Busseto alig 7000 lakosú kisváros a Pó síkságon, Parma közelében. Világhírét Verdinek köszönheti, aki a közelben született, majd Bussetóban nevelkedett, s egész életében ragaszkodott az olasz csizmának ehhez az éppen legjellegtelenebb fertályához.
A kisvárost átszelő főutca Róma nevét viseli. Jellegzetes palazzók követik egymást, köztük Verdi életének számos színhelye: itt van az iskolaépület, ahova járt, jótevőjének, későbbi apósának a háza, ahol már jártunk a bloggal, és itt a saját későbbi lakásának helyet adó palazzo. Így a Maestro gyermekéveitől idős koráig sokat koptatta a via Roma köveit, amelynek egy egészen különleges, egyedi épületébe látogatunk ma el.
Ez egy történelmi élelmiszer- és fűszerüzlet. Olasz nevében érdekes módon a „salsa”, a „mártás”, avagy „szósz” nevét őrzi: Salsamenteria Storica Verdiana Baratta. Ez azokból az időkből ered, amikor a bolt udvarán vágták le az állatokat, s a friss húst odabent saját speciális mártásukkal szolgálták fel. Ekkoriban az üzlet az utazók és a zarándokok találkozó- és pihenőhelye volt. Az elnevezésben a „Baratta” a család neve: 1873-ban Lino Baratta alapította az üzletet, amely azóta is töretlenül működik – és működött a történelem viharai, az azóta lezajlott háborúk idején is. Napjainkban a Concari család vezeti, a hagyományok teljes tiszteletben tartása jegyében.
Verdi neve is ott van az elnevezésben. Bussetóban természetesen minden róla szól, még az autósiskolát is Nabuccónak hívják 🙂 De ha körülnézünk a boltban, sőt, már előbb, a kirakatból láthatjuk, hogy nevét méltán írták ki a cégérre. A Salsamenteria ugyanis egészen különleges atmoszférájú hely: ízlésesen vegyíti az árucikkeket Verdihez köthető tárgyakkal, relikviákkal. Köztük egészen értékesek is találhatók, mint például Verdi első saját maga által vásárolt zongorája. A Maestro személyesen is megfordult itt, hiszen közel van egykori birtoka, Sant’Agata, amely élete második felében állandó lakhelye volt. Verdi révén járt aztán a bottegában többek között egyik legkedveltebb énekesnője, Teresa Stolz, a későbbi időkben a világ minden sarkából érkező ínyencek, valamint zeneszerzők, festők, írók, énekesek között Arturo Toscanini, Ottorino Respighi és Gabriele D’Annunzio.
A legnagyobb muzsikusok között szép számmal találunk gourmand-okat és gourmet-kat. Volt, akiről bort neveztek el, és volt, aki szakácskötényre cserélte a kottapapírt. Volt, aki a kávéért rajongott – és ezt az érzését dalba is öntötte – , és volt, aki az erőlevesért. Ha kíváncsi a témára, ajánljuk további gasztronómiai témájú cikkeinket:
Sütemény szerelemből és fagylalt szeretetből – magyar muzsikusok és a gasztronómia
A boltban nemcsak vásárolni lehet a régióra jellemző finomságokat: sonkákat, sajtokat, édességeket, fűszereket, italokat, hanem le is lehet ülni, bent és kint egyaránt éhséget és szomjúságot csillapítani. A hagyomány része, hogy nincsenek se tányérok, se poharak, se evőeszközök: a sárga viaszpapír-tálcán felszolgált húsféleségeket kézzel illik enni, a bort pedig nem pohárban, hanem jellegzetes egyszerű fehér kerámia-edénykében kapja a szomjas vándor. Közben természetesen Verdi muzsikája szól, tökéletes az illúzió…
TIPP: A témához érdemes belelapozni ebbe a könyvbe!
