Október 1-jén a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata a Szentkirályi utcai épület előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyet szeptember 30-án éjjel blokád alá is vettek, így már mind a két épületnél tiltakoznak az új vezetés ellen, mivel a kuratórium nyílt pályázat kiírása nélkül bízott meg két új rektorhelyettest Zalán János és Novák Emil személyében, akik a friss módosítások értelmében – amelyeket szintén nem egyeztették az SZFE-vel – az intézményvezetői feladatokat is elláthatják, írja a Mérce a sajtótájékoztatón történtek összefoglalásaképp.
Mindenképp rontja a megállapodási esélyeket, hogy a kuratórium által újonnan kinevezett kancellár, Szarka Gábor – akinek a Vas utcai épületbe való bejutását a blokádot fenntartók megakadályozták – megfenyegette az egyetem dolgozóit, hogy nem kapnak bért, ha nem állnak munkába, emellett „elvette minden szervezeti egység összes intézkedési jogát és cenzúrát követel az egyetem minden kommunikációs felületén” – olvasható.
Az egyetem épületeinél kialakított blokádok mindaddig fennmaradnak, amíg az SZFE hallgatóinak és oktatóinak követeléseit az új vezetés nem veszi figyelembe, hangzott el a sajtótájékoztatón. A hallgatók emellett a kuratórium egyoldalú módosításai miatt az ombudsmanhoz fordultak, hiszen
az alapítvány kuratóriuma „olyan lehetőséget teremtett az oktatók és hallgatók megkérdezése nélkül saját magának, amely biztosítja, hogy közvetlenül és minden szinten bele tud szólni az egyetem mindennapos munkájába, életébe.”
Ennek folyományaként dr. Aáry-Tamás Lajos, oktatási jogok biztosa áttanulmányozta a hallgatók beadványát, és vizsgálatot indított az ügyben.
Németh Gábor egyetemi docens, a SZFE sztrájkbizottságának tagja elmondta, hogy a sztrájk első napján a belsős dolgozók mintegy 60 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez. A sztrájkot kétnaposra tervezik. A hallgatók elmondták: bizonyos órákon, nyílt kurzusokon részt vesznek és abban bíznak, hogy jelen feltételek mellett is tudják teljesíteni a félévet.
(Via Mérce, MTI)