Megtalált harmónia vágya hallik ma Alexander Carson nekedhangjában, nyugodt mellettedlétben való megmártózás taktusai dal párpercében.…
Blogok
A Csongrád Galériában került megrendezésre idén júniusban a Project833 alkotótábor – tavaszi fotóworkshop – első…
„A közönség a kezdésre megtöltötte a széksorokat, majd a hangverseny végére a hallgatók száma megsokszorozódott…
Ahogy azt már előzőleg említettük, a KultúRecept egy teljes arculatváltás közepén tart épp, viszont addig…
Augusztus 2-án Balaton-parti koncertre hív Korcsolán Orsolya hegedűművész, akivel kedvenc évszakáról, hagyományról és pályája kezdetéről…
Az első általánosan elfogadott belarusz helyesírási szabályzat atyja – az igazi Belaruszról szóló (elsősorban irodalomtörténeti)…
Augusztus 10-én kezdődik és 20-ig tart az első Debreceni Ünnepi Játékok. A műsorok gerincét biztosító…
A Szentendrei Teátrum és a Debreceni Ünnepi Játékok programjában ínyenceknek való bemutatónak ígérkezik A kékszakállú…
A kamarazenét és annak leghitelesebb bemutatását helyezi középpontba a 3. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál…
A Trisztán és Izolda vélhetően Wagner legőszintébb operája, az egyetlen, amelyben valóban a saját érzelmeiről,…