Sulyok Tamásnak, a Győri Filharmonikus Zenekar korábbi igazgató-karnagyának Borkai Zsolt polgármester A Győri Városháza Ezüst Emlékérme kitüntetést adományozta. A nagy tiszteletnek örvendő, 89 éves magyar karmester, tanár évtizedek óta él családjával Németországban.
A kitüntető cím átadása a karmester konstanzi otthonában került sor, ahol a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója, Fűke Géza és Ősz Gábor igazgatóhelyettes személyesen keresték fel az egykori igazgatót.
![](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/09/díjátadás.jpeg)
Sulyok Tamás egy korábbi levelében arról tájékoztatta Fűke Gézát, hogy szándéka szerint személyes tulajdonát képező kottatárát, valamint kéziratait a Győri Filharmonikus Zenekarnak ajándékozza, illetve azokat a művészeti intézményben kívánja elhelyezni. „Kérésem: azokat a kottákat, melyekre a zenekarnak nincs szüksége kapják – igény szerint zeneoktatási intézmények… A szállításhoz szükséges kartonok már készen állnak”- írta a karmester.
„Hálásan köszönjük megtisztelő felajánlását”– íródott postafordultával a válaszlevél. „A Zenekar igazgatójaként mindig kiemelt figyelmet fordítottam arra, hogy kottatárunk folyamatosan gyarapodjon, amihez ez az értékes gyűjtemény, főleg a kéziratok is hozzájárulnak….Kollégáim nevében is megígérhetem, hogy méltó helyre fog kerülni a kottagyűjtemény.”
Sulyok Tamás 1984-1989 között igazgatta az idén jubiláló, 125 éves társulatot. Borkai Zsolt polgármester ezen elismerésével a zenekar élén végzett kimagasló tevékenységét, valamint a felbecsülhetetlen értékű kottagyűjteményének a zenekar részére történő felajánlását ismerte el.
![](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/09/sulyok_1.jpeg)
Mindkét részről megindító volt a nagy találkozás Konstanzban. Megtiszteltetés volt átadni a kitüntető címet a 89 éves magyar mesternek. Sulyok Tamás nagy köszönettel fogadta a győri elismerést, aki ahogy korábban levelében ígérte, a győri ajándék becsomagolva, útra készen várta a zenekari mini küldöttséget.