Szerző: Papageno

Május 15-től online megtekinthető a Szekeres Csaba által rendezett Hűség című dokumentumfilm, amely a tavalyi Ars Sacra Filmfesztiválon első helyezést ért el. A rendhagyó filmforgalmazással együtt az alkotók elindítják Felejthetetlen Történetek elnevezésű projektjüket is: a film főszereplői által inspirálva egyedi történeteket gyűjtenek azokról a személyekről, akik szerettüket, közeli hozzátartozójukat ápolják, ápolták. Az összegyűjtött történeteket ünnepélyes keretek között osztják meg november 8-án, a Méltóság Napján a Budafoki Dohnányi Zenekarral együttműködve. Online premierrel debütál a Hűség című díjnyertes magyar dokumentumfilm. Az alkotók a filmet a Vimeo oldalán teszik közzé, amelyet május 15-étől bárki megtekinthet akár ingyen, de legfeljebb egy mozijegy áráért. A…

Tovább

Virtuálisan bejárható a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) kiállítása, a tárlaton 12 rövidfilm mutatja be többek között a hazai bolgárok, görögök, németek, romák, valamint a mára eltűnt etnikumok képviselőinek sorsát a középkori Magyar Királyságtól napjainkig – közölte az intézmény. A MNL a gazdagon illusztrált Kik vagyunk? – Magyarországi nemzetiségek című digitális kiállítással várja az otthon maradókat. A tárlat különlegessége, hogy nem csupán a kiállítótermet járhatják be az érdeklődők, hanem a budai Várat és a levéltár historizáló stílusban épült palotáját is megnézhetik madártávlatból. A Kárpát-medencében a magyarok folyamatosan kapcsolatban álltak más nemzetiségekkel és nemzetekkel. A közös múltnak voltak felemelő és tragikus pillanatai…

Tovább

„Nagyon izgalmas élmény válogatni egy órányi anyagot a legfontosabb zenei élményeimből. Közben, mintha kicsit újra összeraknám magam, átnézve, milyen hatások formálták saját zenei stílusomat” – mondja Alpár Balázs, aki kérésünkre kiválasztotta kedvenc felvételeit a Papageno Rádió Lakatlan sziget című tematikus műsorába. Hallgassátok velünk a már mobilapplikáción is elérhető Papageno Rádió keddenként 15 órakor kezdődő műsorát. Ismétlés csütörtökön 22, szombaton pedig 16 órától. Alpár Balázs a művekről így ír: Azok a zeneszámok, amiket gyerekkorában hallgat az ember, egy időben azzal, hogy magáta Zenét kezdi felfedezni, annyira imprint élményekké válnak, hogy később – képzett zenészként – már nehéz objektívan hallgatni őket. Igaz…

Tovább

A világ nagy színpadait bejárt, győri születésű Jávorkai Sándor és Ádám a világhírű mexikói tenorral, Ramón Vargas-szal fogtak össze, és rögzítették Jules Massanet Elégiáját a négy fal közé kényszerült közönségnek. Zongorán közreműködik Clara Biermasz, a Holland Chopin Alapítvány művészeti igazgatója. A videó egyben előfutára további, nemzetközi sztárokkal készült online produkcióiknak, valamint a két hangszeres művész új közös, Jávorkai Brothers néven induló koncertsorozatának. A Bécsben élő operaénekes így üzen mindannyiunknak: „Barátaimmal, a Jávorkai családdal szeretnénk egy kis ajándékot adni a zeneszeretőknek. Azért választottuk ezt a darabot, mert egyben kötelességünknek érezzük azt is, hogy megemlékezzünk a koronavírusban elhunyt áldozatokról. Szóljon mindenkihez, kössön…

Tovább

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága, a 40/2020 (III.11.) Korm. rendelettel, Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben kialakította az előadóművészeti szféra támogatásának rendszerét. A „Köszönjük, Magyarország!”  címmel közzétett felhívásával, az érintett művészek egzisztenciális helyzetének javítására, valamint arra kíván lehetőséget teremteni, hogy a pandémiás időszak elmúltával aktív szereplői maradhassanak a kulturális életnek; a veszélyhelyzet utáni időszakra fellépésekkel, előadásokkal készülve kulturális szolgáltatásokat nyújtsanak, ezzel segítve a későbbi normalitáshoz való visszatérést és kibontakozást. A beérkezési határidő május 18. 9 óra. Az elbírálást szakmai kuratórium végzi, május 25-ig. A Köszönjük, Magyarország! címet viselő felhívást a nemzetstratégiai intézmények és szervezetek bonyolítanak le és saját hatáskörükben döntenek…

Tovább

1979-ben tiltották be az autós mozikat Iránban, most újranyithattak a járvány miatt. Az egyik mozi a teheráni Milad-torony szomszédságában, egy parkolóban működik, ahová a nézők online válthatnak jegyet. A beérkező autókat lefertőtlenítik, a filmek hangját autórádión keresztül lehet hallgatni. A történelem első elismert autósmozija az Egyesült Államokhoz, azon belül is New Jersey városához köthető, prototípusa, mely még nem volt teljes egészében csak autósoknak fenntartva, az új-mexikói Las Cruces városában nyílt, 1915-ben. Richard M. Hollingshead volt az, aki állítólag azért kezdett kísérletezni ezzel a közösségi filmnézési formával, mert az édesanyja olyan testes volt, hogy nem fért el kényelmesen a klasszikus mozik székeiben.…

Tovább

A lepel lehullott: Bob Dylan közzétette, hogy június 19-én új, méghozzá dupla albummal jelentkezik. A Rough and Rowdy Ways című anyag előfutáraként az elmúlt hetekben két dalt publikált az amerikai sztár, majd megérkezett a harmadik, a False Prophet. Az irodalmi Nobel-díjas alkotó legújabb számával párhuzamosan mutatta meg a világnak, hogy fog kinézni és mi lesz a címe új stúdiólemezének. Ezzel a rajongók arra a kérdésre is választ kaptak, hogy Dylan ezentúl már „csak” dalokat jelentet-e meg, vagy megmarad az azok gyűjteményét jelentő album formátuma – írta a Variety. A Rough and Rowdy Ways dupla vinylen és CD-n is megjelenik, és…

Tovább

Május 18-tól ismét próbálhatnak az osztrák színházak, de az élet más területeire is érvényes feltételekkel, tehát egymás között minimum másfél méteres távolság betartásával, arcmaszkot viselve. Hasonló szabályokat dolgozott ki a német VBG biztosító is. A The New York Times kérdezett meg több német és osztrák rendezőt, igazgatót arról, ezeket követve hogyan indulnak újra a próbák. A megkérdezettek többsége szerint ha nem a járvány előtti szokásrendhez térnek vissza, akkor sehogy.  Az osztrák kormányzati intézkedésekhez hasonlóak a német VBG biztosítótársaság munkavédelmi előírásai is, amelyek a higiénia – gyakori fertőtlenítés – mellett a távolságtartásra is vonatkoznak. Ezek szerint másfél méteres távolságot kell tartani…

Tovább

A Kodály Filharmónia és a Papageno együttműködésében május 12-én 19:30-kor Oláh Kálmán Concerto for Symphony Orchestra and Jazz Band című darabját közvetítjük. A Kodály Filharmonikusokat Kovács László vezényli. Oláh Kálmán zeneszerzőként és előadóként mesteri módon egyesíti és kombinálja a jazz, a népzene és a kortárs klasszikus zene elemeit. Concerto for Symphony Orchestra and Jazz Band műve először 2006-ban került közönség elé. Azóta több helyszínen is nagy sikert aratott a darab, főleg újdonságával meghódítva a közönséget. A kritika is elismerően írt Oláh Kálmán concertójáról, „igazán eredeti kompozíciónak” nevezve azt, melyben Bartók illetve Stravinsky dallam- és harmóniavilága nyer egyedi, friss újraértelmezést. [add_single_eventon…

Tovább

„Egy fürdőruhát csak akkor nevezhetnek bikininek, ha keresztül lehet húzni egy jegygyűrűn” – mondta Louis Réard, aki 1946 júliusában mutatta be az általa tervezett kétrészes fürdőruhát, melyet az Egyesült Államok nukleáris kísérleti telephelye, a Bikini-atoll nyomán bikini névvel illetett.  Bár az ókortól fogva hosszú évszázadokon át a fürdőzés szenvedélyének hagyományosan meztelenül hódoltak, a modern bikinihez hasonló darabok nagyon korán megjelentek. Hogy az antik „bikinit” valaha is fürdőruhaként használták volna, arra viszont nincs megfelelő bizonyíték, de minden jel arra mutat a fennmaradt leletek és források alapján, hogy biztosan nem az erkölcsös nők ruhatárához tartozott. Meglepő módon már a Kr. e. 6.…

Tovább