Felix Mendelssohn-Bartholdy születésének idei, 210. évfordulóján többször is meghallgathatjuk ifjúkori, de már érett remekművét, az op. 20-as Oktettet. A zene mellé kortárs irodalom is társul: a tételek között Rubin Eszter megjelenés előtt álló Árnyékkert című regényének részletei hangoznak el. A koncertsorozatról Szomora Tiborral, a Con Spirito Oktett művészeti vezetőjével beszélgettünk.
– Miért éppen Mendelssohn Oktettjével ünneplik az évfordulót?
– Ez a mű a zeneirodalom egyik ikonikus darabja, a közönség számára mindig különleges élményt nyújt. Sok vonós hangszeres álma, hogy egyszer életében eljátszhassa. Így voltak ezzel a mi oktettünk tagjai is. Már gyerekkoromban sokat hallgattam, és nem utolsó sorban zeneileg is komoly kihívás, de emberileg sem könnyű nyolc zenészt összefogni, akiknek mindegyike tulajdonképpen szólista a darabban, ugyanakkor a legteljesebben együtt is kell működniük. Nemrég olvastam Várjon Dénessel egy interjút, ahol azt nyilatkozta, hogy „egy jó kamaraegyüttesben, mint minden igazi közösségben az ember saját magát is újra tudja gondolni.” Ezzel teljesen egyet tudok érteni az oktettben folytatott eddigi munkánk, és a korábbi kamarazenei tapasztalataim alapján is.
– Vajon időszerű még napjainkban Mendelssohn és a többi régi nagy mester zenéje? Tud mondani valamit a mai embernek?
– Sajnos egyre szűkebb és egyre inkább idősödik a klasszikus zene iránt érdeklődő korosztály, a helyzet nehéz, de talán nem kilátástalan. Kétségtelenül egy olyan világban élünk, ahol a régi kulturális értékek egyre inkább háttérbe szorulnak, rengeteg aktuális információ és impulzus zúdul ránk, csak néhány percet tudunk szánni a dolgokra. Az, hogy valaki végighallgasson egy félórás vagy még hosszabb, többtételes művet, már szinte elképzelhetetlen. Ugyanakkor sok nagyon értékes, kreatív kezdeményezéssel is találkozhatunk, amelyek sikeresen viszik be a köztudatba a klasszikus zenét, ami nagyon fontos, hiszen ezek a művek óriási és időtlen értéket képviselnek. Mi is igyekszünk korszerűen gondolkodni, ezért napjaink irodalmával ötvözzük az előadásunkat, a tételek között Huzella Juli Rubin Eszter megjelenés előtt álló Árnyékkert című regényéből olvas fel részleteket.
– Hogyan egyeztethető össze a zene és az irodalom, a 19. és 21. század?
– A Mendelssohn Oktettnek már a születésekor megvolt az irodalmi kapcsolata, a zeneszerző nővére, Fanny visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a harmadik tételt Goethe (akit Mendelssohn személyesen is ismert) Faustjának Walpurgis-éji jelenete inspirálta, pontosabban annak is az utolsó versszaka. Fanny Mendelssohn is, aki egyébként nagy kritikusa volt testvérének, igazán jól sikerültnek találta ezt a légies, könnyed tételt. Azt írta róla, hogy az ember a zenét hallgatva a szellemvilág közelében érzi magát, és szinte maga is legszívesebben seprűnyélre pattanna.
A jelenet a Walpurgis-éji álom, avagy Oberon és Titánia aranylakodalma közjátékkal fejeződik be, amelyben Goethe Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékát folytatja. Ott Oberon és Titánia lakodalmuk előtt összevesznek, majd kibékülnek, és megtartják az esküvőt. Goethe továbbviszi az ötletet, ő az aranylakodalmukat meséli el. Ennyi irodalmi vonatkozás mellett úgy gondoltuk, hogy nem légből kapott ötlet a zene mellé prózát is társítani. Szóba jöhetett volna maga a Goethe Faustja is, de felmerült Thomas Mann Faust-története, vagy a Mester és Margarita is Bulgakovtól. Végül Rubin Eszter megjelenés előtt álló Árnyékkert című regényére esett a választásunk, amellyel olyan szöveget hallhatunk, amit még senki sem ismerhet. A 20-21. század fordulójának Budapestjén játszódó könyv cselekménye valahol a képzelet és a realitás határán lebeg, nagyon jól illeszkedik a Walpurgis-éj tematikájához.
– Mit kell tudnunk valójában erről a különös éjszakáról?
– A Walpurgis-éj a germán népek hiedelemvilágának, mitológiájának része, amely szerint az április 30-ról május elsejére virradó éjszaka a boszorkányok a Harz-hegységbeli Brocken vagy más néven Blocksberg tetején gyülekeznek, és hatalmas ünnepséget tartanak. Egyes feltevések szerint ez a hagyomány a régi pogány áldozati rítusok maradványa, azokból az időkből, amikor ezek a szertartások már csak rejtetten, például egy hegytetőn zajlódhattak le.
A kereszténység aztán ezt Szent Walburga ünnepévé civilizálta, innen származik a mai elnevezés is, de tulajdonképpen csak a dátumok egybeesése adja a két dolog közötti kapcsolatot. Az Angliából származó Walburga a 700-as években élt, és a kereszténység terjesztésének missziójával érkezett a mai Németország akkor még pogány területére, ahol aztán a heidenheimi kolostor apátnője lett.
– Mikor lehet hallani ezeket az irodalommal ötvözött koncerteket? És mire készülnek még ebben az évben?
– Már volt egy előadásunk a Budapesti Történeti Múzeumban február végén, az ottani Gótikus Terem különleges atmoszférája még érdekesebbé tette a koncertet. A következő alkalom pedig a BMC Könyvtárában lesz március 30-án. Szeretnénk minél több helyen eljátszani ezt a darabot az év folyamán, én magam pedig további koncerteken is részt veszek, többek között a Magyar Rádió Márványtermében május elején, augusztusban pedig Japánba utazom, ahol Dohnányit, Dvořákot és Mendelssohnt fogunk játszani két nagyszerű japán kollégával.
