Az OpeRajt elindításával a magyar vokális komolyzenei élet utánpótlás-neveléséhez szeretne hozzájárulni az OPERA, amelynek vezetője Bátori Éva Érdemes és Kiváló művész.
Blogok
Mai performer csupán két évvel fiatalabb, mint maga dal. A harmincötben született amerikai Ran Blake rajzol vonalat kacsos ujjaival.
A Müpa Filmklub Federico Fellini elvarázsolt világa című sorozata november 7-én a Rómával folytatódik.
Ebben a részben bizony már igencsak észak felé jártunk, meglátogattuk Assisit, aztán pedig Toszkánában egy csodálatosan szép villát jártunk be.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Szimfonikus Zenekara november 13-án öt órán át tartó koncerttel köszönti Debussy születésének évfordulóját.
Youssou N’Dour olyan az afrikai zenének, mint Bob Marley a jamaicainak — mondja róla az egyik legjelentősebb zenekritikus, Robert Christgau.
Az 1. és 2. szerenád általában Brahms teljes hangszerelésű változatában hallható, viszont a Linos Ensemble most kamarazenei formában adja elő.
Cziffra Györgyről születésnapja alkalmából évek óta koncertekkel emlékeznek meg Balázs János zongoraművész és zenésztársai.
Az Európai Hangversenytermek Szervezete Rising Stars – Európa új csillagai sorozata több mint egy évtizede jelen van a Müpában is. Idén november 11. és 13. között rendezik meg.
Ha meghalljuk a kasztrált énekes kifejezést, általában Farinelli jut az eszünkbe. Nem csoda, hiszen film is készült az életéről kitűnő színészekkel.