Tíz napja vagyok képtelen egy épkézláb posztot összerakni (ennek pozitív oka is van: kapok megrendelést egy regényfordításra, ehhez kellett egy madzagot felkötni). Andrij Bondarnál hagytuk el, aki megemlítette a Puskint ábrázoló óriásplakátot az oroszok által elfoglalt (és szemmel láthatóan „véglegesen” magukhoz csatolni szánt) Herszonban. Itt az „Egységes Oroszország” pártemblémájával dekorált plakát.
Már fordítom is: „HERSZON VÁROSÁNAK OROSZ A TÖRTÉNELME! Puskin 1820. szeptember 18-án látogatta meg Herszont, amikor Szimferopolból Kisinyovba tartott. (Puskin ekkor száműzetésben volt! a ford.) Másodszor 1824-ben járt Alekszandr Szergejevics a városban. Herszonnal kapcsolatos a nagy költő őseinek története: ezt a várost híres rokona – Ivan Abramovics Hannibal építette.” A billboard nagyobb betűmérettel szedett alsó fele Puskin önéletrajzából idéz, arról szól, hogy 1821-ben, Oroszország déli részén a költő találkozott olyan öregekkel, akik még élénken emlékeztek nagyapja testvérére.
Puskin dédapja volt Abram (Ibrahim) Petrovics Hannibal (~1696-1781), valószínűleg abesszíniai vagy kameruni születésű, nemesi származású gyermek, akiről nem tudni pontosan, hogy miként került az orosz udvarba, de az ismert tény, hogy Nagy Péter cár keresztelte meg (innen a Petrovics apai név). Tábornokként küldte III. Péter cár nyugdíjba – meghalni, de még megélt 19 évet. Számos gyermeke közül három lány és négy fiú érte meg a felnőttkort, Oszip lett Puskin nagyapja, Ivan pedig szintén tábornok volt, ő alapította meg Herszon városát 1778-ban és kapott utasítást 1779-ben a vár és a város felépítésére.
Abram Hannibalt világhírű dédunokája énekelte meg „Nagy Péter szerecsene” című (befejezetlen) elbeszélésében, amiből a szovjet időkben a történelemmel és az elbeszéléssel csak távoli kapcsolatban álló szórakoztató film is készült. A film rendkívül népszerű volt, ami nem csak a főszereplő Vlagyimir Viszockijnek, hanem talán elsősorban a zseniális rendező és szövegkönyvíró Alekszandr Mittának köszönhető. Úgy tűnik, egyesek számára mindez Herszon annektálásához elegendő indoknak számít. Nagyon sokan vannak ezek az „egyesek”.
===
Körülbelül ugyanannak a jelenségnek, hogy tudniillik micsoda aljas célokra használja a mai orosz állam Puskint, a tíz nappal ezelőtti posztban felhoztam egy belarusz példát. Nos, lefolytattam egy „nyomozást”, vissza lehet térni a témára.
Ha egyszer Putyin valami ukránost akar majd Belarusszal is játszani (egyelőre nincs és a közeljövőben nem is lesz rá szükség: az itt bebetonozott hatalom abszolút szófogadó), akkor Mohiljevnek, belaruszosan Mahiljeunak fogja Luhanszk és Donyeck sorsát szánni. Ez a város gyakorlatilag 100%-ban orosz nyelvű, nagyrészt orosz érzelmű és jó közel van a belarusz-orosz határhoz.
Ide telepítették 2017-ben, a Nagy Honvédő Háborúban (alias II. világháború) aratott dicső győzelem 70. évfordulóját méltó módon megünneplendő, az ominózus Puskin emlékművet. Alább pedig a talapzat vitatható (és vitatandó!) két oldala látható eredeti állapotában: jobboldalt a Belaruszban jogosan kifogásolt Puskin versidézet, amelyben mindenkit kicsúfol, aki csak Oroszország ellen merészel lenni, (lásd. a vonatkozó, fent hivatkozott posztomat).
Baloldalt aranyszínű festékkel az orosz ajándékozó felirat, amelyben megnevezik az egész projektet: „Az Orosz Dicsőség Sétánya”. Ez vajon azt akarta jelezni, hogy folytatása következik? Akkor bizonyára a fent már említett I. Péter cár következik, aki Polack szent városában a szó szoros értelmében saját kezűleg végezte ki a belarusz papság számos kiemelkedő vezetőjét, vagy Szuvorov generalisszimusz, aki vérbefojtotta az előző, Kosciuszko Tádé által vezetett, szintén oroszellenes lengyel-belarusz-litván felkelést, amit az orosz történetírás gyakran Második lengyel háborúnak mond.
Szuvorov egyébként duplán is kiérdemli, hogy Belaruszban emléket állítsanak neki: ő volt közel s távol az egyik legkegyetlenebb földesúr, akinek belarusz jobbágyok voltak az áldozatai. Ennek megfelelően múzeuma van tőlem 50 km-re. Sőt, magának Kosciuszkonak a szülőhelyén, az ő múzeumában is jó sok figyelmet szentelnek Szuvorovnak. Tudnék még néhány nevet ajánlani az oroszoknak, de minek?
Minden háborúskodásnak megvan a maga ideje. A miénk még nem jött el. A fenti Puskin emlékművel kapcsolatos felháborodásnak meglett a foganatja. (Azért is kellett ilyen sokáig várni erre az írásomra, mert találnom kellett valakit, aki Mahiljeuban körbejárja egy okostelefonnal az emlékművet, és akiben biztos lehetek, hogy nem jelent fel, mert én itten mindenféle disznóságokkal foglalkozom.)
Az ajándékozó feliratot valami hányinger színű festékkel lemázolták, de úgy, hogy azért olvasható maradjon, a verset pedig eltávolították.
