Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Kovács Adrián: „Számomra a színház a közös alkotásról szól”

Kovács Adrián: „Számomra a színház a közös alkotásról szól”

Kovács Adrián igazán sokoldalú alkotó, akivel a Budapesti Operettszínház közönsége 2016 óta közvetett módon és személyesen is találkozhat. Olvashatja a nevét a színlapokon vagy hallhatja az általa komponált zenét, mint a nemrégiben közvetített A Pendragon-legenda esetében, és láthatja őt karmesterként is, hiszen több előadást, köztük a március 10-én 19 órától streamen követhető Tajtékos dalokat ő vezényli. Ezek, mondhatni, teljesen tiszta szerepek. De vajon mit csinál zenei vezetőként a Boris Vian revüben? Ez is kiderül a beszélgetésből!

- hirdetés -

– Nemrég streamelte az Operettszínház A Pendragon-legendát. Milyen élmény volt számodra a felvétel zeneszerzőként?

- hirdetés -

– Elmondhatatlanul izgultam mint karmester, ezért el is felejtettem, hogy én vagyok a zeneszerző, és úgy néztem a kottát, mintha teljesen ismeretlen lenne. Sokkal nagyobb volt bennem az izgalom, mint általában, ezért jóval alaposabban néztem át a darabot – egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy miattam álljon le a felvétel, mert valamit félreütök. (Nevet.)

Az viszont nagyon különleges szemszöget adott hozzá, hogy nem a páholyból követtük az előadást a zenekarral, ahogy azt „rendes” körülmények között szoktuk, hanem a nézőtérről. Most nem kellett forgolódnom, mindent szemből láttam és vezényeltem, és azt tapasztaltam, hogy közönség nélkül is nagyon erős összjáték jött létre, nagyon jól tudtunk együttműködni. Ez az „együttlélegzés”, a közvetlen kapcsolat, a figyelem számomra hatalmas élmény volt.

– Hogyan írsz színházi és nem-színházi zenét?

– Sok éve csak színházi zenével foglalkozom, de biztosan fogok tartani majd egy olyan szünetet, amikor nem-színházi zenét írok. Igaz, ezt már legalább nyolc éve ígérgetem magamnak… Egy zenés darab esetében az irodalmi alapanyag és a rendezői szándék a kiindulópont, utóbbi azért fontos, mert amikor elindul a munka az alkotócsapattal, a rendezővel, a szövegíróval együtt találjuk ki a stílusjegyeket, és szinte azonnal az előadást is létrehozzuk. Általában ismerem az előadókat is, ami szintén sokat segít abban, hogy a magam számára felállítsam a szabályokat, hogy például hangilag mi fér bele a darabba. Azt még nem tudom, milyen érzés, hogy megírok egy darabot, és távolról izgulok, hogy milyen lesz a premier, mert minden zeneszerzői munkám ősbemutatóhoz készült.

Tajtékos dalok – fotó: Németh Anna

– Van a fejedben írás közben egy célközönség, mondjuk egy Y-, Z- vagy alfa-generáció, amelynek a színházba (nem) járási és zenefogyasztási szokásait is figyelembe veszed?

– Soha – és ez teljesen tudatos. Volt előadás, ami az 1920-as évek Amerikájáról szóló regényből készült, de mivel annak a kornak a hangulata, az elveszett generáció életérzése nagyon hasonlít ahhoz, amiben ma is élünk, elkezdtem tanulmányozni a mai kor zenéit, hogy az uralkodó hangszíneket, irányzatokat bele tudjam építeni az előadás kortárszenei szövetébe. De az egyáltalán nem volt cél, hogy a közönséget úgymond kiszolgáljam. Azt tartom fontosnak, hogy sokfélét mutassunk a nézőknek, mert csak így lehet tágítani a határokat. Természetesen persze ügyeltem rá, hogy befogadható legyen, amit a nézők elé viszünk. Valójában ezzel a saját gyerekkori zenés színházi élményeim idéződnek fel, mert akkor, amikor iskolásként elkezdtem ilyen előadásokra járni, így fejlődtem azzal zeneileg, hogy különböző irányzatokat ismertem meg.

– A zeneszerző és a karmester munkáját, feladatait el tudjuk képzelni. De mit csinál egy zenei vezető?

– Ez előadástól függ. Van, hogy a kottajavításról a szöveg kottába való beírásán át a szólisták és a kórus betanításáig és a próbák zongorakíséretéig mindent, van, hogy ezekből részfeladatai vannak, és van, hogy csoportvezetőként fogja össze több ember munkáját. Bár a „mindent csinálás” jóval időigényesebb és több felelősséget is jelent, de nagyon szeretem ennek az aprómunka részét, mert számomra a színház a közös ügyekről, a közös alkotásról szól, arról, hogy együtt formáljuk az anyagot és hozzunk létre egy előadást.

– A Tajtékos dalokban mi mindent csináltál?

– Kiss Csabával a kezdetektől együttműködve válogattuk ki a dalokat és kerestük meg a helyüket az előadásban. Hosszú és alapos volt az előkészítési fázis, amelyben sokat beszélgettünk arról, melyik dalt ki és hol énekelje, ha több színészre osztjuk föl, melyik részt ki kapja, ha húzunk belőle, mit húzzunk, tehát volt benne kreatív és száraz technikai feladat is.

Tajtékos dalok – fotó: Németh Anna

– Mennyire jelentettek számodra újdonságot vagy felfedezést a Vian-dalok?

– Sokat ismertem belőlük, mert a Színház- és Filmművészeti Egyetemen minden év márciusában van egy sanzonverseny, amely Bagó Gizella tanárnő nevéhez köthető, azon rendszeresen elhangzanak Vian-dalok, és zeneakadémistaként többször kísértem zongorán ezeken az eseményeken. Az előadás anyagának nagyjából fele azonban ismeretlen volt. És volt olyan is, hogy ismertem a dalt, de nem tudtam róla, hogy Vian-szerzemény.

– Milyenek ezek a sanzonok?

– A kor legjobb zeneszerzői írták. Klasszikus francia sanzonok, de amikor készültem a hangszerelésre, rengeteg modern feldolgozást találtam, tehát amellett, hogy bennük van a kor hangulata, mégis – ellentétben a legtöbb francia sanzonnal – megélnek ezerféle stílusban. Sok esetben a Vian-dalokból a melódiát vettük kiindulási alapnak, és a szövegből, a dramaturgiából kiindulva kerestem rá zenei ötletet. Biztos vagyok abban, hogy ennek egyik komoly oka Vian sokféleképp olvasható szövegeiben, a sokfelé vivő tartalomban kereshető.

Ide kapcsolódik:
Somogyi Szilárd: „Fontos számomra, hogy új magyar zenés darabok készüljenek”

– Ezt az előadást is te dirigálod, de A Pendragon-legendával ellentétben nem kell sokat forgolódnod, hogy lásd, mi történik a színpadon.

– Bizony, mert a színpadon ülünk a zenekarral, ráadásul jelmezben. De nem egyszerű látványelemként, mert a színészek időnként bevonnak a játékba, vagy arra is van jól kitalált helyzet, hogy a zongora mögül beleszólok az eseményekbe. Szerencsére ezek dramaturgiailag egyáltalán nem erőltetettek, és annyira jól megalapozottak, hogy jól érzem magam bennük, sőt – kis túlzással – akár még magamtól is kezdeményezném ezeket a kis párbeszédeket.

– Körülbelül egy éve mutattátok be az előadást, de streamen már szinte többször láthatták a nézők, mint a színházban. Ez milyen érzés?

– Rengeteg kreatív energia és ötlet összpontosult a Tajtékos dalok köré, de a helyzet valóban úgy hozta, hogy magát az előadást élőben alig néhányszor játszhattuk. Szoktunk arról beszélgetni viccesen, hogy mennyi minden történt már a Tajtékos dalok kapcsán: készültek klipek, fölvettük az előadást, csináltunk Vian-születésnapi videót. Az nagyon jó, hogy elkészült belőle egy ilyen minőségű felvétel, és ez azokhoz nézőkhöz is eljuthat, akiknek nem lenne arra módja, hogy eljöjjenek a színházba, de már nagyon várjuk a személyes találkozást.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.