Szerző: Faludi András

Csodálatos…, az első momentumtól az utolsóig, az első dobástól az utolsó szóig. Mai darabunkat muszáj videóstul embeddálni, hisz képaláfestéssel együtt tökéletes az összhatás. Van itt minden, mit egyszeri alterrock előadó és elsőklipes filmesztéta összerakni bír: patetizmus, zúzás, ördögi hangmenet, mennyei dallamzat, metamorf vámpír/bonviván, cgi (khm) angyalka-csóva, égetlen csipkebokor, meg-megdobbanó sírszív, combfixben és éppen-addig-érő faux-nercben tolt koreó, ódon sírkert nameg lakótelep-temető, halott asszonykaszoborról lehulló „száz fehér virág” (in English Little White Flower). Kinek ne támadna kedve megtekinteni e remeket!? Inkább képi világában nyújt tengernyit a befogadó számára, mint zeneileg. Muzikálisan is inkább megmosolyogtató mint komolyan vehető. https://www.youtube.com/watch?v=Ef4HqidACac Örökérvényű darab ez. Példázza…

Nem is értem, hogy ezt hogyan gondolta az Associates elnevezésű skót banda a nyolcvanas évek elejéről… Egy jópofa kis szintidiszkóra (tisztára olyan, mint a Bujtor-féle Csöpi filmekből származó dallam) valamelyik bandatag egészen forradalmi módon, egy-egy meglepő résznél hatolva bele a dallamba gondolja felül angolul a lírát. https://www.youtube.com/watch?v=Kqg8NUrHqIs De miért? Talán tüntettek valami ellen? Esetleg a nyolcvanadik május 30-i magyar-skót 3:1 miatt? Esetleg a nagy bánya-sztrájk okán? Talán mindegy is, hisz értelmetlen okból elkövetett kőbevésésből még sosem sült ki semmi jó… Jó lenne felejteni, de sokáig visszhangzik majd még a fülünkben.

Futáshoz általában dallamosabb zenét szoktam hallgatni, de ma úgy döntöttem a Margit híd és a Parlament között, hogy inkább valami ütemesebbre kocogok, hogy hamarabb hazaérjek. Végigpörgetve a kedvenc játéklistámat az utolsónak beállítottra pattintottam: Negator. Nem vagyok egy gyors futó, de a rendelkezésre álló 4:29 alatt elértem hazáig. De mielőtt bárkit elijesztenék a felvétel bemutatásával, inkább melegítsünk be. Nyújtani ráérünk a legvégén. Törzshajlítás A Leander Rising – egy már nem létező magyar felállás – Gloomy vasárnapja igazán harmonikusan, kellemesen, már-már virtuóz módon kezdődik. Ugyan már a prológban sejtetik, hogy mi vár ránk a dal folyamán, de csak nagyjából a futamidő egyharmadnál…

Mint egy saját, mini tavaszi fesztivál, úgy szerepel a Magyar Állami Operaház műsorkínálatában a Primavera. A rendezvény 2013-ban jött létre, éppen az Erkel Színház újranyitásának évében, és idén is az ország legnagyobb vidéki és határon túli teátrumainak legfrissebb premierjei és legemblematikusabb darabjai szerepelnek a kínálatban. A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg. Az elmúlt évek gyakorlatát követve ismét hat társulat fogadta el az Opera felkérését, így az április 4-én kezdődő sorozaton pár nap leforgása alatt átfogó képet kaphatunk a legkiemelkedőbb magyar színházak által képviselt zenés produkciókról Győrtől egészen Kolozsvárig. A válogatás nemcsak egy földrajzi ívet jár be, de ha…

Még a legelején megfogadtam, hogy lehetőség szerint Rolf Schübel–Nick Barkow Szomorú vasárnap c. filmjéből nem villantok – túlságosan adekvát, ilyeténképpen kissé közhelyszerű lenne.  Ámde… Van egy dal a film hivatalos korongján, amely a méghivatalosabb felsorolásokban például nem szerepel. Ennek oka kell, hogy legyen. Pedig ez artiszáció számomra a soundtrack egyik legizgalmasabb darabja. Múlt héten a legmagasabban előadott opus volt topik, legyen e héten hát a legmélyebb. Ben Becker német színházi és filmszínész is játszott a Ein Lied von Liebe und Todban (zsidó származása ellenére egy náci tisztet alakított lám-lám). S minthogy – hazánkban sem ismeretlen minta alapján – nem csupán színészként működik, de zenészként…

Van ez az észak-európai vonalat erősítő formáció (a feröeri származású énekesnő Eivør Pálsdóttir és a dán basszusgitáros Lennart Ginman), akik egy olyan Szomorú vasárnapot raktak össze 2013-ban, amelyet igencsak ajánlanék meghallgatásra az összes olyan embernek, aki itt a földön szeretné megtapasztalni a puha éteri létezést… A basszus annyira szimplifikált, hogy kihagyja a klasszik szomvas felismerhetőséghez szükséges hangok 95 százalékát; az ének leheletként van jelen szinte végig a dal folyamán, ennek ellenére bír döbbenetes érzelmi hullámzást eredményezni. A kettő ambitusa makójeruzsálem-távolságú, mégis lenyűgöző harmóniává áll össze a végeredmény. Eivør és Lennart kettősét jó lenne hallgatni:  függőágyban libegve; fürdőkádban lebegve; Duna-parton biciklizve…

A mi Szomorú vasárnapunkhoz hasonló ikonikus daloknál tartottunk. Az előző heti Kurt Weill-souvenir után mára maradt a múltkor felvázolt „A”-ív. A Lili Marleen-dal történetét kevésbé könnyű kiemelni kontextusából, mint mondjuk a Bicska Maxit, hisz egy olyan történelmi eseményhez lakatolta oda magát, ami leginkább a szomorúság, düh, kilátástalanság és értelmetlenség jelzői sokszögében értelmezhető. Míg az eredeti, Lale Andersen-féle előadásban a nóta még igencsak popos üdeséggel hat, pár évre rá már inkább volt a náci Németország Diamonds are the Girls Best Friendje a koreai háború idejéből – amennyiben élhetek egy ilyen fordított kronológiájú hasonlattal. https://www.youtube.com/watch?v=V2HhXoVVxaE Minden kornak kellettek a maga léleknemesítő, feltüzelő, nosztalgikus,…

Azon gondolkoztam, hogy mi lehet még az a dal, amely felvehetné a versenyt a Szomorú vasárnappal. Valami, ami legalább akkora hatással bírt a korabeli közönségre, továbbá meghatározó tudott maradni évtizedeken át, a mai napig is sarkalva arra előadókat, hogy feldolgozzák, az embereket arra, hogy dúdolgassák, továbbá hogy valaki egyszercsak megblogolja azt. Két nóta jutott eszembe: a Lili Marlene és a Bicska Maxi. E ponton azonban elbizonytalanodtam: párhuzamot vonni a Szomorú vasárnappal nem kívánván, melyiket is emeljem be e vasárnapra a blogposztba. Melyik úton induljak el? Az egyik mégis csak egy oratorikus mű – koherenciájából kiragadott, és önálló életet élő – egy…

Tedd félre mindazt, amit eddig tudtál, vagy hallottál a Szomorú vasárnapról! Egy lelkes, fiatal csapat Izraelből, engedve az euatlanti és a zsidókeresztény hangzás- és trendvonalaknak egy olyan covert hozott össze erre a vasárnapra pár éve, amely szakítani látszik (hallik) a megszokott feldolgozásoktól. Nem csupán a mély melankóliát nélkülözi előadásuk, de a jazz-szólók és a friss, könnyed hangmenetek igazán kellemes perceket nyújtanak a kattintó hallgatóságnak. Tiszta tekintetű jazz ez. https://www.youtube.com/watch?v=IWqrAQS2d2c Érdemes rájuk keresni a YouTube-on. Formációjuk, a Last of Songs remek dalokat szólaltat meg amúgy is, de pár számukat meghallgatva kijelenthető, hogy a magyar gyökerű Szomorú vasárnapjuk lett a legjobb (bár lehet, hogy csak…

A környezetemben nagyon sokan beszélnek franciául, csak én nem. Megtanulni ezt a nyelvet számomra olyan álom, mint mondjuk zongorázni tudni. E ponton – mondhatnánk – bezárul a kör, írjak hát a francia Szomorú vasárnapokról. Három korszak, három igazán franciás feldolgozás.  Akár találkozhatott volna Seress Rezsővel Marie-Louise Damien, aki Damia művésznéven lépkedett a nagy sanzonénekesek előtt vagy után a 20-as, 30-as évek párizsi mulatóinak pódiumán. Felvétele bizonyíthatja, hogy a Szomorú vasárnap már a dal megszületése után nemzetközi sikert ért el: kicsivel az eredeti debütje után születhetett a következő változat: https://www.youtube.com/watch?v=A4RimLetPHA A felvétel hallgatása során tökéletesen beazonosítható az a korstílus, amelyet a sanzonok sanzasszonya, Edith Piaf is…