Szeptember 27-én Lukács Péter interaktív zenei estjén Mendelssohn ritkán hallható darabja mellett Bruch és Brahms művei is felcsendülnek.
brácsa
A MÁV Szimfonikus Zenekar november hónapban brácsa tutti próbajátékot hirdet teljes állásra.
Bársony Péter Liszt Ferenc-díjas brácsaművész, a Kunstuniversität Graz egyetemi tanára, a budapesti Zeneakadémia tanszakvezető docense. Zeneoktatási módszerekről, Ligeti és Kurtág egymástól távoli, de mégis hasonló univerzumáról és a relativitásról is beszélgettünk vele.
Sào Soulez Larivière számára zenei zsenialitása és sokoldalúsága már számos díjat hozott. Idén pedig ő kapta az ICMA Fiatal Művész díját.
Az Óbudai Danubia Nonprofit Kft. próbajátékot hirdet brácsa szólamvezető tutti kötelezettséggel egész állásra, határozott idejű kinevezéssel.
A Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. próbajátékot hirdet brácsa tutii egész és/vagy félállásra 1 évre szóló határozott időtartammal.
Nemes Edit és Fejérvári János személyében megválasztották az Évad Zenekari és Énekkari Művészét a Magyar Rádió Művészeti Együttesinél.
A Pannon Filharmonikusok-Pécs Nonprofit Kft. próbajátékot hirdet az alábbi állásra I. klarinét Esz klarinét kötelezettséggel, I. oboa és brácsa szólamvezető. Mutatjuk a pályázati felhívások részleteit.
The Yehudi Menuhin School (YMS) bejelentette, hogy Maxim Rysanov lesz az első együttműködő művésze – számolt be a The Strad.
A világhírű brácsaművészt a Munka Hőse címmel tüntette ki az orosz elnök június 12-én a moszkvai Nagy Kreml-palotában.