Szerző: Papageno

Szokolay Sándor diplomamunkájának Weöres Sándor verseire írt Vizimesék kamarakantátáját és Hegedűversenyét fogadták el 1957-ben a Zeneakadémián. A Két Ballada című alkotást az akkori vezetők túl lázítónak és veszélyesnek találták. A pályakezdő zeneszerző diplomakoncertjén a legendás Török Erzsi, a Magyar Rádió Gyermekkórusával és Zenekarával mutatta be a művet. A rendkívüli előadásról Csányi László vezényletével rádiófelvétel is készült. Weöres Sándorhoz őszinte barátság fűzte a szerzőt. A Békés-Tarhosi Énekiskolában találkoztak először személyesen. Már Szokolay első vokális műve Weöres-megzenésítés volt, amit több tucat alkotás követett. Az előadók kérésére a Vizimesék két másik változata is elkészült. 1959-ben Török Erzsébet részére szólóének zongorakísérettel, majd 1962-ben a felvételen…

Tovább

Exkluzív online előadásra készül a Budapesti Operettszínház: Cári Tibor és Dolhai Attila Szétszakítottak című musicaljét négy részben, június 4-én, 5-én, 6-án és 7-én 16 óra 30 perces kezdettel láthatják a színház Facebook-oldalán.  „A keserédes, groteszk, másutt vicces történet egy család életén keresztül ábrázolja a nemzeti tragédiát. Az előadás nem lamentáció, inkább felütés.” – mondta Kiss-B. Atilla a fekete-fehér filmről, amelynek különlegessége, hogy megvalósítását minden résztvevő művész otthonról oldotta meg. Dolhai Attilának – aki a szövegkönyv és a dalszövegek szerzője is – Pintér Tamás történész-levéltáros, a Károli Gáspár Református Egyetem BTK Történelemtudományi Doktori Iskola doktorandusza, valamint Danku István, a Gödöllői Református…

Tovább

Elhunyt Lennie Niehaus amerikai altszaxofonos, zenei rendező, komponista. A 90 éves korában távozott Emmy-díjas művész számos híres film zenéjében működött közre, Clint Eastwooddal több mint két tucat moziban dolgozott együtt. Zenész családban született 1929-ben St. Louisban, apja egy némafilmek alá játszó zenekarban dolgozott hegedűsként. Mint egy 2009-es interjúban felidézte, akkor döntött a szaxofon mellett, amikor 1942-ben Corky Corcorant hallotta játszani – írta a Hollywood Reporter.  „Apám sokkot kapott. Szaxofon? Inkább zongorázz, vagy hegedülj. Meglátod, egy bordélyházban zenélve fogod végezni. Valójában igaza lett, hiszen később furcsa kis klubokban játszottam” – mondta Lennie Niehaus tizenegy évvel ezelőtt. A Los Angeles-i közösségi iskolába…

Tovább

Archív felvételeket és élő koncerteket is terveznek a londoni Royal Albert Hall közönségével a BBC Proms nyári koncertsorozat idei programjában, de csak ha a koronavírus-járvány korlátozásainak enyhítése lehetővé teszi. A szervezők közlése szerint az a cél, hogy a zenészek a két hónapig tartó koncertsorozat utolsó két hetében már élőben muzsikálhassanak. „A zárókoncert szeptember 12-én szívbemarkoló és páratlan lesz” – olvasható a BBC News honlapján. A rendezvénysorozatot Beethoven 9. szimfóniájának virtuális előadása nyitja, amelyet több mint 350 zenész ad elő július 17-én azután, hogy otthonaikban felvették játékukat. A 2020-as évad az eddigi Proms-koncertek televíziós, rádiós és online felvételeivel fog folytatódni. A…

Tovább

A nagyopera és a szociális távolságtartás nem egyeztethető össze, fogalmazott Peter Gelb, a Metropolitan Opera vezetője, és bejelentette, hogy a New York-i operaház csak a szokásos december 31-i újévi operagálával nyit újra. Az operaház menedzsmentje orvosokkal, egészségügyi szakemberekkel és a kormányzat képviselőivel konzultált, így jutottak arra a döntésre, hogy az előadásokat törli. Emellett időhiány miatt idén nem készül új produkció sem A varázsfuvolából, sem a Don Giovanniból, ugyanez érinti az Aidát és A tüzes angyalt, a Lulu helyett pedig A sevillai műsort tűzik műsorra. A tervezett februári üzemszünetben viszont kinyit a Metropolitan. Az előadások amikor csak lehet, 7 órakor kezdődnek,…

Tovább

Aj Vej-vej kínai képzőművész mintegy tízezer különleges arcmaszkot készített, amelyekre ikonikus műveit nyomtatta, hogy eladásukból segítse a koronavírus-járvány miatt kialakult humanitárius válság áldoztait. A Guggenheim Múzeum kurátorával, Alexandra Munroe-val közösen tervezett és Aj berlini stúdiójában elkészített textil maszkokat csütörtöktől lehet megvásárolni az eBayen. A kínai képzőművész azt reméli, hogy ily módon egymillió dollárt gyűjthet össze nemzetközi segélyszervezetek számára, amelyek a járvány által leginkább sújtott és otthonaikból elűzött embereket segítik – adta hírül az amerikai média. A maszkokon többek között a londoni Tate Modernben kiállított Sunflower Seeds (Napraforgómagok) című kompozíciójának motívumai találhatók, de vannak olyanok is, amelyek a kínai művész a…

Tovább

A koronavírus-járvány ellenére megtartják októberben az idei Frankfurti Könyvvásárt – így döntött a rendezvény felügyelőtanácsa. A könyvvásár megrendezése nagyon pozitív gazdasági üzenet – mondta Uwe Behm, a frankfurti vásárváros igazgatója. A testület szerint az október 14-től 18-ig tartó irodalmi seregszemle sok mindenben különbözni fog az eddigi könyvvásároktól, és még nem lehet megmondani pontosan, hogy milyen változtatások lesznek, mert azok sokban függnek a járványügyi helyzettől, az aktuális egészségügyi előírásoktól. Idén minden korábbinál fontosabb, hogy megtartsák a könyvvásárt, amely azonban egyfajta, a vírus által meghatározott különkiadás lesz – jelentette ki Juergen Boos, a vásár igazgatója. Az 1949 óta megrendezett Frankfurti Könyvvásár az…

Tovább

AFTER Art Fair elnevezéssel jótékonysági vásárt szervez a kortárs magyar képzőművészekért a most nyíló K Galéria. A cél a koronavírus okozta válság miatt nehéz helyzetbe került, főként fiatal alkotók támogatása. Az árverésre kínált kiemelkedő műalkotások összegéből 95 százalékot a művész, a fennmaradó 5 százalékot pedig a vevő által megjelölt jótékonysági szervezet kapja. A szervező és helyszínt biztosító K Galéria semmilyen jutalékot nem számol fel. Harmincöt kiváló alkotó – köztük Majoros Áron Zsolt, Herman Levente, Mayer Éva, Esse Bánki Ákos, Rajcsók Attila, Verebics Katalin és Verebics Ágnes – ajánlott fel műalkotást a vásárra, ezeket megtekinthetik online és személyesen is június 2.…

Tovább

A koronavírus-járvány alatt a magyar művészek is dalban mondják el köszönetüket, figyelmeztetnek arra, hogy maradjunk otthon, segítsünk embertársainknak. Összegyűjtöttük az eddig elkészülteket, de valami azt súgja, nem ez lesz az utolsó ilyen cikkünk… A legendás Neked írom a dalt legfrissebb feldolgozása popzenészek közreműködésével készült: https://youtu.be/g9oln0zb8II Színészek, színházi alkotók egészen különös helyzetekben láthatók Ódor Kristóf videoklipjében: https://youtu.be/G4gjXM5-_nk Nagy Dániel Viktor színművész szintén arra figyelmeztet, hogy maradjunk otthon: https://youtu.be/XEUGHCPxzqk Szemenyei János és Horgas Ádám dalában 166 művész közreműködik: https://youtu.be/ZFymlNy88zU A Budapest Jazz Orchestra Urbán Orsival készített el egy karanténbluest:

Tovább