Nincs könnyű dolga annak, aki az újdonság erejével szeretné bemutatni Simon Mártont és Závada Pétert. Akik az elmúlt évtizedben nyomon követték a kortárs magyar költészet alakulását, a két életpálya alighanem minden adatszerű részletét ismerik. A két szereplő egymást jellemzi cikkünkben.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
A nyolcvanas években született nemzedék két legnépszerűbb költője a Villámrandi slamen találkozott először 2011 nyarán a Millenáris Parkban. Závada Péter ott hallotta Simon Márton tól először azt a sort, hogy: „Úgy kellesz, mint Termelési regényhez a traktor.” Nem volt kérdés, hogy odamegy hozzá az előadás után: „Hallod, ez jó volt.” Simon ekkor már ismerte és szerette Závada szövegeit, zenéket, verseket vegyesen. Ahogy fogalmaz, komoly fless volt végre bemutatkozni egymásnak.
Az elmúlt években rengeteget dolgoztak együtt, tartottak közös iskolai workshopokat, lakásszemináriumokat, léptek föl koncerten, habár — mint mondják — ezekre soha nem tekintettek száraz munkaként: mindig van bennük bőven felhajtóerő és izgalom mindkettejük számára. Faggatásomra, mit szeretnek leginkább egymás költészetében, van-e olyasmi, amit különösen nagyra értékelnek a másik munkájában, Simon Márton elmondta:
Závada nyelvérzéke „kiborítóan utolérhetetlen”.
Másrészt folyamatosan kísérletezik, nem ül a babérjain: elkezdett olyan verseket írni, amilyeneket magyarul szinte senki, és amelyek ráadásul hihetetlenül erősek is. Kitartás, önfejűség és persze a „szuperképesség”, a blazírt, pofátlan bátorság — leginkább ezek nyűgözik le Simon Mártont kollégájában.
Závada Péter hangsúlyozta, Simon szintén ki mer lépni a komfortzónájából időről időre, holott joggal bízik abban a költői beszédmódban, amelyre viszonylag korán rátalált, és amelytől olyan felismerhetők a Simon Márton-versek. Kiemelte pályatársa kifinomult stiláris és retorikai érzékét, jelezve, hogy ezek a nyelvi humorhoz is elengedhetetlenek, és azt is elárulta:
bámulatosnak tartja, Simon Mártonnak mennyire vérében van a magyar költészeti hagyomány, a klasszikusok szövegei, illetve milyen bátran hasznosítja őket újra.
A nyolcvanas években született nemzedék két legnépszerűbb költője a Villámrandi slamen találkozott először 2011 nyarán a Millenáris Parkban. Závada Péter ott hallotta Simon Mártontól először azt a sort, hogy: „Úgy kellesz, mint Termelési regényhez a traktor.” Nem volt kérdés, hogy odamegy hozzá az előadás után: „Hallod, ez jó volt.” Simon ekkor már ismerte és szerette Závada szövegeit, zenéket, verseket vegyesen. Ahogy fogalmaz, „komoly fless volt végre bemutatkozni egymásnak”.
Az elmúlt években rengeteget dolgoztak együtt, tartottak közös iskolai workshopokat, lakásszemináriumokat, léptek föl koncerten, habár – mint mondják – ezekre soha nem tekintettek száraz munkaként: mindig van bennük bőven felhajtóerő és izgalom mindkettejük számára.
Faggatásomra, mit szeretnek leginkább egymás költészetében, van-e olyasmi, amit különösen nagyra értékelnek a másik munkájában, Simon Márton elmondta: Závada nyelvérzéke „kiborítóan utolérhetetlen”. Másrészt folyamatosan kísérletezik, nem ül a babérjain: elkezdett olyan verseket írni, amilyeneket magyarul szinte senki, és amelyek ráadásul hihetetlenül erősek is. Kitartás, önfejűség és persze a „szuperképesség”, a blazírt, pofátlan bátorság – leginkább ezek nyűgözik le Simon Mártont kollégájában.
Závada Péter hangsúlyozta, Simon szintén ki mer lépni a komfortzónájából időről időre, holott joggal bízik abban a költői beszédmódban, amelyre viszonylag korán rátalált, és amelytől olyan felismerhetők a Simon Márton-versek.
Kiemelte pályatársa kifinomult stiláris és retorikai érzékét, jelezve, hogy ezek a nyelvi humorhoz is el engedhetetlenek, és azt is elárulta: bámulatosnak tartja, Simon Mártonnak mennyire vérében van a magyar költészeti hagyomány, a klasszikusok szövegei, illetve milyen bátran hasznosítja őket újra.
