1921. március 8-án született a „rímhányó Romhányi” vagyis Romhányi József költő, író, dramaturg. A közönség olyan rajzfilmek szövegírójaként ismeri, mint a Mézga család, a Kérem a következőt!, a Mekk mester vagy a Frédi és Béni – ő maga azonban operaszövegkönyveire volt a legbüszkébb.
Rímek a génekben
Romhányi József édesapja állomásfőnök volt Budafok-Nagytétényben, ami akkoriban akkor a helyi értelmiség tagjává emelte őt. Már a nagyapának is kiváló rímkészsége volt, rengeteg gúnyverset költött a társasága tagjairól. A költői véna már nála felbukkant, Romhányi József után pedig az ő lányában, Ágnesben is továbbél.
A nyelvi készségeket is a családjától örökölte, hiszen a szülei révén majdnem kétnyelvű volt: a magyar mellett a németet is jól beszélte. Édesanyja, Smicsek Anna sváb-tót származású volt. Családjának Berlinben volt vendéglője még az első világháború után, s a család csak 1920-ban költözött Magyarországra. Romhányi Józsefnek két testvére volt: a nyolc évvel idősebb bátyja, Tivadar, illetve nővére, Anna.
A ciszterci gimnáziumba ismerkedett meg a gregorián zene szépségével és a holt nyelvekkel. A latin mellett ógörögül is olyan kiválóan tudott, hogy az országos tanulmányi versenyen ógörögből első, latinból pedig második helyezést ért el. Lánya elmondása szerint ez utóbbi második helyezés egész életében bántotta.
Zenész helyett költő
Romhányi először zenésznek készült, a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában tanult. Brácsázott, de kitűnően zongorázott is. Azonban egy balesetben eltörte a kisujját, így az éneklés felé fordult. Emiatt operatanszakon szerzett diplomát, bár igazából sosem készült operaénekesnek. Utólag szerencsének érezte, hogy a baleset megakadályozta a zenei pályájában, mert így az írás felé fordult.
A zene szeretete azonban megmaradt és amit lehetett, átmentett a későbbi munkáiba. „Azt nem lehetett anélkül megcsinálni, hogy a fordító ne „bújjon bele” a kottába” – idézte fel Romhányi Ágnes apja tanítását az operafordítás szakmai fogásairól. “Egy zenés szövegnek olyan módon kell megszólalnia, mintha arra a nyelvre írták volna eredetileg is. Teljesen spontán módon kell hangoznia és természetesnek kell lennie. Ehhez
két dolog szükséges a fordító részéről: a kotta és a zene magas szintű ismerete, ILLETVE a magyar nyelv tudása.
Az idegen nyelv itt kevésbé fontos, mert a nyersfordításból már megkapjuk a szöveg értelmét. Az idegennyelv-ismereten kívül más kritériumok vannak: elsősorban az énekelhetőség, másodszor pedig a formai dolgok betartása.”
„Legkedvesebb operafordítása Gluck Orfeusz és Euridiké című műve volt, amit amúgy is imádott” – idézte fel Romhányi Ágnes az ELTE Online-nak adott interjújában. „A másik Rossini: Ory grófja, melyet 1960-ban mutatott be az Operaház olyan énekművészekkel, mint Házy Erzsébet, Réti József, Faragó András és Melis György.”
A fentieken kívül ő fordította Orff Az okos lány című operájának, illetve Johann Strauss A denevér című operettjének librettóját is. Ezek mellett Hajdú Mihály: Kádár Kata, Horusitzky Zoltán: Báthory Zsigmond, Ránki György: Muzsikás Péter című operájának, illetve Sugár Rezső: Hunyadi című oratóriumának szövegkönyvét is ő írta meg.
Annak ellenére voltak kedvesek számára az operafordítások, hogy ez egy nagyon hálátlan feladat. A közönség általában, ha tetszik is neki a magyar szöveg, nem tudja, ki a szerzője – pedig ennél a műfajnál inkább újra kell írni, nem lefordítani. Romhányi kapcsán főleg a T.S Eliot költeményei alapján készült Macskák című musical magyar fordítása él a köztudatban.
A zene segített neki túlélni a hadifogságot is, ahová 1944-ben esett. A kényszerű szünet idején a Cseh Filharmónia hasonló cipőben járó tagjaival alapított zenekart. Ennek köszönhetően konyhai munkára osztották be, így nem éhezett, sőt, megtanult főzni.
1947-ben tért haza a frontról, 1951-től dolgozott a Magyar Rádióban dramaturgként, majd 1957-től az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóságnál volt művészeti vezető, innen 1960-ban a Magyar Televízióhoz került művészeti vezetőnek a szórakoztató rovathoz.
1962-től haláláig a Rádió Zenei Főosztályán dramaturgként dolgozott, évtizedekig vezette a szórakoztató zenei szerzeményeket elbíráló ún. sanzonbizottságot is.
Hézagkitöltőből főszám
Romhányi József igazi népszerűsége akkor kezdődött, amikor az 50-es, 60-as években Várkonyi Zoltán filmrendező, színházigazgató esztrádműsorok konferansziéjának állította be, majd leszerződtette a Vígszínházba. Vagyis két műsorszám között elmondta az állatverseit. Ezekkel hatalmas sikert aratott, alig akarták leengedni a színpadról.
„Ezek a versek végül roppant népszerűek lettek, és az első időben szájhagyomány útján terjedtek” – emlékezett vissza Romhányi Ágnes.
„Sok levél érkezett hozzánk, melyben a versek írásos változatát kérték.
Egyfajta postaforgalom indult nálunk, nagy volt a levelezésünk, apám maga gépelte a régi Erika írógépén indigóval a verseket, mi pedig családilag ragasztottuk a borítékokat.”
Mesés siker
Igazán híressé és népszerűvé a rajzfilmek tették. Olyan sorozatok szereplőinek – azóta rendszeresen idézett – szavait írta, mint a Mézga család, a Kérem a következőt!, a Mekk mester. Az ő fordításában szólalt meg Frédi és Béni az amerikai Flintstone család két kőkorszaki szakija. Egész estés rajzfilmekhez is írt forgatókönyvet, így a Nepp József rendezte Hófehér és a Dargay Attila rajzolta Ludas Matyi elkészítésében is részt vett. Ezeknek sikeréhez Romhányi szellemes szövegei nagyban hozzájárultak.
A rajzfilmekhez szakértő konzultánst választott saját kislánya személyében: „Mikor elkezdett gyermekdarabokat írni – négy nagyobb színházi művet alkotott: a Csipkerózsika, a Hamupipőke, a Hókirálynő és az Igen-nem királykisasszony címűt – ezeknek az első hallgatósága én voltam 6-7-8 éves koromban. Mikor elkészült egy-egy fejezettel, akkor azt mondta: „Gyere be, felolvasok neked valamit.” Amellett, hogy én ezeket mindig nagyon élveztem,
egyfajta kontroll is lehettem apámnak: mikor egy részt nem értettem, akkor apu vagy elmagyarázta, vagy pedig átírta azt a bizonyos sort.
Mivel, ha én nem értettem, akkor valószínűleg a többi korombeli gyerek sem. Volt ebben némi pedagógiai érzék is, hogy mennyire egyértelműsítse a szöveget és mennyit hagyjon meg a szülőknek, hogy ők magyarázzák el az adott szót gyermekeiknek, hogy általuk tanulja meg, értse jobban a nyelvet.”
Romhányi a magyar nyelv kiváló ismerője volt, remek zenei érzékkel és humorral fedezte fel a nyelvben rejlő játék lehetőségét, szellemes és ötletes, olykor bravúros rímei, szócsavarásai miatt ragadt rá – egyesek szerint ő maga adta magának – a „rímhányó” jelzőt.
Kikapcsolódásként hetente négy estén eljárt a Fészek klubba bridzsezni többek közt Kadosa Pál zeneszerzővel vagy Ferenczy György zongoraművésszel.
Írt verses mesét Mese az egér farkincájáról címmel, fantasztikus regényt Mézga Aladár különleges kalandjairól, verses képeskönyvet Tíz pici coca címmel, humoros elbeszélésciklust Doktor Bubóról. Önálló versgyűjteménye csak halála után, 1983-ban jelenhetett meg. A Szamárfül című kötetben Romhányi állatverseit gyűjtötte csokorba a tőle megszokott nyelvi játékokkal fűszerezve, s a kacagtató-ironikus költeményekben saját emberi gyengeségeinkre is ráismerhettünk. Állatverseiből jó néhányat megzenésített a Kaláka zenekar, így még szélesebb körben ismertté váltak.
Könnyed rímei miatt Romhányi Józsefet meglehetősen későn, mindössze halála évében ismerték el az érdemes művész címmel. 1983. május 7-én hunyt el Budapesten.
Romhányi József emlékét egy Mátyás király úti ház falán, ahol életük nagy részét töltötték, is tábla örökíti meg, a 13. kerületben, a Hegedűs Gyula utcában szintén emléktáblája áll.
(Via MTVA Sajtóarchívuma, elteonline.hu)
