Julian Barnes angol író Anglia, Anglia (1998) című szatirikus regényében egy dúsgazdag vállalkozó a nem túl távoli jövőben szórakoztató parkot/szigetet hoz létre. Az „igazi Angliát”, amely az angolokkal kapcsolatos közhelyek kimerítő kollekciója. E szigeten helyet kap Robin Hood, vidám cimboráival egyetemben. A lázadás és az engedelmesség feszítő kettőssége a brit szatírák állandóan visszatérő gondolata. A ’60-as, ’70-es évek filmjeiben különösen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Müpamozi soron következő néhány filmje.
Lindsay Anderson 1968-as filmje, a Ha… a brit új hullám egyikutolsó darabja. Egy brit kollégium világába lépünk be, amelyet az elfojtás/elnyomás ural, az értelmetlen dresszúra, a szemforgatás, a kiüresedett, de görcsösen pátyolgatott tradíciók. A brit új hullám (free cinema) alkotóit különösen foglalkoztatta a kérdés, hogy mit is kezdjenek a fiatalok a világgal: fogadják-e el a józan ésszel kevéssé elfogadható kötöttségeket, vagy szálljanak ki ellenük? Ezt a dilemmát metaforikusan gyakran jelenítették meg zárt intézményekkel — iskola, kórház, börtön. A Ha… iskolafilm, amely a szatíra által megkövetelt túlzásokat ad absurdum fokozza.
Nos, itt vagyunk a lázongó hatvanas évek végén. A film helyszíne egy kollégium, főhőse pedig Mick Travis, aki társaival együtt szembeszáll egy abszurd renddel. Malcolm McDowell alakítja, aki az elkövetkező években több film emblematikus karaktereként jelent meg a mozivásznon.
Ha úgy tetszik, ő maga testesítette meg a lázadás-engedelmesség dilemmáját.
A korszak egyik legremekebb brit komikusa, Peter Cook újfajta szatirikus karaktert jelenít meg Kevin Billington 1970-es filmjében, A gátlástalanság lovagjában. Michael Rimmer karrierje egy reklámügynökségben kezdődik, az impotensek és inkompetensek csapatában. Innen indul el egyre magasabbra ívelő pályáján. Elég lenne a szárnyaló politikai karrierhez egy csiptetős tábla és a teljes gátlástalanság? Michael Rimmer impozáns pályafutása — egészen a miniszterelnökségig — olykor arcpirítóan valószerű. Ő már egy új kor gyermeke, aki hatékonyan él a tömegkommunikáció és a marketing eszközeivel. És ráébred arra, hogy képes ő mások helyett is dönteni.
A gátlástalanság lovagja azért mellbevágó, mert egy nem digitalizált, az online világot még nem is sejtő világban mutatja meg a manipuláció hegyeket mozgató hatalmát.
És azt, hogy az egyszerű polgárok semmilyen módon nincsenek felvértezve a befolyásolással szemben. Hogy ki is, mi is Michael Rimmer — ügyes fickó vagy gazember —, az már a nagyra becsült néző morális megítélésén múlik.
Stanley Kubrick 1971-es filmjében, a Mechanikus narancsban ő jeleníti meg a nem túl távoli jövőben kicsi Alexet, az erőszak és a bűn ifjú démonát, aki végül börtönbe kerül. A Mechanikus narancs brutális disztópia. Azzal a gondolattal játszik, mi lenne, ha egy forradalmi eljárással ki lehetne irtani az agressziót a bűnözőkből. Kicsi Alex a börtön helyett ezt a megoldást választja. De jobb lesz-e a bűnmentesített világ? Látszólag egyszerű a képlet: rossz világ mínusz bűn = jó világ. Vagy ki tudja… Mert mi a helyzet a jó szándékú, kiművelt és kifinomult emberfőkkel? Az általuk teremtett/ lakott világocskák mentesek lennének a bűntől, a gyarlóságoktól? Mi lesz a szabad akarattal? És hogyan is állunk a hatalomiparosokkal, akik a társadalom különféle rétegeiben/bugyraiban élő egyedeket nem tekintik másnak, mint a cizellált hatalomtermelési folyamat alapanyagának?
Erős, mindmáig felkavaró film ez. A regényt és a filmet itt-ott be is tiltották annak idején. Sőt!
Maga a rendező hívta vissza filmjét a forgalmazásból, amikor egy évvel a bemutató után a vásznon látható események a valóságban is megtörténtek.
Lindsay Anderson 1973-ban újra életre keltette Mick Travis karakterét — természetesen Malcolm McDowell alakításában. A szerencse fiában a kiinduló tézis most egészen más: Mick itt az engedelmesség, a karrierépítés, a „berendezkedés” útját járja. A történet a brit irodalmi hagyományból fakad. Ott van benne az utazóregény, a kópéregény, a fejlődésregény — a társadalmi felemelkedés lehetőségének gondolata.
Csakhogy már a hetvenes években járunk. A világ tudomány által való megváltásába vetett hit elporladt, de a Vízöntő korának divatgondolatai sem tűnnek többnek furcsa göncöknél és nem kevésbé furcsa szólamoknál. Groteszk, olykor szürreálisba forduló mese ez, amelyben a társadalmi elit, a hatalomipar értékeit vesztette, a lent lévők pedig csőcselékké süllyedtek, akik már egymással sem szolidárisak. S úgy tűnik, hiába választja Travis ez alkalommal a lázadás helyett a behódolást, a végeredmény pontosan ugyanaz. Travis odisszeája — ágyról-ágyra, börtönről-börtönre járása, az aláírandó papírok és elszenvedendő pofonok sora — olyan világot tár fel, amely semmiképp nem tekinthető minden világok legjobbikának.