Szerző: Papageno

A nemrégiben Budapesten is fellépett énekest a Bayerische Staatsoper tüntette ki. René Pape 1994-ben debütált a müncheni operaházban. A kamaraénekesi kitüntetést július 6-án, A varázsfuvola előadását követően kapta meg, amelyben Sarastrót énekelte. A művésznek ez a második kamaraénekesi címe, az elsőt a Berlini Staatsoper adományozta neki. https://papageno.hu/featured/2017/06/solti-gyorgy-inditott-el-a-palyan/

Tovább

Arany János gitáron és zongorán játszott – derül ki a budapesti Musica Historica régizeneegyüttes művészeti vezetőjével, Csörsz Rumen Istvánnal folytatott beszélgetésünkből. A szombaton rajtolt Csíkszeredai Régizene Fesztivál apropóján szakmai újdonságokról és „zeneiparról” egyaránt mesélt a Hargita Népe olvasóinak, a Régizenei Nyári Egyetem mesterkurzus-oktatójaként, és úgy is, mint a Magyar Tudományos Akadémia BTK Irodalomtudományi Intézet XVIII. századi osztályának főmunkatársa. A Hargita Népe című lapban megjelent interjút Gergely Edit készítette. – Eltelt egy esztendő, mióta a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon beszélgettünk. Mi történt ezalatt a régizene tudományos világában? – A magyar zenetudomány két fontos újdonságára hívnám fel a figyelmet, amelyek számot tarthatnak a…

Tovább

A sokszorosan kitüntetett, határon innen és túl is számos kiváló versenyeredményt elért, bordal-világfesztivált szervező kórus vesz részt az első alkalommal, kilenc résztvevővel megrendezendő versenyen, amelynek zsűrijében Elina Garanča is helyet foglal. A Bartók Béla Férfikar 1945-ben alakult Pécsett. Vezetője 1980 óta Lakner Tamás. A kórus az elmúlt két évtizedben több mint negyven díjat nyert nemzetközi kórusversenyeken, 2010-ben pedig velük vették lemezre a Kodály-összkiadás részeként Kodály Zoltán összes férfikari művét. A kórus 1993 óta szervezi az Európai és Világ Bordalfesztivált. A kórusverseny szervezője az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU), amely még 2017 februárjában jelentette be a kórusoknak szóló megmérettetés elindítását. Az első Eurovíziós…

Tovább

Remek muzsika, nagyszerű előadók, Balaton-part – kell ennél több egy remek hétindításhoz? Július 17-én és 18-án, tehát hétfőn és kedden sem maradnak zene nélkül Balatonalmádiban és Keszthelyen. Az Ewald Rézfúvós Együttes az ország egyik legtehetségesebb fúvós együttese, nyitottak minden stílusirányzat, a könnyebb és komolyabb műfajok felé egyaránt – az egyetlen kritérium számukra a minőség. A zenekar 1996-ban alakult a Zeneakadémia akkori hallgatóiból, szólistaként is elismertek: országos és nemzetközi versenyek győztesei, illetve díjazottjai. Megkapták a Liszt Ferenc-, a Junior Prima-és több alkalommal az Artisjus-díjat is. Ők klasszikusok népszerű átirataival és kifejezetten gyerekek számára készült családi programmal is várják a közönséget. Vigh Andrea…

Tovább

Első helyezést ért el a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutatóban feltűnt Wendler Enikő fuvolista a Grand Prize Virtuoso International Music Competition versenyen Salzburgban. A megmérettetésen 38 ország több száz fiatal tehetsége vett részt. Wendler Enikő felkészülését bécsi tanárai, Barbara Giesler Haase és Florian Aichinger, valamint Lengyel Andrea zongoraművész irányították. A bécsi Zeneakadémia különleges tehetségek osztályának fuvolistája legközelebb a Klassz a pARTon programsorozat keretében július 15-én Balatonalmádiban, augusztus 1-jén pedig Balatonfüreden lép színpadra. https://papageno.hu/blogok/klassz-a-parton/2017/07/klassz-lesz-a-parton/ Wendler Enikő 9 évesen kezdett fuvolázni Marosné Kovács Tünde növendékeként Győrben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Konzervatóriumában Romos Zsolt tanítványa volt, 2016-ban nyert felvételt a…

Tovább

Borsos Miklós képzőművészetünk 20. századi történetének egyik  legkiemelkedőbb személyisége. Alkotásaiból 2017. július 14. és szeptember 24. között rendez kiállítást a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány a Várkert Bazár Testőrpalotájában. A tárlat Borsos legjelentősebb alkotásain keresztül mutatja be a 20. századi magyar képzőművészet meghatározó szobrászának változatos műfajokban és anyagokban kibontakozó munkásságát. A kiállítás anyaga tematikus elrendezésben kerül bemutatásra: a korai, archaikus szemléletű daraboktól az organikus absztrakciót képviselő érett korszakáig ívelő fő vonulat mentén külön szekciót képviselnek a festőművészi pályakezdés emlékei, művésztársaihoz, családtagjaihoz kötődő portrészobrai, zenei témájú alkotásai, a mitológiai témakör, valamint a természet világa (állatok, növények, napszakok). Borsos pályáját festőként kezdte, de hamar…

Tovább

Július 21-30. között az idei Művészetek Völgye programjainak sorában a klasszikus zene és opera helyszíne a vigántpetendi Papageno Klasszik, valamint a kapolcsi római katolikus templom lesznek, ahol a nagynevű hazai és külföldi előadók mellett fiatal Virtuózok várják a klasszikus zene szerelmeseit. A vigántpetendi zenés utazásban kiváló fiatal muzsikusok segítenek majd, akik a fesztivál ideje alatt naponta 15 órától avatják be a közönséget a zenetörténet egy-egy jelentős korszakába Bachtól egészen a kortárs zeneszerzőkig. Kalauzunk lesz a több nemzetközi versenyen is fölényesen szereplő Szalai Éva zongoraművész, aki felsőfokú tanulmányait Budapesten, Madridban és Hágában végezte, valamint a zeneakadémiai koncertek műsorvezetőjeként ismert zenetörténész–publicista, Tóth Endre,…

Tovább

Legyünk a világ bármelyik pontján, ha beülünk egy szimfonikus zenekari koncertre az első pillanatok biztosan ismerősek lesznek számunkra. Miért halljuk mindig ugyanazt, amikor behangol az együttes? Talán nemzetközi konferenciák voltak azzal kapcsolatban, mi legyen a viszonyítási pontként szolgáló normál A hang frekvenciája? Igen, a zenetörténet során több nemzetközi konferenciát is szerveztek annak érdekében, hogy végül a 440 Hz frekvenciájú A hang legyen az világ minden pontján elfogadott. A napjainkban is használatos frekvenciaszámról, az  ISO (Nemzetközi Szabványügyi Szervezet) 1955-ös konferenciája döntött, ezt megelőzően azonban 1939-ben, sőt már 1885-ben is tartottak ezzel kapcsolatos egyeztetéseket. Miért fontos a standardizálás? A zene nem lehetne…

Tovább

Mit jelent Neked Finnország ma? Van egy jó történeted? Mondd el a magadét! A Kalevala Baráti Kör, a budapesti finnbarátok egyesülete pályázatot írt ki 100.fi címmel. Finnország függetlenségének 100. évfordulója alkalmából szövegíró pályázatot hirdetnek minden érdeklődő számára. A Finnországhoz kapcsolódó írások hossza maximum 2017 leütés lehet (magyar nyelven, szóközökkel együtt), a műfaj teljesen szabadon választható. Az elkészült pályaművek az itt található űrlapon keresztül nyújthatók be 2017. július 15. éjfélig. https://youtu.be/F5zg_af9b8c A pályázat fővédnöke Dragomán György író, az írásokat értékelő zsűri tagjai: Böröczki Tamás kiadói szerkesztő (Gondolat Kiadó); Bába Laura műfordító, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Finnugor Tanszékének tanára; Pákozdi Dóra magyar szakos bölcsész. Az írásokat a…

Tovább

Július 11-én ünnepli születésnapját a világ legidősebb koncertező karmestere, aki saját bevallása szerint csak heti egyetlen nap pihenőt tart. Blomstedt az elmúlt héten három német városban is Bruckner V. szimfóniáját vezényelte az Elbphilharmonie Zenekara élén, a követező napokban pedig a Bambergi Szimfonikusokat irányítja majd Bambergben, Passauban és Linzben. A karmester naptárjában 36 koncert van előjegyezve az év hátralevő részére, amely közül az egyik a Müpa-beli fellépés Leonidas Kavakos és a Lipcsei Gewandhaus táraságában. Hallgassa csak, hogy ünnepelték a bambergiek a karmester születésnapját? (Via SlippeDisc)

Tovább