Papageno Radio
- hirdetés -
Promóció Vadász Zsolt: „Beigazolódott, hogy van igény a streamelt előadásokra”

Vadász Zsolt: „Beigazolódott, hogy van igény a streamelt előadásokra”

A Budapesti Operettszínház április 23-án, 24-én és 25-én ismét a Csárdáskirálynőt streameli. Edwin szerepében Vadász Zsoltot láthatja a közönség, akivel az előadás és a karakter mellett az operett és a stream műfajáról is beszélgettünk.

– Emlékszel az első találkozásodra a Csárdáskirálynővel?

– Hogyne, nagyon pontosan! Az operettet gyerekkorom hallottam először egy rádióközvetítésben, ami nem is a teljes mű, hanem csak néhány dal volt. Azok viszont annyira megtetszettek, a zene annyira elvarázsolt, hogy elkezdtem lemezen keresgélni. Megtaláltam, megvettem, rengeteget hallgattam, és csak ezt követően láttam a televízióban Szinetár Miklós klasszikus rendezését.

Ide kapcsolódik:
Szinetár Miklós: „Csak semmi harc!"

Színészként az első találkozásom németül történt: egy németországi turnéban, még színitanodásként énekeltem a karban és alakítottam kisebb szerepeket. Edwint öt-hat évvel később játszottam először, de érdekes módon akkor is németül. Ezek után jött az első magyar nyelvű előadás Egerben, Pécsett, majd a Nagymező utcában. Nagyon szerencsés vagyok, mert az Operettszínházban több alkalommal, több rendezésben is találkozhattam ezzel a szereppel, de azt tapasztalom, bárhol is játsszuk a Csárdáskirálynőt, ugyanúgy szeretik a darabot a nézők, és Csehországtól Japánon át az Egyesült Államokig mindenhol várják a virtust, a tüzes, temperamentumos, magyaros operettjátszást.

– Hogyan változott benned Edwin az évek alatt, és hogyan rakódnak egymásra benned és a karakterben ezek az előadások, sőt a privát élettapasztalat?

– A pályámon Edwin nem csupán azért meghatározó szerep, mert egy Csárdáskirálynő előadás kapcsán ismertem meg a feleségemet, Lukács Anitát, és tulajdonképpen ebben a darabban kötöttünk házasságot, hanem azért is, mert ahogy mondod, színészként folyamatosan érlelődött bennem Edwin szerepe. Ha csak a történetet magát nézzük, azt láthatjuk, hogy bár a főhősök elég fiatalok, énekelnivaló tekintetében és színészi átélésben ugyanakkor olyanfajta érettséget kíván, ami előadói tudásban csak évekkel később jelentkezik.

Vadász Zsolt az Operettszínház Csárdáskirálynő című előadásában – forrás: Budapesti Operettszínház
Jelenet az Operettszínház Csárdáskirálynő című előadásából – forrás: Budapesti Operettszínház

Annyira mély érzelmek mozgatják Edwint, hogy a szerelem, a féltékenység, a bánat, a sírva vigadás valódi igazságát a pálya elején  még nem minden esetben érzi és éli meg az ember. A karakter jellemzői adottak, a figurából  és a műfaj játékstílusából nem lehet és nem is szabad kilépni, de a színpadi és a színpadon kívüli tapasztalatok egymásra épülnek, és ezek segítik a színészt, előreviszik a szerepek  építését.

– A Vidnyánszky Attila rendezte Csárdáskirálynőt 2019-ben mutattátok be. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon nyáron láthatta először a közönség, szeptemberben került át az Operettszínházba. Hogyan emlékszel a két premierestére?

– Úgy érzem, hogy akkor és azóta is minden alkalommal, amikor játszhatjuk az előadást, sikerült Kálmán Imre művéhez méltó, ünnepi estéket teremtenünk. Vidnyánszky Attila személyében olyan rendező kezébe került az operett, aki közel tudott kerülni a darab lelkéhez, és azt nem a külsőségekből, hanem a történelemből és a figurák lelki világából építette fel. Persze, ez egy nagyon szép, látványos előadás is, ami Berzsenyi Krisztina jelmezeinek és Cziegler Balázs díszletének köszönhető.

Vadász Zsolt az Operettszínház Csárdáskirálynő című előadásában – forrás: Budapesti Operettszínház
Jelenet az Operettszínház Csárdáskirálynő című előadásából – forrás: Budapesti Operettszínház

Ez utóbbi központi eleme egy hatalmas gramofon, ami nem csupán remekül játszható, hanem egy fontos szimbólum is, hiszen ahogy halad a történet előre, darabokra hullik szét, éppen úgy, ahogy a monarchia és a korszak széthullott. A gramofon váza azonban megmarad, mert érzések tovább élnek, az operett, a műfaj és a darab is velünk maradt, és ma, majd’ száz évvel később is töretlenül sikert arat a nézők körében a világ minden táján. Egyszerre kortárs és klasszikus rendezés, egyszerre idézi meg a korszakot és érinti meg a 21. századi közönséget. Sajnos, a pandémia miatt csupán 12-13-szor játszhattam ezt az előadást, de azt éreztem a nézői reakciókból az élő és a streamelt alkalmak után is, hogy nagy hatással volt rájuk ez a Csárdáskirálynő.

– Hogyan zajlott a felvétel?

– Nagyon jó hangulatban, és nem csupán azért, mert mi örültünk egymásnak, hogy bár ilyen körülmények között, de mégis újra játszhatunk, hanem mert úgy tudtunk játszani, hogy azt képzeltük, ott ül a közönség a nézőtéren. Bíztunk abban, ami a többezres nézőszámmal visszaigazolódott, hogy van igény a streamelt előadásokra. Ez fantasztikus erőt és energiát adott. Nem beszélve arról, hogy a kamera mindent megmutat és mindent leleplez, emiatt pedig tényleg a maximumot kellett adnunk.

– A stream nem válthatja ki az élő színházat, de mit jelent egy művésznek ez a lehetőség?

– A stream valóban nem fogja kiváltani a színházat, mert a színház lényege a találkozás. Az, hogy az előadók, a színészek, a zenekar, a táncosok, a kórus és a közönség együtt legyen, és megérezhessük egymás rezgését, energiáit. Ez a jelenlegi helyzetben nem jöhet létre, de nagyon fontosnak tartom, hogy mi utat találjunk a közönséghez, és a közönség is megtalálja hozzánk az utat, hogy ne veszítsük egymást szem elől. Kölcsönösen szükségünk van egymásra: arra, hogy mi átadhassuk azt az örömöt, amit csak a színház tud nyújtani, a nézők pedig ezt átélhessék. És azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a streammel eljuthatunk azokhoz is, akik a távolság miatt nem tudnak eljönni egy-egy előadásra.

Vadász Zsolt az Operettszínház Csárdáskirálynő című előadásában – forrás: Budapesti Operettszínház
Jelenet az Operettszínház Csárdáskirálynő című előadásából – forrás: Budapesti Operettszínház

Rengeteg visszajelzést kapunk magyarországi kis falvakból, a határon túli magyar területekről, de még az Egyesült Államokból vagy Japánból is, hogy néznek bennünket, és hálásak az élményért. Ez a leállás, ami a teljes kultúrát érinti, rettenetes, de úgy érzem, még elviselhetetlenebb lenne, ha nem lenne elérhető kulturális tartalom a televízióban vagy az interneten, hiszen a fizikális mellett ugyanolyan fontos a mentális egészség. Ezt a színházi előadások még ebben a formában is elő tudják segíteni.

– Mit gondolsz, a színházban milyen változásokat hoz a járvány?

– Az előnyei és az elérhetősége miatt stream az élő előadásokkal párhuzamosan feltételezhetően megmarad, de a közönség hangulata biztosan más lesz. Szerintem a nézőkből elemi erővel csap föl a művészet iránti vágy, és minden jót, szépet, amit eddig megszoktunk, amit magától értetődőnek tartottunk, a járvány után kiemelt helyre kerül az életünkben. Abban bízom, hogy a járvány alatt megtapasztalt hiány nem elvesz az erőnkből, hanem megsokszorozza azt.

A színházban sem lesznek „hétköznapi” előadások, hanem minden este ünnepi pillanatokat élünk át. Amikor a dédszüleink a háború után feljöttek a pincékből, bunkerekből és meglátták a pusztulást, azonnal hatalmas elszántsággal kezdtek neki az építkezésnek, és az ilyen időszakokban mindig  igazán nagy jelentőséggel bíró dolgok jöttek létre. A járvány elég régóta van velünk, a vírus pusztít, de látjuk, hogy le tudjuk győzni. Ahogy pedig egyre közeledik ennek a küzdelemnek a vége, egyre erősebben hiszem, hogy ha véget ér, valami új születik.

Promóció

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.