A MÁV Szimfonikusok új művészeti vezetőjét, a szentpétervári karmesteriskolán nevelkedett izraeli-amerikai Daniel Boicót terveiről, menedzsmentről…
Címlap
Featured posts
Hosszas betegség után életének 85. évében kedden elhunyt Sárközy Zoltán Jászai Mari-díjas színművész, a debreceni…
A Klasszik Rádió 92.1 vasárnap délutánonként négy órától jelentkező műsorának következő, október 27-én hallható adásában…
A legtöbb mai „mainstream” zenei produkcióban „hosszú dallammenetes/kben gondolkodó játékmódot” hallhatunk: a vízszintes szemléletmód uralkodik,…
A ’80-as évek közepére Fischer számára kínzóan elmosódtak a szakmai összkép körvonalai, később azonban az…
Szinte mindenki ismeri a Körúti hajnal, az Esti sugárkoszorú vagy a Lélektől lélekig című klasszikust.…
A 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál idei koncertjein többek közt olyan világszínvonalú fellépőket hallhattunk,…
2014 óta ünneplik a balett világnapját. Olyan nagy társulatok kezdeményezték ezt az eseményt, mint az…
„Szerb Antal regényének egyik legcsodálatosabb pillanata, ahogyan egy véletlen hibából adódóan elkezd kibontakozódni a történet”…
Nagyvárad robbanásszerű kulturális felemelkedése és a város európai hírneve nagymértékben köszönhető azoknak az egyházi személyiségeknek,…