A legnagyobb muzsikusok között szép számmal találunk gourmand-okat és gourmet-kat. Volt, akiről bort neveztek el, és volt, aki szakácskötényre cserélte a kottapapírt. Volt, aki a kávéért rajongott – és ezt az érzését dalba is öntötte – , és volt, aki az erőlevesért.
Claudio Monteverdi (1567-1643) a Dolce Novella félédes olasz, merlot fajta vörösbor névadója. Íze az eperéhez hasonlatos, még Napóleon is dicsérte. A mantovai herceg muzsikusa nem sok bort ihatott, inkább sokat éhezett az udvarban, mert gyakran elfelejtették kifizetni a bérét. A Dolce Novellához manapság friss epret is keverhetnek.
Johann Sebastian Bach (1685-1750) őse, Veit Bach német származású pékmester 1590-ben Magyarországról vándorolt Weimarba. A zseniális muzsikus süteményeiről nem tudunk, de biztosan rajongott a kávéért, erről tanúskodik az 1732 táján keletkezett Kávékantáta. Szövege nagyjából: „Óh, mennyire ízlik a kávé, az édes / Kedvesebb ezer csóknál, / Kedvesebb, mint a muskotálybor”. Szövegét Picander (azaz C. F. Henrici) írta: „Schweigt stille, plaudert nicht” címmel. Bach bizonyára a muskotálybort is kedvelte, bár szőlője
a német vidéken nem terem, tehát drága volt egy szegény muzsikusnak.
Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) apja, Leopold Mozart erős szigorral nevelte zseniális fiát, még az ételeket is előírta számára. Miután a csodagyerek kikerült szülői felügyelet alól, könnyelműen költekezett, drága ruhákat hordott, vendéglőkbe járt, szeretette a vörösbort, de még annál is jobban a sült kappant („Kapaundl”), továbbá a kucsmagombát és a borjúsültet ananásszal. Isteni tehetségét a napi kétliternyi bor elfogyasztása nem korlátozta. Igen szerette az élet élvezeteit és a hasát. Meg is látszott rajta, idejekorán meghízott. Kedvenc ételei között említik a májgombóclevest, a fácánsültet, a marhanyelvet és a rákot.
A fordításomban megjelent egyik életrajza (Stefan Siegert) szerint 35. születésnapja előtt egy hónappal hunyt el húsmérgezésben, amit a sült kappan okozott. A kappan herélt és hizlalt kakas. Mielőtt megsütötték volna, bőven megkenték a bőre alatt zsírral, majd borsozott, darált sertéshúst töltöttek bele. Tepsiben, borral alaposan meglocsolva, citromhéjjal, szegfűszeggel, szerecsendióval sütötték pirosra. Csakhogy a sertéshús nem mindig sült át a kappan belsejében, s a benne lévő galandféreg életképes maradt. Iszonyú szenvedést okozott a fiatal zeneszerzőnek.
Halála után közel száz évvel bármit, bármilyen drágán el lehetett adni Mozart nevével. 1890-ben született meg a Mozart-Kugel egy salzburgi cukrászmester, Paul Fürst találmánya: a nugátkrém, pisztácia és csokoládé rétegeiből sodrott golyó. Fürst cukrász 1905-ben, a párizsi világkiállításon ezzel aranyérmet nyert. Azóta hasonló összetevőkből likőr is kapható. Mozartról később virslit, kolbászt és cipőkrémet is elneveztek.
A közhiedelemmel ellentétben nem Salieri mérgezte meg az ifjú géniuszt, és nem a szegénysége miatt temették tömegsírba, hanem II. József császár rendeletére, ugyanis járványok dúltak a Monarchiában. Egyébként Mozart zabolátlan viselkedését az autizmus egyik fajtája, az Asperger-szindróma okozhatta.
Ludwig van Beethoven (1770-1827) különösen kedvelte a leveseket. Zűrös családi környezetből származó szenvedései miatt zord és hirtelen haragú ember lett. Örökös anyagi nehézségek és fokozódó süketség gyötörte. Kedvenc ételeiről annyit tudunk, hogy a parmezán sajtos makarónit és az erőlevest szerette – sok tojással. Szívesebben evett halat, mint húst. Szíve csücske a leves volt, még vacsorára is a maradék levest ette. Sok erős kávét ivott, kedvelte a magyar vörösbort (- írja Égető Eszter). Beethoven szerint: „Aki nem tiszta szívű, nem tud jó levest csinálni”. Beethoven nagy kávéfogyasztó volt. Egy
kávéadagjához kiszámolta a 60 szem pörkölt kávét. Nagyon megszidta az inasát,
ha néhány szemet kispórolt a főzetből.
Niccolò Paganini (1782-1840), „az ördög hegedűse” néven ismert nyolcéves kora óta. 1810-től egyedül, kísérő nélkül koncertezett a világban. A közönséget annyira elbűvölte a hegedűjátékával, hogy sok hölgy elájult a hallatán. Korában abszolút szupersztár volt, a nagy romantikus művész – hihetetlen gázsival. 1830-tól betegsége miatt visszavonult. A szifiliszt ugyanis akkoriban higannyal kezelték. Róla nevezték el kedvenc édességét, a mandulás mignont, vagyis divatosabb nevén a macaront. A Paganini-szelet két vékony piskótaréteg közötti dús mandulakrém cukros bevonattal.
Gioacchino Rossini (1792-1868) alighanem a világ zeneszerzői között a legjobb szakács volt. Erről tanúskodik többféle étel, amit a vendéglőkben „à la Rossini” néven forgalmaznak. 40 sikeres opera írása után elég gazdag lett. 1830-ban visszavonult a zenétől, élete hátralévő 38 évében csak a szakácsmesterségnek élt Bolognában és Párizsban. Imádott főzni: makrélát, csirkepástétomot, libamájat, drága szarvasgombát, spagettit. Egészsége látta a kárát: elhízott és sok betegséggel küszködött. Nem ismerte a diétát, viszont szerette a sonkát, a sajtokat, a felvágottakat és a tokaji bort. Saját borospincét létesített Párizs melletti otthonában, ahol fényes estélyeket adott.
Auer Lipót híres magyar hegedűművész és zenepedagógus közvetítette Rossini filozófiáját: „Az étvágy ugyanaz a gyomornak, mint a szerelem a szívnek. A gyomor a karmester, aki a szenvedélyek nagyzenekarát vezényli és működésbe hozza…”
A szerző szakácsnő és zenei újságíró
