Február 20-án zárult a Munkácsy Mihály (1844-1900) festőművész születésének 175. évfordulója alkalmából egy éve indított Munkácsy 175 programsorozat Békéscsabán. A helyi Munkácsy Múzeumban emellett készítik az új állandó kiállítást.
Gyarmati Gabriella, a múzeum művészettörténésze elmondta, hogy az emlékév során rendeztek speciális, három darab öt méter szélességű felületre vetített virtuális tárlatot Egy géniusz története címmel, amelynek részeként – úgynevezett idővonalas megoldással – azt is szemléltették 3D-s vetítéssel, milyen események zajlottak a világban a mű keletkezésekor.
Rendeztek tablókiállítást a békési megyeszékhely főterén a festő híres alkotásaiból; az érték(m)érő című VI. Magyar-Román Határmenti Konferencián is több előadás szólt a Békéscsabához több szállal kötődő géniuszról. Emellett ötszáz példányban kiadtak egy négyszerzős tanulmánykötetet Beszéljünk újra Munkácsy Mihályról! címmel. Ebben művészettörténészek speciális témákat jártak körül, így a 62 négyzetméteres, 14 méter széles Honfoglalás című műről, a festő 1848/49-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos munkáiról, a nőábrázolásáról, valamint a családfájáról születtek tanulmányok.
Az emlékévet február 20-án a festővel jó barátságot ápoló, neki több szerzeményt is ajánló Liszt Ferenc műveiből álló koncerttel zárták, amelyet Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész, valamint Hegedűs Katalin adnak.
Gyarmati Gabriella elmondta, hogy sikerült néhány új relikviát beszereznie a múzeumnak, így Charles Sedelmeyer műkereskedő katalógusa és két gyászjelentés is gyarapítja a világon legnagyobb Munkácsy-hagyatékot kezelő intézményt. Utóbbiról szólva elmondta, hogy az egyik gyászjelentést a család, a másikat az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat adta ki, mindkettőt Arad gyulai származású polgármesterének, Salacz Gyulának címezték. Mindkettő az aradi Kölcsey Társaság elnökétől került a múzeum birtokába.
Gyarmati Gabriella azt is elárulta, hogy egy új Munkácsy-alkotás is gazdagítja a gyűjteményüket, amelyről részletesen az új állandó tárlat megnyitásakor számolnak be.
Ando György múzeumigazgató elmondta, hogy tízévente szükséges megújítani a kiállításokat, náluk 2007-ben volt az utolsó ilyen átalakítás. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Kubinyi-program két ütemén 38 millió forintot nyertek el. A Magyar Nemzeti Galériától (MNG) hat festményt kaptak tartósan kölcsönbe, saját képanyagukból tíz festmény alkotja majd az új Munkácsy-tárlat gerincét.
Optikailag is kiemelt lesz – magassága miatt is – a Sirató asszonyok a keresztfánál című mű, amely Munkácsy barátja, gróf Andrássy Gyula belügy-, majd külügyminiszter tőketerebesi mauzóleumába készült. A kép érdekessége, hogy a múzeum korábban készíttetett róla egy mérethű másolatot, amely jelenleg díszíti a mauzóleumot – mondta Ando György.
Ugyancsak a MNG-tól kapták a Krisztus Pilátus előtt című képet, a híres alkotás feles méretű redukcióját. Az új tárlatot az idővonal logika mentén alakítják ki, digitális eszközöket is igénybe véve. A látogatók átmenetileg QR-kódok segítségével, mobiltelefonokon, később telefonokon és tableteken láthatják azt is, hogy egy-egy alkotás készítése idején mi történt Békéscsabán, mi Magyarországon, és mi a nagyvilágban; ha akarnak, a kép keletkezési körülményeiről és egyéb érdekességekről is megtudhatnak információkat – fejtette ki.
Az új állandó kiállítás április 24-én nyílik meg, Munkácsy Mihály ugyanis 1884. április 25-én mutatta be a Krisztus Pilátus előtt és az akkor elkészült Golgota című alkotást Párizsban – mondta Ando György.