Papageno Radio
- hirdetés -
Színház Új dokumentumsorozat kutatja, mennyi igaz Hemingway mítoszából

Új dokumentumsorozat kutatja, mennyi igaz Hemingway mítoszából

Minden eddiginél kimerítőbb és részletesebb dokumentumfilm készült Hemingwayről. Ken Burns és Lynn Novick hat órában járja körül az amerikai irodalom már életében legendává – melyet önmaga is lelkesen épített – vált alakjának életművét.

„Mindig is az volt a benyomásom, hogy fontosabb vagy legalább olyan fontos az, hogy jó ember legyek, mint az, hogy nagyszerű író. Még az is kiderülhet, hogy egyik sem vagyok, de mindkettőre vágyom” – fogalmazott Hemingway.

- hirdetés -

A három, egyenként közel kétórás epizódban megpróbálják kibogozni, hogy a mindenki által ismert Hemingway-kép mennyire esik egybe a valósággal. Az író ugyanis maga is tudatosan alakította imidzsét, létrehozva azt a kemény és férfias férfit, aki nagy kanállal falja az életet – és a nőket: jókat eszik, sokat iszik, bikaviadalokra és vadászatokra jár és közben mélyen, lényeglátóan és természetesen kevés szóval meg is írja ezt.

- hirdetés -

"Ernest

A dokumentumfilmben nem kisebb színészek adják a hangjukat az irodalmi és történelmi alakoknak, mint Jeff Daniels, aki az írót narrálja.

Négy feleségének leveleit Meryl Streep, Patricia Clarkson, Keri Russell és Mary-Louise Parker olvassa fel.

Az első, közel kétórás rész az 1899-től 1929-ig terjedő időszakot öleli fel és az „Egy író” címet viseli. Ez Hemingway Chicago külvárosában töltött gyerekkorától az első újságírói állásáig tart, amit Kansas City-ben kapott. Ezt követően Hemingway csatlakozott a Vöröskereszthez és Olaszországba ment az I. világháború alatt. Itt súlyos sérülésből lábadozott, amikor beleszeretett az őt ápoló nővérek egyikébe.

Az írókkal és szakértőkkel folytatott interjúk nyomán nemcsak egy egyszerű életrajz bontakozik ki, hanem egy enciklopédikus esszé. Emellett a sorozat megadja a szükséges történelmi hátteret, így a nézők hitelesebbn látják az író karakterét, döntéseit. Pontos képet kapnak arról, hogy viselkedett bizonyos helyzetekben és hogyan hozott létre klasszikus regényeket, mint a Búcsú a fegyverektől vagy Az öreg halász és a tenger.

Az 1929 és 1944 közötti évekkel foglalkozik a második epizód, „Az Ikon” (The Avatar) és az utolsó, 1944 és 1961 közötti évekkel a befejező, „A tiszta lap” című rész. Itt Hemingwaynek a saját maga által a személye köré felépített mitológiája és az utolsó éveiben hanyatló egészsége áll a középpontban.

A kritikák különösen a második részt emelik ki, amelyben a filmesek a legendárium valóságtartalmát próbálják felderíteni.

Ő sem engedte, hogy a róla kialakult kép egydimenzióssá váljon. Vajon ez arra szolgált, hogy távol tartsa az embereket vagy hogy elrejtse azokat a tulajdonságokat, melyet egyesek hibának is tarthatnak, mint az ivás és a nőzés.

Ide kapcsolódik:
Eddig ismeretlen Hemingway-elbeszélést adtak ki

A filmek feltárják Hemingway alkotási folyamatát is. Megvizsgálják, hogy befolyásolta a művészetét az élete, illetve hogyan hat az irodalmi munkássága most, amikor a világ jobban ki van élezve a rasszizmusra és a nőgyűlölet.

A sorozatot a PBS csatorna sugározza, a magyar forgalmazásról egyelőre nincsenek információink.

(via Variety, Indiewire)

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.