Félreértések elkerülése végett, korábbi cikkem folytatásaként először is pontosítanék: vezetőre minden együttesnek szüksége van, ez…
Barokk sarok
Tényfeltáró sorozat autentikus játékmódokról, korhű hangszerekről és arról, hogy mostanság koncerteken, CD felvételeken mi bujkál a „barokk között”.
Mit keres egy pálcás vezető a historikus előadók világában? Tényleg szükség van rá egy régizene-együttesben…
Az immár több mint fél évszázados régizene mozgalom és főként ennek híres vezető karmesterei jóvoltából mára zenészek és a kiművelt közönség is lelkesen támogatja a barokk művek kisebb együttesek által való megszólaltatását, számot adva ezzel a kor zenéjét és az új trendeket érintő jól értesültségükről is.
Milyen tulajdonságokra van szüksége azoknak, akik a zenei hivatásra szánják el magukat?
A mai régizene-játszás egyik legegyértelműbb, legnyilvánvalóbb és mégis általánosan a legelfogadottabb csalása az, ami szinte a kezdetektől fogva a barokk trombiták körül zajlik.
Minden bizonnyal nagyon szép koncerteknek lehettek tanúi a közelmúltban mindazok, akik részt vehettek Monteverdi fantasztikus…
Johann Joachim Quantz 1752-es Fuvolaiskolája, amely barokk kor egyik legismertebb oktatóanyaga volt. Ebből osztunk meg részleteket.
A Stradivari-hegedűk legnagyobb rejtélye a hangszerek mai ára, illetve az, hogyan és miért tehettek szert ilyen, szinte felbecsülhetetlen értékre az elmúlt évszázadok során.
Sigiswald Kuijken a modern kori barokkhegedülés megteremtője. A populáris irányzatok, szkeptikus vélemények ellenére máig hisz…
Itt következő írásom egy közelmúltbéli zenei élményem kapcsán született. A több oldalról is megközelíthető alapkérdésről,…