A stúdiószínház intim közelsége és a monodrámát játszó színész „magánya” a színpadon olyan katartikus élmény részesévé teheti a közönséget, melynek átélése a legkülönlegesebb színházi pillanatok közé tartozik. 2018. március 21. és 25. között a Jászai Mari Színház – a Tatabányai Tavaszi Fesztivál keretén belül – immár negyedik alkalommal invitálja a nézőket a Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivál alatt erre az izgalmas kalandra. Játsszon, és élje át ezt a különleges élményt!
A szervezők több, mint 50 jelentkező közül választották ki azt a 4 monodrámát és 5 stúdiószínházi előadást, amely véleményük szerint reprezentálja azt a sokszínűséget, ami a produkciók alkotóinak munkáját jellemzi. A fesztiválra érkezett nevezések alapján elmondható, hogy a MOST FESZT megalapításakor meghatározott három csoport, azaz
a vidéki, a határon túli és a független társulatok által létrehozott kínálat lehengerlő.
A 2017 óta ötnapos fesztivál programja a seregszemle történetében először a legfiatalabb nézők felé is nyitni szeretne. A MOST FESZT játszóhelyei kapcsán szintén újdonságra számíthatnak a nézők, hiszen a hagyományoknak megfelelő kamaraszínházi és nagyszínpadi játszóhelyek mellett, az idei évben először a Jászai Klubszínpadot is játéktérként használja majd a fesztivál.
Böngéssze végig a fesztivál programját!
Crespo Rodrigo, a Jászai Mari Színház igazgatója a MOST FESZT 2018 kapcsán elmondta: „A negyedik MOST FESZT programjának tervezésekor a legnagyobb örömet az jelentette számomra, hogy mára már egyértelműen látszanak és talán mindenki számára egyértelművé is váltak azok a találkozási pontok, melyeken keresztül részben a korábbi három fesztivál, részben a Jászai Mari Színház repertoárjában képviselt értékek kapcsolódnak egymáshoz. A visszatérő művészek, a fesztivál által körbejárt témák és a válogatás tematikája alapján reményeim szerint egyre markánsabban körvonalazódik, hogy a két forma, azaz a monodráma és a stúdiószínház mellett, mi az a tartalom, ami a MOST FESZT sajátja.”
Játsszon a Papageno.hu Facebook-oldalán, és legyen ott partnerével a MOST Feszt egyik előadásán (Csak egy szóval mondd – Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, március 22. Martin McDonagh: A párnaember – Csíki Játékszín, március 24.)!
Kérdésünk: Melyik évben rendezték meg először a MOST Fesztet?
a) 2015
b) 2016
c) 2017
A válaszokat március 4. 18 óráig, a Facebook-poszt alatti kommentben várjuk. Kérjük, kommentben jelezze azt is, a két jelzett előadás közül melyiket választja! Egy olvasónk tekintheti meg partnerével a szabadkai vagy a csíkszeredai produkciót.