Gálaesttel emlékeztek Bessenyei Ferencre születésének 100. évfordulója alkalmából február 15-én a Nemzeti Színházban. A nagyszínpadi műsor előtt a teátrum parkjában pályatársai, tisztelői mécseseket, virágokat helyeztek el a színművész szobránál.
Bessenyei Ferenc (1919-2004) kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a magyar színjátszás nagy alakja száz éve, 1919. február 10-én született. Ebből az alkalomból a művész tisztelői mécseseket, virágokat helyeztek el Párkányi Raab Péter Bessenyei Ferencet Bánk bán szerepében ábrázoló szobránál a teátrum parkjában.
Az eseményen jelen volt Császár Angela, Piros Ildikó, Benkő Péter, Kovács István, Rubold Ödön, Nemcsák Károly, Mihályi Győző színművész és Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója is.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a teátrum előtt tartott megemlékezésen kiemelte: az, hogy az eseményre sokan eljöttek, szintén azt igazolja, hogy igazi nagy színész volt Bessenyei Ferenc. Olyan színész, aki egy korszak szimbólumává tudott válni. Mint fogalmazott, a színész a Jóistentől sok-sok ajándékot kapott: karizmát, energiát, gyönyörű orgánumot, és élt is ezzel.
Olyan művész volt, aki tudott igazi nagy hősöket játszani, karizmatikus egyéniségeket. Benne láttuk nagy történelmi személyiségeinket.
Felidézte, hogy a művész születésének 100. évfordulóján, február 10-én emléktáblát avattak annak a budapesti háznak a falán, ahol a színész lakott.
A teátrumban pénteken gálaesttel is emlékeztek a művészre. A Nemzeti Színház nagyszínpadán a Bessenyei 100 – „Én úgy szeretek élni!” című műsorban pályatársakkal, történetek, filmbejátszások, novellák segítségével idézték fel a színész alakját.
(Via MTI)