Úszó könyvtárat építettek az Elba egyik csatornáján Hamburgban német művészek – jelentette a Deutschlandfunk német közszolgálati rádió.
A 150 négyzetméteres könyvtárat három művészcsoport hozta létre. Az épület félig tutaj, félig pedig ideiglenes építményekből áll. Csak a nyári hónapokban áll, illetve úszik a fűzfák és a vadkacsák között a város Wilhelmsburg nevű negyedében.
A mesterséges szigeten lebegő könyvtár egyik ötletgazdája, Finn Brüggemann a Deutschlandfunknak úgy nyilatkozott, a céljuk választ találni arra, hogy az emberek a jövőben hogyan tudnának a mai viszonyoktól eltérően együtt élni és dolgozni.
„Azt gondolom, hogy ez a vízen lét, a földtől elszakadva létezés elég jó jövőkép erre vonatkozóan” – magyarázta a művész, aki szerint, ha valaki ránéz a város térképére, kénytelen rádöbbeni, hogy rengeteg a kék és a vízfelülethez tökéletesen passzolnak a művészeti projektek.
Az úszó könyvtár nem a szó szoros értelmében vett könyvtár, mert könyvespolc például egyetlen egy van benne és azon is csak mintegy kéttucat kötet pihen filozófiai és művészeti ismereteket rejtve. Az ft Kultur nevű berlini művészcsoport olasz tagja, Federica Tedi építész a rádiónak nyilatkozva arra mutatott rá, hogy a könyvtár célja a tudás megőrzése és átadása és ez az úszó könyvtárban sincs másként.
„Ez a tudás talán kicsit más, mint amelyet a könyvek rejtenek. Ez a tudás azokhoz kapcsolódik erősen, akik élettel töltik meg a helyet” – magyarázta Tedi, aki éppen ezért minél több embert arra bátorít, hogy látogassák meg, töltsék meg élettel az úszó könyvtárat, meséljenek, beszélgessenek.
„Mi történeteket gyűjtünk. Mindennapi és élettörténeteket, és a környék történeteit, és megpróbáljuk megőrizni őket” – tette hozzá Brüggemann. A mit nevű francia művészcsoport tagja, Fabien Bidaut pedig azt magyarázta, ennek a könyvtárnak nem az a célja, hogy dolgokat, első sorban könyveket archiváljanak és tároljanak benne, hanem, hogy egy nyitott hely legyen, ahol történetek születnek.
A mobilkönyvtárban író- és nyomtatási lehetőségek is vannak, így az itt elmesélt történeteket lejegyzik, összegyűjtik, lefordítják, kinyomtatják.