Szerző: Faludi András

Mindannyiunk karelgottjától (tudjátok! a magyar / mai szemmel nézve nemkevéssé vicces, elementáris hatású Lady Carneval előadója) is megkapjuk a Szomorú vasárnapot. A cseh(per szlovák) nyelven véghezvitt popművek számomra mindig is megfelelő humorfaktort jelentettek, egyszerűen nem tud elég szomorú lenni egy dal annyira, hogy ne rötyögjem végig. Nem tudom persze a Kedves Olvasók közül mennyieknek inkorporált a Karel Gott-jelenség (akiknek kevéssé, azoknak érdemes ezt a videót megtekinteni, hogy legyen egy képük a Kelet-Európában a világhíresség csimborasszójának számító cseh jampijáról), viszont az biztos, hogy tevékenysége meghatározó eleme volt a 60-as évek végi, 70-80-as évek ki-mit-tud-kultúrájának. Olyannyi elfoglaltságot jelenthetett számára a sztárság, hogy a bácsinak csak…

Megint csalóka a hangszín, mi eldanolja nekünk a Sumorna Nedjelját. Férfi-e, avagy nő a hang tulajdonosa? E kérdés nyomán nyilvánvaló lehet Számodra, kedves Olvasó, hogy igen, bizony ezt a majd’ nyolcésfélperces menetet egy igen éltes asszonyságnak, Ljiljana (Petrović) Buttlernek köszönhetjük. A hölgyben keresztmetszetül a volt Jugoszlávia majdnem egésze: Belgrádban született szerb cigány harmonikás apukától és horvát énekesnő anyukától. Apuka, hősnőnk születése után két héttel falcolt, anyuka a jobb sors reményében pereputtyolt bárénekesnőnek Bosznia-Hercegovinába. Tinédzser kislányként a kis Ljilji is az éneklésben találta meg (magát) a kitörési lehetőséget. Nem is váratott magára a jugoszláv világhír: az 1970-es években nem volt esztrádműsor…

Azt hiszem, ilyen sem volt még! Egy olyan, nem seressi torokból szóló Szomorú vasárnap, amelynek porhüvelye még az előző századforduló előtt (1898) született. Ugyan csak 9 évvel volt fiatalabb Seress Rezsőnél, de már ’36-ban (egy évvel a dal megszületése után) felénekelte a Gloomy Sundayt. És a hangja is sokkal mélyebb, mint bármely más koveristának. Szóval van mire büszkének lennie az előadónak! Mit érdemes tudni amúgy Paul Robesonról? Talán azt, hogy akasztottemberségen kívül volt minden: focista, színész, énekes, politikai aktivista, megvádolt fasiszta a Spanyol polgárháború idején, antiimperialista és kommunista, valamint feketelistás a McCarthy-érában. A II. Világháború során korteskoncerteket és stand-upokat nyomott…

A finneknek se lehet könnyű, ha az ötvenes-hatvanas évek táncdalfesztiváljainak kiesettjeit kell hallgassák! De nem tehetnek mást egy kaamasmukkai nyugdíjas otthon lakói, ha a finn állami televízió nagy közszolgálatiságában a saját Önök kértékjében épp Eila Pellinen slágereiből nyújt át csokrétát a műsorvezető, minthogy végignézi-hallgatja a tévészobában a „kihagyhatatlan” ötven percet.  Egy mentsége van a finn hölgynek: repertoárjára emelte a Szomorú vasárnapot, ami ugyan meglehetősen unalmasan hagyja el testét száján át, de elidegeníthetetlen érdeme nyelvrokonunknak. Annak ellenére az, hogy a Surullinen sunnuntai youtube-ilag rosszul teljesít: ezt a dalát 4300-szor, többi opuszát 50-60 ezerszer kattintották, kitartóan adta elő életében többször is a dalt. Olyannyira, hogy…

Kicsi vakáció okán csupán a Billie Holiday-féle verziót embeddáljuk Számodra. BH volt az, akinek nem kevesebbet köszönhetünk, mint hogy a mi Szomorú vasárnapunkat (valljuk be, ő volt az) megismertette a világgal. Legtöbb feldolgozó az ő előadásában ismerte meg a dalt, interpretációjának hatására jutott el Seress üzenete milliók számára. Nem kicsi érdem az övé hát. https://www.youtube.com/watch?v=KUCyjDOlnPU Thanks Ms. Holiday.

Balatoni kertből, imbolygó vitorlásokat bámulva, kényelmes neccfotelem öbléből milyent is írhatnók mást, mint hogy evezzünk magyar vizekre; az elmúlt hetek idegenajkú, avagy bilinguál Szomorú vasárnapjai után jöjjön egy ízig-vérig ungarische verzió. Vannak olyan tudások, melyek nem mindég törnek felszínre, de említés során rávágjuk simán, hogy „persze, ezt már tudtam/hallottam valahol…”. Már-már kanonizált, inkorporált kulturális tőkeféle az az infó, hogy Presser Gábor egy házban élt Seress Rezsővel, a zongorista alatti lakásban töltötte klottgatyás éveit. Mennyivel különb lehet az a gyerekkor, amidőn nem görkorizás, bútortologatás, egyébkedés (khm) hallódik a menyezet felől, hanem inkább Seress önkezű gramofonizálásában a Szomorú vasárnap akkoriban elérhető nyelvekre lefordított…

Mára koncertfelvételek jutottak, nem is akármilyenek. Antonia Vai magyar emigráns szülők lányaként már Svédországban született 1988-ban. Neve lehet nem ismeretlen a magyar közönség számára, hisz volt már neki Müpa-beli fellépése, turnézgat keresztül-kasul Európán innen-onnani együttesével, igazi fúziót valósítva meg magyar-svéd vonalon, s él most Budapesten. Első felvételünkön egy stockholmi klubszínház pódiumán énekli a Min sorgsna söndagot. Nem vagyok pró svédműveltségileg (leszámítva a bútorkultúrájukat), de úgy érzem, hogy Antonia nem csupán elművészkedi a Szomorú vasárnapot e színpadon, hanem beleérzi a svéd-magyar virtust előadásába. Nagy respekt neki, hisz nem csupán arról van szó, hogy meghallotta a Szomorú vasárnap című Seress-szerzeményt, majd fogta…

Amikor a Lost Wandering Blues Band nem Madeleine Peryroux-val énekeltet, inkább előveszi sifonérból Dakota Smitht, akkor számíthatunk egyfajta cukiságfaktorra. A banda alapfelállására jellemző jellegzetesen fátyolos, humoros sokszínűség pöttyet ilyenkor alábbhagy persze, de kit érdekel, hisz a pimaszul fiatal Meg Ryanből, Olsen-ikrekből és egy csivavából összegyúrt Miss Smith akkora pincsiszemekkel, amekkorát a legmerészebb mangás is csak álnéven merne megrajzolni, eldanolja a Gloomy Sundayt, akkor az összes félrehangzást megbocsátjuk. Üde színfoltként van jelen a Szomorú vasárnap-planétán e feldolgozás, s annak ellenére, hogy a melankóliából itt is kapunk az arcunkba, mégsem esünk mélydepresszióba hallatán, hisz a kislány nem csupán elénekli, mintsem igazán érzésekkel…

Mai emberünk egyidős a Seress-szerzemény Szomorú Vasárnappal. Nagaszakiban született 1935-ben, énekes, színész, rendező, zeneszerző, saját dalokat és több mint húsz könyvet jegyez. Akihiro Miwa túlélte a ’45-ös Fat Mant, ’57-től aktív színpadilag, ’67-től filmileg, a 2000-es évektől hangját animekaraktereknek kölcsönzi, a japán drag-mozgalom oszlopos tagja, manapság hosszú, sárga hajat visel, és televíziós műsorokban haknizik. Rendkívül sokoldalú személyiségnek hat: nem hiszem például, hogy Edith Piafot énekelve van nála lassabban műszempilla-felemelő-tehetség a földkerekségen (lásd: e videón 2:10-től). S mint ilyen, érdemes egyéb videóit is megtekinteni. Sok szerepbe, karakterbe érzékenykedi bele magát, s tűnik hitelesnek. Döbbenetes módon vált pillanatok alatt tempót és stílust,…

Tudjátok, van az a hot jazz stílus, ami azt a jó kis amerikai filmes életérzést kelti az emberben. Tony Curtis, Jack Lemmon és Marilyn Monroe meg minden. Nos, mai alanyunk Matt Forbes, a nem gájerbálinti értelemben vett bájgúnárságával nagyon megteremti ezt a hangulatot… Persze kellenek hozzá a remek jazz-zenészek, akik jól megprologizálják eme majd’ öt perces opust. Matt, a kanadai vintázspop koronázatlanja pedig öblöget rendesen, nagyon oda teszi azt, amije van, mesterien űzi a műfajt. A Szomorú vasárnaphoz ugyan vajmi csekély módon paralell e nóta, (a szövegén és a dallamvezetésén kívül nem egy klasszik értelemben vett Gloomy Sunday) viszont remek…