Kiállítás

Beethoven 1787-ben járt először Bécsben, és 1792-ben költözött végleg az osztrák fővárosba, ahol 35 év alatt 68 helyen lakott. Már eddig is több múzeumban emlékezhettünk rá, novemberben azonban ismét, átalakítva nyílik meg egykori lakása a 19. kerületben.

Nicolas Timar Belgiumban élő magyar származású absztrakt szobrászművésszel beszélgettünk, aki az 1956-os forradalom után, középiskolás tanulmányait megszakítva hagyta el Magyarországot. Életútja Ausztrián át Franciaországba, onnan a Virgin-szigetekre vezetett, majd rövid afrikai kitérő után érkezett meg Belgiumba, ahol családjával 1970 óta él. 

A Salzburgi Egyetemi Könyvtárba került az Ünnepi Játékok történetében nagy szerepet játszó, kiváló tehetségű, politikai szerepvállalása kapcsán azonban ellentmondásos karmester hagyatéka.

Kétévente augusztusban néhány napra virágszőnyeg borítja Brüsszel főterét, a Grand’ Place-t. A világ egyik legszebb tereként számon tartott UNESCO világörökségi helyszín ekkor 75-ször 24 méter alapterületen színes begóniákkal van telerakva, mely a tér gótikus, neogótikus, barokk és neoklasszicista stílusú épületeivel körülvéve különleges vizuális élményt nyújt az idelátogatók számára.