Ha valakitől azt kérnénk, hogy mondjon egy japán képzőművészeti alkotást, majdnem biztos, hogy az emberek legnagyobb része azt a – valóban emblematikus – képet említené, amelyen hatalmas, habzó tarajú tengeri hullámok között vergődő csónakok, és mögöttük a távolban a japánok szent hegye, a Fudzsi hófödte orma látható. Azt viszont már alighanem sokkal kevesebben tudnák, hogy ez a Hokuszai Kacusika által készített fametszet csak az egyik darabja egy eredetileg harminchat képből álló sorozatnak. Márciusban most egyben az összes kalapács alá kerül, benne persze a „nagy hullámmal”.
Hokuszai Kacusika (1760–1849) nemcsak az Edo-kor, de a teljes japán művészettörténet egyik legjelentősebb és egyben legismertebb képzőművésze, aki – Hirosige Utagavával (1797–1858) együtt – a japán táj- és életképeket ábrázoló fametszetek művészetét nemcsak megismertette a világgal, de egyben mindenhol rendkívül népszerűvé is tette ezt a műfajt. Kivételesen termékeny alkotó volt: legalább harmincezer metszetet készített és több mint négyszáz könyvet illusztrált a rajzaival.
Hokuszai minden bizonnyal legismertebb munkája A kanagavai nagy hullám című kép, amelyik a japánok szent hegyét, a Fudzsit megörökítő, eredetileg harminchat fametszetből álló sorozata egyik darabja. Ezeken a metszeteken – amelyeket 1830 és 1832 között, a hetvenes éveiben, már karrierje csúcsán készített – hol „főszereplőként”, hol csak messze a háttérben, de a képek mindegyikén ott szerepel a jellegzetes formájú hegy, különböző irányokból megörökítve, a távoli látképek esetében változatos „előterekkel”, mindenféle év- és napszakban és ugyancsak változatos időjárási viszonyok között. A sorozat sikere nyomán Hokuszai később még további tíz képet rajzolt a Fudzsiról, és ezekről is készültek metszetek, vagyis ma összesen negyvenhat Fudzsi-képről készített Hokuszai-nyomat létezik.
Mivel ezek a képek úgy születtek, hogy a művész papírlapokra készített rajzait fatömbökre ragasztották, és az általa megrajzolt vonalak alapján metszették bele a fába az egyes motívumokat, így természetesen az eredeti rajzok egytől egyig megsemmisültek. A megmetszett fa nyomódúcokat azután befestékezték, és – minden egyes színnel külön-külön, egyenként – papírlapokra nyomtatták. Egyes számítások szerint – hatalmas sikerük miatt – az egyes lapokból akár több ezer darab is készülhetett (a legnépszerűbből, A kanagavai nagy hullám címűből akár nyolcezer is), ám ezek legnagyobb része – tekintettel hordozóanyaguk, a papír rendkívüli sérülékenységére – az idők során megsemmisült, megsérült, vagy elveszett. (Az például teljesen biztosan tudjuk, hogy a Costa Concordia tengerjáró 2012 januári zátonyra futása és elsüllyedése során a hajó egyik közösségi terét díszítő tizenkét darab metszet a sorozatból a baleset során elpusztult.)
Amikor annak idején Hokusai elkészítette ezeket lapokat, azokhoz akkoriban rendkívül olcsón, átlagosan két tál főtt tészta áráért hozzá lehetett jutni, így a képek rendkívül széles körben terjedtek. Miután pedig az Edo-korszak elzárkózáspolitikája után, amikor 1868-ban lemondott az ország éléről az utolsó Tokugava sógun, és Japán megnyitott határait a világ előtt, a metszetek közül számos példány került ki az országból, és jutott el szinte a világ minden részére, hogy ott aztán olyan művészek munkásságára legyen megtermékenyítő hatással, mint sokan mások mellett Van Gogh, Monet, Degas vagy Toulouse-Lautrec.
Persze a rengeteg levonat – már csak a nyomtatás során a fatömbök folyamatos kopása, vagy a festékek nem teljesen azonos minősége miatt is – természetesen nem egyforma: a korábban készültek nyilván élesebb rajzúak, mint a később, már esetleg kopottabb dúctól készítettek, és nyilván az azóta eltelt idő is máshogyan viselte meg az egyes megmaradt darabokat; emiatt ma természetesen a piacra kerülő lapok ára jelentősen eltérhet egymástól.
És bár a sorozatból származó lapok egyesével viszonylag gyakran tűnnek fel a világ műkereskedelmében, a teljes sorozat legutóbb húsz éve szerepelt árverésen. Ráadásul akkor nem is csak az első harminchat „alap-példány”, hanem az utóbb készült tíz is, vagyis a teljes negyvenhat darabos sorozat. Ezt az anyagot Huguette Berès (1914–1999) francia műkereskedő, az általa 1952-ben alapított párizsi Galerie Berès tulajdonosa, a távol-keleti művészet jelentős gyűjtője állította össze, és halála után, 2002 novemberében örökösei a Sotheby’s párizsi árverésén kínálták fel eladásra, ahol is 1,49 millió euróért vette meg valaki (egyes hírek szerint egy japán műgyűjtő).
Most március 19-én viszont New Yorkban, a Christie’s Japán és koreai művészeti árverésén lesz lehetőség megszerezni a teljes Harminchat nézet a Fudzsi-hegyről című (vagyis most „csak” a még utólagos kiegészítések nélküli) eredeti sorozatot, amelyet a ház előzetesen 3–5 millió dollárra becsül. Az egy ismeretlen gyűjtő által sok év alatt összevásárolt egyes nyomatok természetesen itt sem azonos minőségűek, vannak közöttük korai és későbbi levonatok is, ám a ház hangsúlyozza, hogy a teljes sorozat megvásárlására ez a mostani mennyire egyedülálló, ki tudja, legközelebb mikor elkövetkező alkalom.
Az aukció előtt pedig az is jó előjel lehet, hogy pontosan egy éve, 2023 márciusában a Christie’s New York-i árverésén a sorozatból egyedül A kanagavai nagy hullám című metszet egy példányáért – 500.000–700.000 dolláros becsérték után – a licitek nyertesen végül nem kevesebb mint 2.760.000 dollárt (998,9 millió forint) fizetett (miközben ennek a képnek az addigi legmagasabb ára „csak” 1.590.000 dollárt – 492,3 millió forint – volt; ennyit 2021 márciusában adtak a Christie’s New York-i aukcióján egy másik példányért.)