Kategória: Musicum Laude

A Musicum Laude projektje a zenei tehetségkövetés és -gondozás intézményesített, új formája, egy zeneművészeti tehetséggondozó program. A tehetséggondozó program régóta érlelődő ötlete Molnár Levente Liszt-díjas világhírű bariton énekestől ered – aki a Musicum Laude művészeti vezetőjeként is tevékenykedik –, akinek vezetésével működő Művészeti Alap Értetek Egyesület több mint öt éven át rendezett, hasonló klasszikus zenei mesterkurzusokat az anyaországban és Erdélyben egyaránt.

Kovács Csilla: „A művészet egy folyton változó, önmagából adó pillanat”

Tiszta lélek, tiszta hang. Ez a párhuzam jutott eszembe Kovács Csilla énekművészről, a Coopera szervezésében idén nyáron megvalósult Musicum Laude belcanto kurzus és énekverseny győzteséről, akinek energikussága, kedvessége és a hitéből is fakadó optimizmusa magával ragadja az embert. A fiatal művésszel és tanárral többek között arról beszélgettünk, mennyire fontos szerepet játszik életében a családja, Istenbe […]

Megvannak a Musicum Laude énekverseny díjazottjai

Szeptember 4-én, a nagyváradi Szigligeti Színházban került sor az első, hagyományteremtő Musicum Laude énekversennyel egybekötött gálakoncertre, amely az azt megelőző, egyhetes mesterkurzus záróakkordja volt. A versenyt a 31 éves szoprán, Kovács Csilla nyerte, második helyen a magyar származású Valentina Puşcaş, harmadik helyen Kapi Zsuzsanna, Debreceni Egyetem mesterszakos hallgatója végzett. Az énekversenyen a fiatal tehetségeket a […]

Bocskor-Salló Lóránt: „Mindenben ott a lehetőség a kreativitásra”

Idén nyáron ingyenes bel canto mesterkurzus várja a tehetséges pályakezdő művészeket Nagyváradon. A Coopera szárnyai alatt, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., a Művészeti Alap Értetek Egyesület és a Partiumi Keresztény Egyetem partneri együttműködésével megvalósuló projekt kapcsán Bocskor-Salló Lóránt színművésszel, a Coopera ügyvezető igazgatójával beszélgettünk többek közt arról, mit nyújthat a […]

Musicum Laude címmel indít ingyenes bel canto mesterkurzust a Coopera

Musicum Laude címmel, fiatal, pályakezdő operaénekeseknek indít bel canto mesterkurzust együttműködő partnereivel közösen a Coopera. A 2021 augusztusában rendezett kurzuson olyan világszinten elismert, az operavilágban ma is gyakorló művészekként dolgozó mestertanárok oktatnak majd, mint a Kossuth- és Liszt-díjas Kolonits Klára, a Kossuth- és Liszt-díjas Rost Andrea, a Széchenyi- és Erkel-díjas dr. Batta András, Berkes János, […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo