Július 23-án és 24-én debütál a Budavári Palotakoncert fellépőjeként Erdős Attila operaénekes, aki többek között a Csárdáskirálynő Bónijának és a János vitéz Bagójának szerepében is belopta már magát a Budapesti Operettszínház közönségének szívébe. Az idei gálán – melyen védettségi igazolvány nélkül is részt vehetnek a műfaj kedvelői – szívhez szóló és humoros dallamokkal egyaránt színpadra lép majd.
– Idén először lépsz fel a Palotakoncerten. Hogyan készülsz a különleges alkalomra?
– Kíváncsi vagyok rá, milyen érzés lesz ott állni a színpadon abban a gyönyörű környezetben, milyen lesz az egésznek az atmoszférája. Az eddigi évek gáláit elnézve mind a közönség, mind a fellépők számára különleges élmény volt, nagyon élvezték. Nem véletlen, hogy idén már kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a gála. Izgatottan várom, hogy én is átélhessem a pillanatot. Ráadásul most ébredezünk újra, és ez az élmény is része az újraéledésnek. Ezekkel az érzésekkel egészül ki az az apró izgalom, amit a többi fellépéskor is átélek; ugyanúgy boldogsággal és maximális erőbedobással vágok neki, mint a többi koncertnek, előadásnak.
– Milyen dalokat hallhatunk majd Erdős Attila előadásában?
– Például Homonnay belépőjét Strauss Cigánybáró című művéből. Ezt a dalt még nem énekeltem, de stílusában, karakterében hasonlatos azokhoz, amelyekhez korábban már volt szerencsém, és örömmel adom elő. Bagó dala a János vitézből nem lesz új számomra, de igazán különleges része a műsornak: egy pillanatnyi elmélázás, megtorpanás az örömzuhatag közepette. A közös dalok pedig – ahogy az általában lenni szokott – ezúttal is nagyon vidámak lesznek, tele örömmel és szenvedéllyel. Különleges élmény, amikor mindannyian fenn vagyunk a színpadon, megszólal a „Cintányéros cudar világ”, és mulatunk, ahogy a csövön kifér. (Nevet)
– Operaénekesként végeztél a Zeneakadémián, az operettekben viszont táncos-komikus szerepkörben láthatunk. Hogy éled meg ezt a kettősséget?
– Nagyon hasznos hidak vannak a két műfaj között, rengeteg hasznos tapasztalatot tudok átvinni egyikből a másikba. Igyekszem az operaénekes oldalamat megtartani és beleépíteni a táncos-komikus szerepekbe is, amik viszont azért fantasztikusak, mert a sok-sok prózai jelenetből, a szituációkból – amikből az operákban jóval kevesebb van – rengeteget tanulhatok. Az operettekben játszott szerepeim segítenek abban, hogy a színpadi létben, a kifejezőeszközeimben megerősödjek. Külön kihívás megtanulni, hogyan tudom fenntartani azt az energiaszintet, azt a pörgést, ami miatt olyan kellemes tapasztalat a táncos-komikus szerepekben létezni.
– Természetesen árad belőled egyfajta humor, amit az operához nem igazán kapcsolna az ember.
– Pedig nagyon sok buffó karakter van az operákban is, akik nagyon hasonló módon és eszközökkel játszhatók. Az operákban talán jellemzőbbek a drámaibb karakterek, mint az operettekben – bár egy-egy drámai szerep azért azokban is felbukkan – de a táncos-komikusokhoz hasonló életigenlő, őszinte karakterek azért az operákban is megtalálhatók. Csak kicsit máshogyan közelítik meg mindezt, és talán egy kicsit másféle fület igényelnek az előadótól és a közönségtől.
– Az idei Palotakoncert az Operettünnep címet kapta. Te hogy viszonyulsz az ünnepekhez? Sokat készülsz rájuk?
– Várni várom az ünnepeket, és minden pillanatban kész vagyok ünnepelni. Készen állok arra, hogy örüljek a jónak, ahogy arra is kész vagyok, hogy ha kell, megéljem a szomorúságot, a bánatot. Nyitott ajtókkal várom azokat, akik hozzám érkeznek. Ha ünnepelni jönnek, akkor velük örülök, ha pedig szomorúak, megpróbálom megérteni és enyhíteni a szomorúságukat.
– Erről maga a zene jut eszembe, amiben minden érzelmet megtalálhatunk.
– A zene ilyen tekintetben valóban igazi átjáróháznak tekinthető. Nincs olyan, hogy ne találnánk benne alkalmat benne az ünneplésre vagy gyógyírt a fájdalomra. A zene bármilyen helyzetben, lelkiállapotban tökéletes társunk lehet.
– Magukban az operettekben is az érzelmek teljes skáláját élhetjük meg. Mint egy érzelmi hullámvasúton.
– Ahogy mondani szokták, az operett olyan, amilyen az élet lehetne: nyitottabb, őszintébb, talán boldogabb is. A kicsengése mindenképpen pozitív, az üzenete pedig örökérvényű. Arra tanít, arrafelé terel bennünket, hogy mi is így csináljuk: törekedjünk arra, hogy elérjük az önfeledt boldogság állapotát. Persze az élet ennél sokkal bonyolultabb, de ez lehetne a célunk.
* Az interjút Erdős Attila operaénekessel Szilágyiné Tukács Orsolya készítette.
