Így tűrjük a monotóniát

Szerző:
- 2017. április 1.
Munka az ültetvényen

A jazz az Amerikába telepített afrikaiak és az oda emigrált és ott letelepedett európaiak zenéjének elegyéből alakult ki. Az előbbi csoporttól származik az egyik fontos forrás, a munkadal.

- hirdetés -

A jazz évszázada

A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban:

Kobo

Nook

DiBook

A munkadalok a Mississippi deltájának környékén, Virginia gyapotföldjein, Texasban és Georgiában, a feketék számára létrehozott börtönökben keletkeztek. Egyes zenetörténészek szerint a munkadalok már Amerikában születtek, nem támaszkodtak afrikai hagyományokra, így azt lehet mondani, hogy területenként, csoportonként változó módon jöttek létre. Ezzel szemben Rex Harris amerikai zenetörténész szerint a munkadalok már a nyugat-afrikai kultúrában is megtalálhatók, sőt más európai kultúrában is fellelhetők. Voltaképpen a 17-18. században Amerikában kialakult munkadalok új tradíciót alapoztak meg, amely később, a továbbélés során a jazz kialakulásában és fejlődésében is szerepet kapott.

Kerekes György és Pallai Péter A jazz évszázada című kötete az április 30-i Nemzetközi Jazznapra e-book formátumban is megjelenik.

A munkadalok többnyire rövidek voltak, mindössze néhány ütemből álltak, instrumentális kíséret nélkül. A munkadalokban az a közös, hogy kíséret nélkül énekelték, monoton, gyakran ismétlődő refrénnel, és mindig a fizikai munkához kapcsolódtak.

Egy munkadal akkor jó, ha pontosan meghatározza a munka ritmusát, és hozzásegíti a munkásokat ahhoz, hogy gyorsabbnak érezzék az idő múlását.

Ugyanakkor érdekes, hogy a munkadalok szövegei nem szükségszerűen kapcsolódtak ahhoz a tevékenységhez, amelyet végeztek. Gyakran rövid történetek, esetleg értelem nélküli ritmusos hangkapcsolatok, olyan „dallamok” , amelyek megkönnyítették a nehéz, monoton munka elviselését.

https://www.youtube.com/watch?v=Xa3OFegE6M4

Ezek a fajta dalok a feketék előadásában az afrikai és afroamerikai feketék éneklésének minden jellegzetességét magukon viselik. Ilyenek: a kiabálás, a szaggatott kiáltások, a csúszkáló és a magas fekvésben megszólaltatott hangok használata. Kijelenthető, hogy a munkadal egyértelműen a rabszolgák zenéje volt, még akkor is, ha a továbbélése során megváltozott a funkciója. Bár a munkadalok kifejezetten egyes vidékekhez kapcsolódnak, a jazz mint városi zene kialakulásához – különösen annak ritmizálásához – mégis hozzájárultak.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo