Egry József, a Balaton festője – a legtöbben így ismerik a modern magyar festészet egyik legmarkánsabb képviselőjét, aki 1883. március 15-én született Zalaújlakon, és 1951. június 19-én hunyt el Badacsonytomajban. Hírnevét a tomboló színekkel és fényekkel átszőtt balatoni tájképek alapozták meg.
- hirdetés -
Egry József (1883–1951) a modern magyar festészet egyik legmarkánsabb képviselője. Életműve technikában és témában rendkívül gazdag, amely magán viseli a múlt század elő szellemi újításainak jegyeit. Az 1920-as évek elején kerül művészetének középpontjába a Balaton, miután – az I. világháborúban szerzett betegségével – 1916-ban a badacsonyi hadikórházba került gyógyulni. Itt nemcsak életművének meghatározó témájára talált rá, de megismerte későbbi feleségét, Pauler Juliskát is.
Egry József: Balaton
A Balaton tágas terei, fénytől átjárt atmoszférája, a víz és a levegő játéka egyszerre ébresztették rá a világos, fénylő színek tiszta erejére és egy kozmikus világrend jelenlétére, melynek kompozíciós megfelelőjét kereste és alkotta meg pályája következő, érett szakaszában. Jelen van ezekben a műveiben technikailag az impresszionizmus fényfestészete, a posztimpresszionizmus önelvű képalkotási elve, az expresszionizmus energiája, eszmeileg pedig a panteizmus, a napkultusz, az egzisztencializmus spirituális változata.
Egry József: Nádas
Egry képein a táj nem forma, hanem energia, az ember pedig a táj szerves része. Ez az organikus tájfelfogás, ember és táj közvetlen kapcsolata, a lét kozmikus dimenziója hatja át műveit, melyeknek kiváló kiállítási környezetet biztosít Tihany a maga hegyet, vizet és eget egyesítő földrajzi adottságaival, a helytörténelmi lenyomataival, spirituális hagyományaival és hangulatával. Különösen meghatározó Tihanyban a Balaton és a Belső-tavak hatása, ahogy a vízfelületek fodrozódó mintája belerajzolódik a tájba, vagy elsimulva visszatükrözi azt, a fényt szilánkokra bontja, majd szétszórja.
1909-ben kollektív kiállításon vett rész a Művészházban. Kiállításai voltak Berlinben (1926), Drezdában (1926), a Tamás Galériában (1928, 1930, 1933) és az Ernst Múzeumban (1939). 1951-ben emlékkiállítást rendeztek a tiszteletére a Fővárosi Képtárban, 1957-ben pedig a brüsszeli világkiállításon mutatták be képeit.
