Szerző: Gombos László

2020 januárjában a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és az Erkel Ferenc Társaság egy olyan sorozatot indított el, amely a magyar Himnusz születésének előző évi, 175. évfordulóját Himnusz-évvé bővítette. Kéthetente jelentkeztünk rövid Himnusz-történetekkel és zenei filmfelvételekkel, amelyek az 1844-es Himnusz-pályázathoz kapcsolódtak, és nem kerülhettük meg az 1843-as versenyt sem, amelyen Vörösmarty Szózatát kellet megzenésíteni. Erkel Ferenc mellett Egressy Béni lett a másik főszereplőnk, aki mindkét alkalommal szorítóba lépett. Ezúttal, a cikksorozat lezárásaként, a két mester és a két győztes nemzeti ének találkozásairól ejtünk szót. Erkel 1838 januárjában lett az alig fél éve alapított Pesti Magyar Színház (1840-től Nemzeti Színház) karmestere. Egressy…

Kinek a dallamára énekelnénk ma Kölcsey Himnuszát, ha Erkel másodszor is távol marad a pályázattól? Jogos a kérdés, hiszen Erkel Ferenc az 1843-as Szózat-pályázatra sem nevezett be (pedig tudjuk: ő is megzenésítette Vörösmarty költeményét), és ha nem bátorítják, talán a következő évben sem pályázott volna. Valószínűleg eleve idegenkedett az efféle alkalmaktól, és lehet igazság Gárdonyi Géza már idézett elbeszélésében, miszerint Erkelt az 1844-es Himnusz-pályázat alkalmával szinte kényszeríteni kellett a részvételre (kevésbé lényeges, hogy valóban bezárták-e a szobába, vagy csupán szavakkal ösztönözték a komponálásra). Ha pedig ezúttal sem versenyzett volna, akkor természetesen másvalaki lett volna a győztes. Valaki a 12-ből, minden…

Igaz a hír, de pontosabb úgy fogalmaznunk, hogy ő is megzenésítette. Vörösmarty Mihály költeményéhez ugyanis legalább 30 féle zene társult az 1840-es évek első felében, nem csak Egressy Bénié, hanem Erkel Ferencé, Thern Károlyé, Fáy Gusztávé, Mester Károlyé és másoké. A Himnusz megzenésítésére 1844-ben kiírt pályázatot egy évvel korábban Szózat-pályázat előzte meg, amelyet szintén a Nemzeti Színház igazgatója, Bartay András hirdetett meg. A nyertesnek járó 20 aranyat ezúttal Egressy Béni vihette haza. Ő lett volna az 1843-as év magyar zeneszerzője? Fontosabb, mint Erkel, Liszt vagy Mosonyi? Egressy kétségkívül páratlan tehetség volt, igazi színházi polihisztor: színműíró, költő, fordító, aki a muzsikában…

1844 tavaszán 13-an vettek részt azon a pályázaton, amelyet a Nemzeti Színház igazgatója, Bartay András írt ki Kölcsey Ferenc Himnuszának megzenésítésére. Erkel Ferenc díjnyertes kompozícióját jól ismerjük. De mi lett a többi 12-vel? És voltak még ezen kívül is olyanok, akik zenét írtak e becses költeményhez? Ezúttal ezekre a kérdésekre keressük a választ. Először foglaljuk össze, mit is tudunk a verseny résztvevőiről és műsorszámairól. A pályázat titkos volt, hogy a zsűri pártatlanul hozhassa meg ítéletét. A beadott partitúrát idegen kézzel kellett lemásoltatni, a kottákon pedig név helyett jelige szerepelt, melynek feloldását lezárt borítékban őrizték. 1844. július 2-án, a Nemzeti Színház…

Amikor Erkel Ferenc 1844-ben megnyerte a Nemzeti Színház himnuszpályázatát, kevesen hihettek abban, hogy az ilyenkor szokásos próféciák valóban be fognak teljesedni a győztes zeneműre vonatkozóan. „Lesz még jó néhány pályázat, lesznek újabb himnuszdallamok” – gondolhatták magukban. A Himnusz népszerűsége azonban egyre csak nőtt, és fél évszázad során mindenféle törvényi előírás nélkül lett első számú nemzeti énekünk, túlszárnyalva a komponista legmerészebb álmait. Amikor Erkel 1887-ben, 77 éves korában utolsó jelentős művét, az Ünnepi nyitányt komponálta, nosztalgiával gondolt vissza hosszú pályafutására, és zenekarának szólamaiba beleszőtte élete legnagyobb sikerének, a Himnusznak a hangjait. A nyitány valóban „ünnepi” alkalomra készült, a Nemzeti Színház alapításának…

Lehet egy zeneszerzőt arra kényszeríteni, hogy egy szobába zárva nemzeti himnuszt komponáljon? Vagy akad olyan bolond, aki azért adja be egy versenyre a pályázatát, hogy biztosan ne nyerjen? Április 1-én, amikor hagyományosan egy kis vidámsággal kárpótoljuk magunkat a sivárabb hétköznapok közepette, minden ilyen furcsaság lehetségesnek tűnik, az élet pedig ennél is cifrább dolgokat produkál. Ez első eset Gárdonyi Géza elbeszélése szerint Erkel Ferenccel történt meg, a második ugyanannak a Himnusz-pályázatnak a résztvevőjével esett meg 1844 tavaszán, amelynek Erkel lett a győztese. Erkel Himnuszának keletkezéséről mindössze három kortárs leírást ismerünk, ezek közül Gárdonyié a legrészletesebb. Apróságok Erkel életéből címmel jelent meg…

Hány himnusza lehet egy nemzetnek? Hivatalos „nemzeti himnusz”-ból természetesen csak egy, de mellette lehetnek olyan dallamai, melyek megdobogtatják a hazafiak szívét, amelyek lelkesítik őket és egyben összetartozásukat szimbolizálják. Ilyen a Szózat is Vörösmarty Mihály versére, Egressy Béni zenéjével, de utalhatnánk akár a Rákóczi indulóra is, amely összekapcsolódott az ország függetlenségi törekvéseivel. Nem véletlenül volt mindig is vörös posztó a Habsburgok és „labanc” híveik szemében, és nem véletlen az sem, hogy Liszt Ferenc kurucos virtussal éppen ezt dörgölte az orruk alá, amikor magyarságát kívánta hangsúlyozni. A címzettek kénytelenek voltak savanyú mosollyal nyugtázni a „rebellis” melódia elhangzását, hiszen egy Lisztet mégsem lehetett…

A költemények életéhez tartozik, hogy olykor megzenésítik őket. De amíg például a Petőfi-versek java szinte „népdalból lett és népdallá vált”, addig Kölcsey magasztos Himnusza (kanásztánc-ritmikája ellenére) kevésbé követeli meg az énekelt előadást. Megzenésítései ahhoz az 1844-es zenemű-pályázathoz kapcsolódnak, amelynek győztese Erkel Ferenc lett. Ezután ki is merészelte volna újabb dallammal ellátni nemzeti énekünket? Valaki talán mégis. Somfai László zenetörténész még az 1960-as években talált rá a Nemzeti Színház régi kottatárában egy Himnusz-megzenésítésre, amiről nem könnyű megállapítani, hogy szerepelt-e a Nemzeti Színház igazgatója, Bartay András által kiírt pályázaton. Mindenekelőtt hallgassuk meg a művet Somogyváry Ákos vezényletével. https://www.youtube.com/watch?v=xm13qshlvtg&feature=youtu.be Nézzük, mi is szól…

Erkel Ferenc Himnuszának történetét kutatva meg kell emlékeznünk Dohnányi Ernőről, a 60 éve, 1960. február 9-én elhunyt világhírű zongoraművészről, zeneszerzőről és karmesterről, akiről sokan úgy tudják, hogy ő írta át nemzeti énekünket. A hivatalos alkalmakon manapság megszólaló változat eszerint nem is Erkeltől, hanem Dohnányitól származik? Vagy mindez csupán szóbeszéd? A szóbeszédnél több, de az igazságnál kevesebb. Dohnányi az 1930-as években valóban foglalkozott a Himnusszal, számos alkalommal dirigálta a Filharmóniai Társaság Zenekara élén, sőt elkészítette velük a mű hangfelvételét is (His Master’s Voice AM 1281). Mielőtt azonban folytatnánk Dohnányi és a Himnusz kapcsolatának részletezését, ki kell térnünk arra, hogy jelen esetben nem szokványos zenei műalkotásról…

„Milyen népszerű is lehetett Kölcsey Ferenc Himnusz című verse a 19. század közepén, ha egyetlen év alatt 13-an is megzenésítették!” – gondolhatná merengve egy romantikus lelkületű honfitársunk, fülében Erkel Ferenc halhatatlan melódiájával. Felvetése igaz is lehetne, a vers és a zene története azonban másként alakult, mint ahogy utólag, a végeredmény alapján feltételeznénk. Az irodalomtörténészek úgy vélik, hogy Kölcsey nem is sejthette, hogy a Himnusz milyen megkülönböztetett szerepet játszik majd a magyarság életében. „Csupán” remekművei egyikének tartotta, amely az önálló megjelenést követően méltó helyre került az összegyűjtött írások I. kötetében a 113. és 114. lapokon. A vers életének sordöntő fordulata 21…