A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) képviselői ma 16 órakor találkoznak az intézményt fenntartó Innovációs és Technikai Minisztériumot (ITM) vezető Palkovics Lászlóval, hogy az egyetem modellváltásával kapcsolatos kérdéseiket feltegyék. Az üggyel és az intézménnyel kapcsolatos véleményét Schilling Árpád, Ascher Tamás és a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) több tagszínházának vezetője is kifejtette.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítását illető bizonytalanság és transzparenciahiány hívta életre azt a június 21-i tüntetést, amelyről mi is beszámoltunk. A tüntetés szónokainak beszédeit itt foglaltuk össze.
Schilling Árpád Facebook-bejegyzésében pontról pontra végigvette azokat a MTT által „a magyar színházi társadalom által már széleskörűen ismert és vitathatatlan tényeket” , amelyeket a szervezet nyílt levelében sorolt fel. Ezek közül az egyik az, hogy „az SZFE oktatási munkájának minőségét a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja”.
Schilling erről így fogalmaz: „Bár az elmúlt húsz évben nem egyszer mondtam vagy írtam arról, hogy az SZFE-n folyó munka újragondolása szükségszerű, most mégis azt kérdezem, hogy kik azok a szakemberek, akik a szakma jelentős többségét alkotva tartják alacsony színvonalúnak a jelenlegi képzést. Kik azok és hol végeztek eddig oktatási tevékenységet? Mit írtak és nyilatkoztak az elmúlt húsz évben az SZFE módszertanáról? Hol vannak azok a jeles szakemberek, akik eddig hiába írták világraszóló oktatási javaslataikat, amelyek az SZFE alapítványi átalakításának következtében most végre kiszabadulhatnak a fiókokból? Az SZFE egy rendkívül összetett oktatási intézmény, egymástól sajnálatosan elzárt tematikák végtelen tárháza, tele nagyszerű, de eleddig kiaknázatlan lehetőséggel (gondoljunk csak a színház és film szinergiáiban rejlő hatalmas művészeti potenciálra), mindazonáltal korszerűtlen, ez tény. Amit Vidnyánszky Attila színházi társasága képvisel, azonban sajnos még korszerűtlenebb. Amennyiben az MTT hitelvei szerint alakul át az oktatás, akkor az valójában Vidnyánszky Attila színházi tapasztalatai és elképzelései szerint fog megvalósulni, hiszen ő az egyetlen, akit erről eddig hallottunk megnyilvánulni (a magyar filmművészet oktatásáról az MTT-n belül Kálomista Gábor gondolkodik). És ezzel messze
nem azt akarom sugallni, hogy Vidnyánszky Attilát eddigi életműve ne jogosítaná fel arra, hogy színházművészetet oktasson, de az, hogy ízlése egy állami oktatási intézmény egészének törzsanyaga legyen, mégiscsak költői túlzás, a hübrisz leplezetlen fölvállalása.
Ha eddig kritikaként felmerülhetett a sokszínűség hiánya az SZFE vonatkozásában, akkor ezután az isten se moshatja le az intézményről, hogy itt bizony egy kultúrpolitikai puccs következtében kerültek a falakon kívülre a korábbi oktatók.
Abban viszont egy percig se kételkedjünk, hogy ha megtörténik az átalakítás, és az intézmény fölött jogot gyakorló kuratórium Vidnyánszky Attila instrukciói alapján kezdi meg tevékenységét, akkor a jelentősen megemelt támogatásoknak hála lesz annyi pénz, amellyel külföldi oktatókat lehet majd bevonni az oktatásba. Akárcsak a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó esetében: ha az aktivitás politikailag támogatott, akkor meglesz hozzá a megfelelő anyagi juttatás, és így megvalósulhat a fejlesztés is.
Csakhogy egy személyes ízlés és habitus, amely nélkülözi az önvizsgálatot, egyszerűen alkalmatlan arra, hogy korszerű, transzparens, fenntartható és demokratikus gyakorlatok forrása legyen. Amióta Vidnyánszky Attila hatalmat kapott Magyarországon, azóta nincs béke, folyamatos az érdekellentét, a leuralás, a simlisség, a mellébeszélés és a dilettantizmus. Ha valaki nem hisz nekem, hallgasson Jordán Tamásra, mit gondol az MTT által átvett POSZT elmúlt évekbeli teljesítményéről, szakmai szemmel.”
Ascher Tamás egy szintén nyilvános Facebook-bejegyzésben Schilling véleményéről ezt írta:
„Schilling Árpád módszeres, végiggondolt,alapos szöveget írt Vidnyánszkyékra reagálva: eközben az Egyetemet sem kíméli, sokszor jogosan,többször méltánytalanul. De alapvető mondanivalója, hogy csak nyilvános vitában és érvekkel lehet az oktatás korszerűségét, hangsúlyait megkérdőjelezni, igaz. Emellett sajnos, az is igaz, hogy ezt a vitát jórészt elmulasztottuk mi magunk, színházi emberek is.Ugyan az utóbbi 25 évben újra és szakadatlanul vészhelyzet volt, mindig a következő napot kellett megoldani – magyarázat, de nem mentség.”
Funk Iván rendező rendező szakos hallgatóként átélt élményeit idézte fel:
„Öt évig jártam az SZFE-re és szakmai ügyeket soha nem kevert politikával senki. (pl. egy felvételin Kerényi Imre éppen úgy hozzászólt a felvételiző művészi adottságaihoz, mint Ács János, teljesen magától értetődően). Ha valakit ez nem érdekel, vagy egyszerűbbnek találja az SZFE-t leírni ilyen-olyan egyszavas jelzőkkel, az gondoljon arra, hogy ez az intézmény egy egész ország kiemelkedő művészeit nevelte ki az elmúlt évtizedekben. Magyarországét.”
Az Origo három vidéki színház, a Győri Nemzeti Színház, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a zalaegerszegi Hevesi Sándor igazgatóit kérdezte meg. Mindhárom színház a Magyar Teátrumi Társaság tagja, az MTT nyílt levelét a kecskeméti színházat igazgató Cseke Péter a társaság egyik alelnökeként aláírta. Mindhárman leszögezték, az SZFE hallgatói nem nagyon akarnak vidékre szerződni. (Erről ír Seregi Zoltán, a szintén MTT-tag Békéscsabai Jókai Színház igazgatója a Magyar Nemzetben közzétett írásában is.) Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház vezetőjének vegyes tapasztalatai vannak a budapesti és a kaposvári színésznövendékek kapcsán, Cseke Péter találkozott „hihetetlenül tehetséges és bántóan tehetségtelen, Színművészetit végzett, fiatal színésszel egyaránt”, a zalaegerszegi igazgató, Besenczi Árpád „arról beszélt, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem voltaképpen levegőnek nézi a vidéki színházakat”.
