Grzegorz Bral és társulata, a Song of the Goat Színház már visszatérő vendégnek számítanak az idén 10. jubileumát ünneplő VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón. 2023-ban ráadásul egy premierrel, Szophoklész Antigonéjának rock-opera feldolgozásával érkeznek, amely része 10. Színházi Olimpia programjának. A társulat vezetőjét, Grzegorz Bralt a görög dráma aktualitásáról, a metál zene használatáról és a saját színjátszási módszeréről is kérdeztük.
– Idén már második alkalommal térnek vissza a Song of the Goat Színházzal a VéNégy Fesztiválra. Milyenek voltak az első tapasztalatai Nagymaroson?
– Nagyon szép és különleges ez a helyszín a Duna mellett. Tavaly mégis az volt az érzésem, hogy az előadásunk nem volt túl szerencsés választás ehhez a környezethez. Idén ezért úgy döntöttem, olyan előadást hozunk, amely jobban passzol az inkább zenei, mint színházas közeghez. Lengyelországban is létezik egy hasonló nagyszabású zenei fesztivál, az Open’er, ahol hatalmas sátrak vannak és rengeteg koncert. A szervezők aztán pár év után úgy határoztak, hogy új megközelítésből mutatják meg a művészetet a közönségnek, és meghívnak színházi előadásokat is.
Annak ellenére, hogy nem volt színpad, illetve a színház esetén szokásos külsőségek, nagyon jól működött a dolog, a koncertek közönsége ugyanolyan kíváncsian állt a darabokhoz, mint a színházi közönség. Számomra ez hasonlít ahhoz, ahogyan színházi alkotóként próbálom megtalálni a saját utamat egy nem színházi közegben. Ez kihívás, én pedig szeretem a kihívásokat. De mindenekelőtt szeretem a nagymarosi helyszínt és a VéNégy Fesztivált, valamint az embereket, akik a rendezvény mögött állnak.
– Ezért esett a választás a rock-operára, ha ez a pontos műfaji megnevezés?
– Nevezhetjük annak. Bár nem a hagyományos értelemben vett rockopera, inkább egyfajta rock koncert, ahol rockzenét, erőteljes hangokat és képeket használunk. És felcsavartuk a hangerőt, nem kicsit – így nagyon hangos lesz. A rock és a heavy metál zenét próbálom elegyíteni egy olyan klasszikus szöveggel, mint az Antigoné.
– Hogyan fogadta a közönség?
– Valójában ez egy nagyon új előadás. Néhány részletét már játszottuk a darabnak, és tartottunk nyílt próbákat pár évvel ezelőtt, de még nem mutattuk be a teljes művet egészében. Így tulajdonképpen Nagymaroson a VéNégy Fesztiválon lesz a darab első rendes bemutatója.
– Miért érezte úgy, hogy a heavy metal és a rock illik a görög tragédiához?
– Nem gondolom, hogy összeillenek.
– Akkor milyen hatást szeretett volna elérni?
– Néhány éve fontolgattam Szophoklész Antigoné című klasszikusának a feldolgozását. Mindig, amikor az ember összerak egy előadást, próbál ráérezni, mi az, ami releváns benne, mit mond napjainkban. Az a szörnyű érzés hatalmasodott el rajtam, hogy napjaink lengyel társadalma – anélkül, hogy tudná – börtönben él. Ez egy világméretű társadalmi börtön. Mi pedig, a rabok abban a hitben élünk, hogy szabadok vagyunk, de valójában ez nem így van. Számomra a rock-opera egy kiáltás a szabadságért. Valójában nem vagyunk börtönben, a rácsok a fejünkben vannak. Börtön az internet, a közösségi média, a propaganda, a háborúk, Szíria, Ukrajna és így tovább. Ettől aztán annyira félünk, olyan bizonytalanokká válunk, hogy ingyen odaadjuk a lelkünket és az életünk a politikai rendszereknek. És szerintem pontosan erről szól az Antigoné.
– Nemrégiben tartott egy háromnapos színész-workshopot Budapesten. Mi a Bral-módszer lényege, amelyet nemcsak Lengyelországban, hanem nemzetközi szinten is oktat, Angliában például intézményesített formában is?
– Megpróbálom elmagyarázni a Bral színésztechnikai módszert az egyik lehetséges megközelítésből. Képzelje el, hogy ön színész és egy széken ül, egy próba- vagy tréningfolyamatban. Ekkor én azt kérdezem, hogy miért ül ott? Azaz arra vagyok kíváncsi, mi a célja annak, hogy ott ül. Ekkor a színész képzeletben egy kórházban, egy könyvtárban vagy a vonaton ül, a szerelmére vár vagy temetésen vesz részt – és minden alkalommal, amikor ez az elképzelt kontextus változik, megváltozik benne és rajta minden. Változik a teste, a tekintete, az arckifejezése. Pillanatról pillanatra más emberré válik, ahogy képzeletben is más szituációkban van.
Én azt próbálom megtanítani a színészeknek, hogyan váljanak olyan valakivé vagy valamivé, ami eltér a valóságtól, és ehhez kínálok nekik eszközöket. Amikor például a buszhoz sietsz, hogy vizsgázni menj az egyetemre, a való életben csak a vizsga jár az eszedben, esetleg elő is veszed a füzetedet, hogy memorizálj még valamit. Az egész tested arra összpontosít, hogy vizsgázni mész. Ha azonban színész vagy, akkor nincs egyetemi vizsgád és buszod, mindezt magadnak kell megteremteni. A módszer azt mutatja meg, hogy minden, amit csinálsz, segít átváltoznod azzá, ami lenni szeretnél.
– A fizikai vagy a pszichológiai aspektusra koncentrálnak, vagy mindkettőre egyszerre?
– Pontosan ez ennek az egésznek a lényege, hogy nincs tisztán fizikai, pszichológiai vagy tisztán szövegbeli vetület. Csak elképzelt érzelmek, hanghordozás, hangok vannak, amelyeket viszont össze kell kapcsolni és együtt működtetni. Ez a módszerem lényege, amit koordinációnak hívok. Azt jelenti, hogy mindent, ami azzá tesz téged, amivé válni akarsz, együtt kell működtetni. És így a résztvevőkben lassan kialakul a kép arról, hogy mit is jelent igazán előadni, színjátszani, nem csak tettetni, úgy csinálni, mintha. Ennek van fizikai tréning része, hangképzés, és több különböző technikát is ötvözök, hogy megmutassam, hogyan lehet magunkat megalkotni a színpadon vagy a vásznon.
– Mit tapasztal meg ebből a néző?
– Azt gondolom, hogy az én színházam nagyon különbözik bármilyen más színháztól. Sokféle stílus létezik, de ha egyszer láttad valamelyik előadásomat, a többit is biztosan fel fogod ismerni. Ebben a tekintetben egyedülálló a munkám. Felismerhető a módszerem, amely a társulatom módszere is egyben, mert senki más nem csinálja úgy, mint én.
– Mennyi ideig tartott kifejleszteni ezt a módszert?
– Folyamatosan alakul, hiszen ez egy gyakorlati műfaj. De a koordináció nagyon erős eszköz arra, hogy megértsük, mit jelent a színjátszás és hogyan váljunk karakterré.
– A Song of the Goat Színház Wroczławban működik. Ennek a városnak különleges a kultúrája és a történelme, egy kis buborékot alkot Lengyelországon belül is. Mit gondol, hatott a munkájára a városnak ez a kultúrák közöttisége?
– Engedjen meg nekem egy csipetnyi humorral kevert arroganciát. Nem a város hatott rám, hanem én hatottam a városra.
