Szerző: (x)

Kováts Kriszta  személyesen évek óta támogatja az Oltalom Karitatív Egyesületet és ebből adódóan is, rendkívül fontosnak tartja a munkájukat. Az idei ünnepi időszakban a Betlehemi csillagok című videoklipjével szeretné felhívni a figyelmet a jótékonyság fontosságára, amit legújabb lemezéről választott. A klipben a Kőbányai Bringás Egyesület tagjai is felbukkannak, akik szintén hosszú ideje fáradoznak azon, hogy a rászorulók számára különböző ajándékcsomagokat. juttassanak el. A dal a májusban megjelent Biblia Show című lemezen hallható. https://www.youtube.com/watch?v=Nps4BWlXDY0 Zene: Wolf Péter szöveg: Fábri Péter Zenészek: Baranyay Piroska, Fábri Flóra, Keönch László, Németh György Oltalom Karitatív Egyesület: 10400140-00026699-00000006 Kõbányai Bringás Egyesület: 11713012-21460540

Tovább

Rika Ponnet írt már könyvet a párkapcsolati játszmákról is, új kötetében, a Csak veledben pedig arra vállalkozik, hogy rehabilitálja a szerelmet. A népszerű belga pszichológusnő az emberi kapcsolatok, és azon belül a szerelem, az összetartozás dinamikáját, mechanizmusát, struktúráját elemzi könyvében, és arra a következtésre jut, hogy újra hinni kell a romantikus szerelemben és merni kell szerelmesnek lenni. Rika Ponnet (1968 )germán filológiát tanult a genti egyetemen, majd Leuvenben szexológiát. Férjével, aki pszichológus, 1993 óta kapcsolati irodát vezet. Könyvei és médiaszereplései révén a belga szexológus ma a legismertebb szakember hazájában, aki tudását párkapcsolati irodája révén a gyakorlatban is hasznosítja. Első könyve…

Tovább

A Déryné Program harmadik pillére, a Vándorszínház alprogram az alig néhány száz lelkes települések elérését helyezi előtérbe, ahol saját és felkérés alapján válogatott produkciókkal jelenik meg. A Vándorszínház kiemelt feladata, hogy magas színvonalú színházi előadásokat juttasson el kis lélekszámú, kulturálisan elszigetelt településekre, és biztosítsa, hogy az érdeklődő közönség ingyenesen férjen hozzá ezekhez a lehetőségekhez. A program kiemelt figyelmet fordít a Pajtaszínházi Programban résztvevő településekre. A Vándorszínház ezekre a helyszínekre, a saját előadásain túl, felkérés alapján válogatott produkciókat szervez. A konstrukciót, igény szerint, egész napos komplex program alkotja, így délután mesejáték vagy interaktív gyermekfoglalkozás, este pedig felnőtteknek szóló színházi előadás kínál…

Tovább

Idén hatodik alkalommal, ám rendhagyó módon tartja meg adventi programjait a Várkert Bazár: Rád gondolok! című kampányával december 1. és december 24. között az online térbe költözik. A kampány középpontjában egy egyedi adventi videókalendárium, valamint a Déli panoráma teraszon található különleges dekoráció áll. A kampány célja, hogy mindenki a kultúra eszközeivel üzenhessen a szeretteinek. Az idei karácsony, és az ünnepet megelőző adventi időszak más lesz, mint amit korábban megszokhattunk. A szabályoknak megfelelően a Várkert Bazár is bezárta kapuit, kulturális és közösségépítő munkáját azonban tovább folytatja. „A főváros ékszerdoboza nem a hagyományos adventi programokkal jelentkezik, hanem az online térbe költözve buzdítja…

Tovább

Az Overture et al. című album, amelyen a magyar jazz és kortárs klasszikus zene legjobb zenészei közreműködnek közre – legtöbben a Modern Art Orchestra tagjai – Dinnyés Dániel karmester vezényletével, a budapesti Pannonia Stúdióban került rögzítésre. A lemez december 10-től kapható. „A lemez anyaga a világjárvány és kijárási korlátozások alatt íródott, amikor kevés lehetőség maradt a szokásos kreatív tevekénységek gyakorlására. A komponálás folyamata egyfajta mentőövet biztosított bben a kihívást jelentő időszakban. Bezárva egy gazdag természeti környezettel körülvett házba, figyelve a fények, formák és színek folyamatos változását megpróbáltam ezeket az impressziókat hangokká formálni. Két kompozíciót, a Kołysanka-t és az Overture at…

Tovább

A Margitszigeti Színház alkalmazkodik a jelenlegi helyzethez és reméli, hogy megtalálta annak a lehetőségét, hogy megtartva a közönséget, a művészeknek fellépési alkalmat, kollégáinak pedig munkalehetőséget adjon. Mindezért jelenleg nem jegyet árul az előadásokra! Azonban egy páratlan és alaposan átgondolt konstrukciót kínál a nyári teátrum a Margitszigeti Ajándékkártyával.  Az online kártyavásárlás, a kedvező árképzés, a későbbi kedvezmények, a helyválasztási elsőbbség, a VIP-jellegű szolgáltatások, azaz összességében egy kártyacsomag a páratlan ajánlat, mellyel Margitszigeti Szabadtéri Színház a 2021-es nyári szezon előadásait kínálja. Az Ajándékkártya+ kizárólag 1 hónapig, limitált példányszámban, online, biztonságosan megvásárolható. 10 ezer = 20 ezer+ Azaz a 20 ezer forint értékű…

Tovább

Új sorozatot indít Lukács Péter brácsaművész. A hetente bővülő zenei gyűjteményből az épp aktuális érzelmi állapotunkhoz tudjuk majd kiválasztani a hozzánk legközelebb álló remekművet. A Zenei Házipatikáról Lukács Pétert kérdeztük. – Miből fakad a Zenei Házipatika ötlete? – Nemrég olvastam Erich Kästner Lírai házipatika című alkotását, és nagyon inspirált a könyv. Szerettem volna egy olyan zenei gyűjteményt létrehozni, amelyből az épp aktuális érzelmi állapotunkhoz tudjuk kikeresni a hozzánk legközelebb álló remekművet. Ha fáj a fejünk, bevesszük a fájdalomcsillapítót. Ha megfázunk, mindenki a bevált módszereivel gyógyítja magát. De lelkünk negatív rezdüléseinek gyógyítására ki adhat nekünk útmutatást, fájdalmaira gyógyírt, bánatára boldogságot? Ebben…

Tovább

Nem csupán a színházszakmai közvéleményt foglalkoztatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása. A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatában folyamatosan, külső és belső nézőpontből is vizsgáljuk az intézmény aktuális helyzetét. Ezúttal a három határon túli magyar nyelvű színművészeti egyetem tanárait kérdezzük arról, hogyan látják az eseményeket. Első alkalommal Bagossy László az SZFE tanára és Derényi András felsőoktatás-kutató volt a vendégünk, akikkel a strukturális átalakítás, az alapítványi rendszer és az egyetemi autonómia témáit jártuk körbe. Őket három fiatal alkotó követte, Vilmos Noémi végzős rendező szakos hallgató, Kelemen Roland, aki Erasmus-ösztöndíjas vendéghallgató, valamint Nagy Márk, aki a Radnóti Színház művésze, korábban a…

Tovább

Tizenöt évvel ezelőtt a Lakástrend és Design kiállítás „madeinhungary”, magyar dizájnereket bemutató tárlattal kezdődött, ma már egy 14 ország 152 művészének részvételével zajló összeművészeti rendezvénysorozattá vált a Határtalan Design. A kiállítás idén új helyszínre, a Kiscelli Múzeum Templomterébe költözött, tavasszal pedig az országhatáron túl, Pozsonyban és Bécsben is bemutatkozik. A kezdeményezés alapító kurátoraival, Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textiltervezővel és Radnóti Tamás belsőépítésszel beszélgettünk.  – Nemrég zárt be a Határtalan Design kiállítás a Kiscelli Múzeumban. Melyek voltak a legizgalmasabb bemutatott projektek? Szigeti Szilvia: Nehéz kiemelni közülük akár egyet is, mivel a szervezés során szinte minden alkotóval személyes kapcsolat alakult ki, külön-külön…

Tovább

 December 1-jén 19:30-tól először ad online szólóestet Bogányi Gergely. A debreceni Kölcsey Központ Nagyterméből sugárzott koncerten Liszt, Chopin és Debussy műveiből játszik a Kossuth-díjas zongoraművész. Erről kérdeztük. – Mit hallhatunk a debreceni koncerten? – Több műsorváltoztatás történt a covid19 és az ebből adódó egyéb nehézségek miatt. Október 13-án még meg tudtuk tartani bérletes koncertünket a Kodály Filharmonikusokkal közösen, ahol egyébként az Al-Ula Symphonic Poem című művem első nyilvános bemutatójára is sok került. A december 1-jére, normál körülmények között meghirdetett koncertre viszont már csak online kerülhet sor. Mindent leszámítva, nagyon örülök, hogy így is eljut majd a közönséghez. A műsor Liszt-, Chopin- és…

Tovább