A világot a kisemberek mozgatják. Ezt a ritkán felvetett témát járja körül a Déryné Társulat legújabb produkciója, Hunyady Sándor klasszikusa, a Lovagias ügy.
déryné társulat
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné Fesztivál. 5 napon át, 11 helyszínen, több mint 70 ingyenes program várja a kultúra szerelmeseit július 19. és 23. között Sátoraljaújhely és környékén.
Humoros, de egyben könnyekig megható, rendhagyó karácsonyi kampányt készített a Déryné Program Kis Domonkos Márk rendezésével.
A Déryné Program újabb mérföldkőhöz érkezett: a Vidnyánszky Attila által jegyzett Déryné ifjasszony című Herczeg…
A Déryné Program zászlóshajójaként színpadra vitt Déryné ifjasszony című előadás után egy újabb Herczeg Ferenc-mű…
Újabb premierre készül a Déryné Program társulata, Tóth Ede A falu rossza című színművének zártkörű házi bemutatójára…
A Déryné Program társulata két saját előadást mutatott be 2020-ban, amelyek közül az első Petőfi…
A Déryné Program saját társulattal is rendelkezik, amellyel önálló előadásokat hoznak létre, és az alprogramok…