Készül a Papageno februári száma, Horváth László, a Fonó igazgatója már láthatta is

Szerző:
- 2020. január 17.

A február ismét sűrű hónap a kultúrában, a sajátjaink mellett kevés eseményre lesz időm elnézni, de lesz, amit nem hagyhatok ki – írja Horváth László, a Fonó igazgatója.

- hirdetés -

Ilyen például a Parno Graszt lemezbemutatója a Müpában, amin Ferenczi Gyuri lesz a vendég, őket hallgatni mindig öröm. Szeretem Örkény Egyperceseit, februárban a MOMKultban Mácsai mond el belőlük jó néhányat száz percben, amihez Lukács Miklós cimbalmozik. Pintér Béláék előadásait többé-kevésbé követem, ők nemrég mutatták be az Anyaszemefényét, Újpesten játsszák, többek között Ökrös Csaba prímásnak is ajánlották, aki nyáron fiatalon hunyt el.

A Müpában Jazz Tehetségbörze lesz, egymás után sok fiatal zenekart meg lehet ismerni, az ingyenes koncertek bárki számára nyitottak. Szintén izgalmas válogatást ad a fiatal zenészgenerációból a Cziffra Fesztivál február 19-i programja, ahol az elmúlt évek versenygyőzteseit mutatják be.

A Hagyományok Házában Bálint Zsigmond fotóit állítják ki, ő a 80-as évek elejétől rendszeresen fényképezte az erdélyi falvak világát, szokásait. Jónak ígérkezik a Cseh Filmkarnevál a Toldiban: pár nap alatt végig lehet nézni az elmúlt időszak legjobb cseh filmjeit. Ha pedig marad idejük kiruccanni a városból, barangoljanak ég és föld között szép épületekben, ajánlom például a frissen alakuló Makovecz utakat, a Makovecz Központ honlapján már megtalálják az elsőt, a Dunakanyar-mentit. Mi rendszeresen sétálunk ezen a vidéken a családdal, hiszen magam is a Dunakanyarban élek.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo