Szerző: Papageno

Az egyik legnagyobb szabású nemzetközi kortárstánc-fesztivált, a bécsi ImPulsTanzot idén július 9. és augusztus 9. között rendezték volna meg. A koronavírus-járvány miatt, az egészségügyi rendelkezések mellett a nemzetközi utazási korlátozásokat is figyelembe véve a szervezők úgy döntöttek, hogy a fesztiválra sem az eredetileg tervezett, sem módosított formában nem kerül sor az eredeti időpontban. A többek között olyan múzeumokkal, mint a kortárs mumok vagy a Leopold Museum tervezett előadások a nyáron elmaradnak, optimális esetben ezek egy részét ősszel pótolják. Amennyiben a helyzet engedi, az ingyenes közösségi workshopokat szabadtéri helyszíneken, júliusban és augusztusban megrendezik, erről az osztrák főváros vezetésével egyeztetnek. (Die Presse)

Tovább

Carlo Fuortes, az Opera di Roma igazgatója bejelentette, hogy operaelőadásokat terveznek színpadra állítani a Piazza di Sienán, a Villa Borghese parkjában. A terv jóváhagyásra is került, melynek értelmében júliustól az előadások maximum ezer fős közönség előtt kerülnek bemutatásra, szigorúan biztosítva, hogy egészségügyi szempontból megfelelő távolságban helyezkedhessenek el egymástól a nézők. Elsőként a Rigoletto kerül színpadra. (Via Slipped Disc)

Tovább

A Libri irodalmi díjakat 2016-ban alapította a Libri Könyvkereskedelmi Kft. A díjak az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit helyezik előtérbe, céljuk, hogy felhívják a figyelmet a kortárs magyar irodalom kiemelkedő műveire. 2020-ban a zsűri és a közönség is egy-egy regényt emelt ki a tíz döntős mű közül. A Libri irodalmi díj nyertese 2020-ban Láng Zsolt Bolyai című regénye, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Vera című regénye kapta. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes átadóját május 13-án este tartották – a rendkívüli helyzetre való tekintettel a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán. „A Libri felelőssége, hogy minél szélesebb közönséggel…

Tovább

Az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatásáról megjelent döntési lista szerint a Magyar Teátrumi Társaság Közhasznú Egyesület ingatlanvásárlás támogatására nyert 300 millió forintot a Duna Művészegyütessel összefüggésben és 300 milliót a Karinthy Színházzal összefüggésben. A hírre Földes Eszter, a Karinthy Színház korábbi művészeti vezetője közösségi oldalán reagált. Mint írja: „eldőlt a Karinthy Színház sorsa a tegnapi napon nyilvánosságra került információk szerint. A Vidnyánszky Attila által vezetett Magyar Teátrumi Társaságnak engedi át Karinthy Vera, édesapja, Karinthy Márton életművét, a Karinthy Színházat. Hivatalos információk szerint ingatlanvásárlás támogatásra kapott 300 millió forintot az MTT a Karinthy Színházzal összefüggésben.” Földes Eszter még március végén jelentette be, hogy…

Tovább

Az idén 109 éve született Rodolfo előtt tiszteleg a Kecskeméti Katona József Múzeum Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelye vándorkiállításának virtuális bemutatásával. A kiállítás közzétételének időpontja május 16-ához, Rodolfo születésnapjához kapcsolódik, ugyanis tiszteletére néhány éve a fiatal bűvészek a magyar bűvészet napjaként ünneplik ezt a napot. https://www.youtube.com/watch?v=kozabGBVRA0 A múzeum tájékoztatása szerint Rodolfo legendássá vált „Vigyázat, csalok!” mondatával a figyelemfelkeltésen túl arra a paradoxonra hívta fel a figyelmet, hogy minden csak illúzió. Ami csodának tűnik, csak az ügyes kezű bűvész mutatványa, aki nem csak a tárgyaival játszik, hanem a nézőivel is. A legendás és világhírű bűvész, Gács Rezső hagyatékát a Kecskeméti Katona József…

Tovább

Május 13-án 19 órakor ötödik alkalommal adják át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. Bár a jelenlegi helyzetben a díjak hagyományos átadógálájára nem kerülhet sor, a nyertesek kihirdetése idén is a kortárs magyar irodalom ünnepe lesz. Az eseményt ide kattintva lehet követni. A könyves cég 2016-ban alapította meg a Libri irodalmi díjat és az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat. Az évenként odaítélendő elismerésekkel az előző év legjobb magyar szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A nyertesek 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak. Az idén a 154 könyvet tartalmazó lista 43 kiadó könyveiből állt össze,…

Tovább

A korábban a hatóságok által eltűnt személyként keresett Blazsó Domonkossal kapcsolatban a család nemrég megerősítette lapunknak, hogy az énekművész előkerült. Eltűnésének körülményeit még vizsgálják. Blazsó Domonkos május 10-én délután Budapest XII. kerületéből távozott ismeretlen helyre, aminek kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást kezdeményezett. Blazsó Domonkos 1977-ben született Budapesten. A Szent István Zeneművészeti Szakközép iskola zongora és ének szakán végzett, majd Stuttgartban oratórium és szóló énekesi tanulmányokat folytatott a Hochschule für Musik und Darstellende Kunst-ban Bruce Abel professzor növendékeként. 1997-ben a Budapesti Dalversenyen első díjat nyert. Ugyanebben az évben a Nemzetközi Ádám Jenő Dalversenyen 3. díjjal és külön díjjal…

Tovább

A Zene-bona sorozat Szokolay Sándor 1947-1950 között született első zongoraműveinek gyűjteménye. A Békés-tarhosi Énekiskolában keletkezett kis karakterdarabok rendkívül népszerűvé váltak és a szerző szívéhez mindvégig közel álltak. A mesébe illő történet és a művek keletkezésének története a Hogy is kezdődött?… című könyvből megismerhető.  A 70 Szokolay blog is az első opusba betekintést nyújtó Zene-bona válogatással kezdődött, Boros Misi előadásában. Mégsem véletlen, hogy a videósorozat ismét az első opussal foglalkozik. Az újabb bemutató különlegessége, hogy a zongoraművek most hárfán szólalnak meg. A zongorairodalom bőségesen kínál műveket a kezdő muzsikusok számára, de a hárfa esetében sokkal kisebb a választék. Polónyi Ágnes hárfaművész…

Tovább

Az Opera új kezdeményezése a március 16-tól érvényes iskolai vesztegzár idején az otthon „rostokoló” diákokat a mindennapos éneklés jegyében invitálja játékra. Nemcsak a diákok, hanem az Opera művészei is saját otthonukban várják, amíg újra közösségbe mehetnek, de ez nem töri le vállalkozó kedvüket. Sőt! Minden nap az Opera más-más énekese vesz fel videóra egy könnyen megtanulható népdalt, melyet az Opera közösségi oldalain (Facebook, YouTube) sugároz, valamint megjelenik a Papageno oldalán is. A legutóbb Káldi Kiss András énekelt. A nyertesek meghívást kapnak az Eiffel Műhelyház hivatalos átadóünnepségének elejére, ahol az Opera Gyermekkarával együtt énekelhetik legbecsesebb nemzeti dalunkat, a Himnuszt, szüleik pedig…

Tovább

Viktoriya Rossini Peneva, a londoni Blackheath Music Academy igazgatója közzétette meglátásait arról, miért gondolkodnak rosszul azok az emberek, akik azt hiszik, hogy applikációk vagy virtuális programok segítségével is ugyanúgy megtanulhatnak hangszeren játszani vagy énekelni, mint egy tanártól. A zenetanulás manapság az egyik leginkább hozzáférhető tudás az online térben. Vagy mégsem? Íme, egy-egy érv amellett, hogy igenis szükség van egy hús-vér mentorra, és nem érdemes vakon bízni a virtuális tartalmakban: „A digitális világ mindig sürget minket, hogy mielőbb lépjünk a következő szintre, de a zene nem csak a hibátlan játékról vagy a helyes hangokról szól. Másképp fogalmazva: ez nem számítógépes játék,…

Tovább