Szerző: Papageno

Malcolm Bilson a tavalyi Beethoven Budán Fesztiválon avatott fel egy korabeli, de modernek számító, már pedállal működő Graf fortepianót. Conrad Graf a leghíresebb és legfontosabb hangszerkészítő volt Bécsben nagyjából 1810 és 1840 között. Beethoven utolsó hangszere is a mester műhelyéből került ki. Bilson az akkori koncert kapcsán úgy nyilatkozott, hogy az autentikusság ma egyszerűen nem megvalósítható. Ha Liszt lejönne közénk és játszana, akkor talán valamivel közelebb kerülnénk a korhű élményhez. Az a fontos, amit a saját hangszereinktől tanulunk. Idézzük most vissza a tavalyi koncertet, fesztiválélményt és döntsünk magunk az autentikusság kérdésében! Az idei fesztivál műsort ide kattintva böngészheti át.

Tovább

Bubnó Tamás, a Szent Efrém férfikar alapítója szerint Nyugat-Európában a bizánci és keleti szakrális zenei CD-k forgalma és a sok internetes letöltés azt jelzi, hogy nagyon népszerű most ez a műfaj. „Úgy látszik, ez a mély keleti szakralitás a nyugat-európaiakat is megérinti – mondja Bubnó Tamás, hozzátéve: ez Magyarországon is érzékelhető, a Szent István-bazilikában mindig telt ház előtt lépnek fel.” A tizenöt éves születésnapját ünneplő Szent Efrém Férfikar a grúz Iberi Férfikarral énekel együtt április 22-én a budapesti Szent István-bazilikában. A hangversenyen a Szent Efrém Férfikar Boksay, Ljudkevics, Ligeti és Zombola Péter műveit, a tizenkét tagú Iberi Férfikar a világon…

Tovább

április 17. – Téli rege Shakespeare és az idő. A Téli rege egyszerre filozofikus és az emberi psziché mélységeit is feltáró nagyformátumú mű, arról szól, hogy minden pillanat számít az életben, és ha valami elmúlik, akkor az kegyetlenül a múlté, mert visszahozhatatlan. Játsszon, hogy ott lehessen az előadáson! mikor: 19.00; hol: Radnóti Színház; mennyi: 1000-3900 Ft; további információ április 18. – Indul a Budapest Art Week Személyes találkozások művészekkel, megannyi laza tárlatvezetés kiállításokon, titkok felfedése galériákban és múzeumokban, közösségi élmény a kortárs képzőművészeti terekben. Hat nap művészet, amelynek csúcsa a záróprogram, a Nyitott Műtermek Délutánja. Bejárás a Rakpart, a volt Május…

Tovább

Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix duója Orfeusz és Eurüdiké mítoszát a mai viszonyok közé helyezi, egészen sajátosan értelmezve át az oly sokszor feldolgozott szerelmi történetet. A táncelőadás a Magyar Nemzeti Múzeum Római kőtárában újabb jelentésrétegekkel bővül 2017. április 21-én 17 órától! Eurüdiké most kortárs világunk poklába száműzetik. Természetesen ide is követi őt szerelme, a görög mitológia híres dalnoka, ám Orfeusz hiába érti még az állatok nyelvét is, ez a világ számára kiismerhetetlen, a líra feltalálója egyszerre ügyefogyottá és tehetetlenné válik – nincs ereje szembemenni a 21. század világképével. Megpróbál megfelelni az Eurüdiké új ízlésvilágának. Orfeusz azonban nem képes megtagadni önmagát:…

Tovább

Ha nem is kortárs, de minden, a 2. világháború után írt opera: 2900 zeneszerző 7900 darabja. Thierry Vagne jóvoltából jött létre az adatbázis, aki folyamatosan frissíti a katalógust az új művekkel. Videónkon az Operaház két idei kortársopera-bemutatójának ajánlója látható.

Tovább

Richard Wagner dédunokája, Gottfried Wagner a Zürichi Központi Könyvtárnak ajándékozta magánarchívumát, amely áttanulmányozva minden bizonnyal új adalékokkal szolgál majd a Bayreuthi Ünnepi Játékok történetéhez. A könyvtárban már vagy egy nagyobb Wagner-agyag a zeneszerző zürichi éveit illetően. Az újonnan a közgyűjteménybe került dokumentumok között megtalálható a család antiszemita múltjáról nyíltan beszélő, ezért a Wagnerek közt fekete bárányának számító tudós és író, Gottfried Wagner publikációi és levelezése. Az Olaszországban élő, a családtól eltávolodott dédunoka, akinek édesapja a 2010-ben elhunyt rendező, Bayreuth-vezető Wolfgang Wagner, Aki nem üvölt a farkasokkal címmel írta meg önéletrajzát, és körülbelül egy évtizede jelentette meg A Wagnerek alkonya: a családi örökség…

Tovább

Játsszon a Papageno és a Radnóti Színház közös játékán, és nyerjen páros belépőt az április 17-i előadásra! A MESE Mint a mesében, olyan boldogságban és békében él együtt egy család ebben a történetben férj, feleség és a kisfiuk. Ám elég egyetlen félresikerült pillanat, hogy a boldogság hirtelen a visszájára forduljon, és a vak indulatok vegyék át az uralmat… Egy különleges történet – nevezzük mesének – boldogságból, féltékenységből, paranoiából és megbocsátásból összeszőve. Át téren és időn, bumfordi vaskos komédián és szívbemarkoló drámai konfliktusokon, át reményen és megadáson – egy talán sosem volt emberi és isteni feloldozás felé. És mindeközben hol Szicíliában,…

Tovább

Az idén immár hetedik alkalommal megrendezett Classic.Esterházy sorozat íve a bécsi klasszikát a kismartoni kastélyban megalapozó komponista, Joseph Haydn műveitől kortárs darabok bemutatásáig, napjaink fiatal, feltörekvő, tehetséges zenészeinek színpadra lépésétől a mesterkurzusokig terjed. Az április 22-től egészen az év végéig tartó koncertsorozat szervezőinek nem titkolt célja, hogy az egykor a zenei élet középpontjának számító Esterházy-kastély mai programjai is a nemzetközi élvonalhoz tartozzanak. Marlis Petersen szoprán énekesnő, az április nyitókoncert szólistája már harmadszor vendége a classic.Esterházy koncertsorozatnak. Korunk egyik legkarakteresebb karmesteréhez, Marc Minkowskihoz különösen közel áll Haydn, ez visszaköszön a koncertprogram összeállításában is. A májusi első koncert alkalmával Nicolas Altstaedt Haydn…

Tovább

A Beethoven Budán fesztivál keretében május 4-én ad koncertet Érdi Tamás, aki Beethoven két népszerű szonátája mellé Liszt műveket válogatott. A koncertprogram távolról sem tűnik szokatlannak, de elevenítsük csak fel Beethoven találkozását a fiatal csodagyerekkel, Liszt Ferenccel. A két legendás művész találkozása kapcsán Ilka Horovitz-Barnay visszaemlékezéseit idézzük: „Liszttel együtt töltött időm legemlékezetesebbje, amikor elmesélte találkozását Beethovennel. ’Tizenegy éves lehettem’ mesélte, ’amikor féltve tisztelt tanárom, Czerny be akart mutatni Beethovennek. Sokat beszélt neki rólam, és kérte, hogy hallgasson meg. A Mester azonban ki nem állhatta a csodagyerekeket és nem állt kötélnek. Tanárom végül addig kapacitálta, amíg kifakadt: az ég szerelmére –…

Tovább

Ágoston Béla „zeneközelítő” és Szabó Dániel cimbalomművész április 18-án 19.00 órától ad rendhagyó koncertet a Bethlen téri Színházban. Új zenei sorozat elindítására vállalkozott a Bethlen Téri Színház. A Párbeszéd koncertsorozat február 28-án a hazai jazzélet kiemelkedő alakja, Dresch Mihály és az elementáris hangú énekes, Tintér Gabriella nem minden napi zenei barangolásával indult útjára. Az első hang című nyitó koncertet március 28-án Papp Endre (brácsa) és Péter Tamás (hegedű) zenei párbeszéde követte. A koncertsorozat harmadik előadásán Ágoston Béla (szaxofonok, steel drum, ütőgardon, duda, brácsa) és Szabó Dániel (cimbalon) léptek színpadra, majd májusban Túri Luca (hegedű) és Csenki Zalán (koboz) zárják az…

Tovább