította 1846-ban a mai Győri Filharmonikusok elődjét.
Még Wagnert is lenyűgözte Richter János, a magyar származású karmester
Az est karmestere, Berkes Kálmán vérbeli all round muzsikus: virtuóz és érzékeny klarinétosként, fúvósegyüttesvezetőként, versenyművek szólistájaként egyaránt sokszor hallhattuk, legendás tagja volt a Magyar Állami Operaház Zenekarának, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának és a Budapesti Fesztiválzenekarnak, 1992 óta tanára és zenekarvezetője a tokiói Musashino Zeneakadémiának. A Győri Filharmonikusok élén 2009 óta dolgozik karmesterként hatalmas lelkesedéssel és nagy igényességgel.
Salzburg szerint nem éri meg Európa kulturális fővárosának lenni
Ránki Dezső korunk egyik legelhivatottabb Liszt-játékosa, aki nemcsak a zeneszerző alkotásaihoz szükséges technikai perfekciót nyújtja magasrendű előadásaiban, de azt a gondolatgazdagságot és elmélyültséget is, amely a Liszt-művek hiteles megszólaltatásának a hangszeres teljesítményhez hasonlóan nélkülözhetetlen feltétele.
