Szerző: Bárász Péter

Figyelmes olvasómnak feltűnhet, hogy oroszosan (pontosabban oroszból fonetikusan átírva), nem pedig belarusz formában (úgy Skljareuszki lenne) szerepeltetem e minden túlzás nélkül zseniálisnak mondható költőnk nevét. Mert bár a Belarusz SzSzK-ban született és belarusz kapcsolatait mindig is ápolta, de oroszul írt – orosz költő és műfordító volt. Az Igor-ének (Слово о полку Игореве, 1185. körül) orosz fordítása (1979-ben publikálta), mondhatni csupán egyik a sok közül, de olyanra sikerült, hogy a még élő „konkurens” Igor-ének fordítók és költők is csak szuperlatívuszokban nyilatkoztak róla. Ők szólították fel, hogy ne merészeljen a költészeten kívül semmi mással foglalkozni… Szerencsére szót fogadott, nem mintha más tervei…

Alesz Razanau belarusz költő, műfordító, szerkesztő 1947. december 5-én született és 2021. augusztus 26-án hunyt el. A Minszki Állami Egyetemen tanult, de 1969-ben megszüntették a jogviszonyát, amiért aláírt egy a felsőoktatásban belarusz nyelvet szorgalmazó petíciót. Makszim Tank közbenjárásával tanulmányait a Breszti Pedagógiai Intézetben fejezte be 1970-ben, majd egy vidéki középiskolában tanított. 1972-ben  belépett a Belarusz Költők Ligájába és visszamehetett a fővárosba, ahol különböző irodalmi folyóiratok szerkesztőjeként dolgozott. 2000-ben a Német Írószövetség meghívta Németországba, azóta ott élt. Több, mint 15 verseskötete jelent meg. Költészete filozofikus hangvételű, verseiben gyakran keverednek a keresztény példabeszédek és a keleti motívumok. A jelentés nagy alkimistája -…

Ma Francisak Bahusevicsről (1840-1900) szeretnék beszélni, pedig időrendben nem is ő volt az első igazán jelentős személyiség, aki a belarusz nyelv életben maradásáért küzdött a XIX. században. Mert van az úgy néha, hogy elsőként csinálsz meg valamit, igen jól, de aztán jön valaki más, és még nálad is jobb lesz. A Litván (teljes nevén: Litván, Rusz és Szamogitiai) Nagyfejedelemség a XIII. században alakult meg nagyobb részt óbelarusz, és közeli nyelvű fejedelemségből. Ezek aránya az országban a századok folyamán természetesen változó, de a belarusz anyanyelvűek mindig többségben voltak, az állam hivatalos nyelve is leginkább a belarusz volt. Jagelló nagyfejedelem 1385-ben írta alá a…

Nem tudok, de nem is akarok szenvtelen maradni. A lágerregények közül kedvencem (jaj, de nem illik ide ez a szó, csak hát nem tudok helyette jobbat) a Pokolbeli víg napjaim. És a Per, ami nem tartozik ide, nekem csak azért jut a téma kapcsán eszembe, mert amikor Az Arbat gyermekeit olvastam – ez volt az első talán – az volt az érzésem, egyrészt, hogy bele kell őrülni (olvasás közben többször volt, hogy elfelejtettem leszállni a buszról, ami a végállomáson visszafordult velem, de én újra túlmentem pár megállót), másrészt pedig, hogy én ezt már olvastam valahol. Igen, Kafkánál. Faludy, Kafka, Ribakov,…

Az első általánosan elfogadott belarusz helyesírási szabályzat atyja – az igazi Belaruszról szóló (elsősorban irodalomtörténeti) sorozatom második darabja. Branyiszlau Taraskevics (1892-1938) nem volt irodalmár, bár közírói munkássága figyelemre méltó, igaz, összesen mintegy harmadfél tucatnyi könyvéről és cikkéről beszélhetünk, köztük a lengyel börtönben készült fordításai: az Iliász, valamint Mickiewicztől a Pan Tadeusz. Taraskevics politikus volt, ezen belül elsősorban nagy tudású és széles látókörű közgazdász, agrárpolitikus, az önkormányzatiság szószólója, kiemelkedő szerepet játszott a nemzetközi antifasiszta mozgalomban. A Lengyelországhoz tartozó Nyugat-Belarusz nemzeti felszabadítási, inkább egyenrangúságért küzdő mozgalmának egyik vezére. És publicista, műfordító, nyelvtudós, klasszika-filológus, egyetemi tanár, majd akadémikus. Belarusz irodalomtörténetet nem lehet úgy…

Irodalomtörténeti sorozatom első részében Francisak Aljahnovics kerül előtérbe. Mint már mondtam, hosszúra tervezem, igyekszem módot ejteni arra, hogy akit csak megemlítek egy-egy írásomban, később majd egy teljes cikket, vagy „egy felet” szenteljek neki. Francisak Aljahnovics (Францішак Аляхновіч, 1883-1944) a 20. század első harmada belarusz dramaturgiájának legkiemelkedőbb alakja, néhány darabja a „szuverén” Belarusz Köztársaságban újra színpadon van, bár nem túl gyakran. Dramaturg, színész, rendező, színigazgató, publicista volt Minszkben és szülővárosában Vilnó/ Vilnyában (ma Litvánia fővárosa), főleg belaruszul és lengyelül írt, időnként saját magát (is) fordította egyik nyelvről a másikra. 17 színdarab (köztük három gyerekeknek) fűződik a nevéhez, a maga idejében egyik…

Arról fogok írni, amihez értek, legalább valamelyest. A belarusz irodalomról. Mert erről szeretek beszélni. Nem titkolom hátsó gondolatomat sem: hátha sikerül magyar kiadók érdeklődését felkeltenem ez iránt a gyönyörű, különleges és ismeretlen, de gazdag kincs iránt, ami a belarusz irodalom és általában a belarusz kultúra. Akikről szólni szeretnék, nem fogom őket semmi módon rendszerezni, ahogy a hangulatom diktálja, az lesz a sorrend. Úgy is mondhatjuk, hogy ami éppen lepottyan a polcomról, az lesz a következő téma. És hogy mit takar a blog címe? Az „ў” a belarusz ábécé jellegzetes betűje, az úgynevezett „rövid u”, vagy „szótagot nem képező u” (ў…