Választották már Az év művészének, Az évad legjobb operaénekesének, és a Festspiele Magazin szerint huszadik éve áll első helyen a világ legjobb tenorjainak rangsorában. Március 19-én a fenti címek birtokosa, Ramón Vargas ad dalestet az Erkelben.
Ramón Vargas hivatalosan 2012-ben ünnepelte pályafutása kezdetének harmincadik évfordulóját, hiszen 1982-ben debütált Haydn A patikus című vígoperájában, Monterreyben, miután megnyerte a Carlo Morelli Nemzetközi Énekversenyt. Valójában azonban jóval korábban is megemlékezhetett volna erről a jubileumról, hiszen szülővárosában, Mexikóvárosban már kilencévesen a guadalupe-i bazilika gyerekkórusának szólistája volt. A hazájában tapasztalható hozzáállás meghatározta gondolkodását a szakmájáról:
Mexikó olyan ország, ahol a művészetek minden formáját, az irodalomtól a képzőművészetig, nagy becsben tartják – mondta erről néhány éve egy interjúban –, azonban a zene és az emberi hang szeretete mindezek felett áll. Nemcsak szívesen énekelünk, hanem kulturális és társadalmi értelemben is értéke van számunkra a dalnak. A mai napig a saját kultúrám és érzéseim kifejezéseként élem meg az operát: ez túlmutat bármin, amit egy zeneiskolában vagy konzervatóriumban megtanulhat az ember.
Tanulmányainak befejezése után, szólistakarrierje kezdetén saját bevallása szerint erőt is vett némi bizonytalanság a ma már világszerte ismert tenoron: felismerte ugyanis, hogy az éneklés, amely gyerekkorában színtiszta örömforrást jelentett, egyszeriben kenyérkereső foglalkozássá vált, ami a muzsika megszólaltatásának gyönyörén túl kötelezettségeket is vont magával. Attól kezdve azonban, hogy megtanulta összehangolni e kettőt, Ramón Vargas pályaíve töretlen.
1983-ban már komoly sikerrel formálta meg Don Ottaviót Mozart Don Giovannijában és Fentont Verdi Falstaffjában. Verdi, mint vallja, talán minden szempontból a szívének legkedvesebb zeneszerző – amint nyilatkozta, ha tehetné, őt hozná vissza az élők sorába a múlt elhunyt nagyjai közül. Ennek ellenére nem mulasztotta el tréfásan megjegyezni azt sem, hogy ha beszélni is lehetősége nyílna a mesterrel, bizony megkérdezné, miért nem írt egy hosszabb áriát Don Carlosnak, amely méltó lenne a karakterhez…
Fenton szerepével kapcsolatban azonban még viccelődésre hajlamos pillanataiban sem lehet panasza a most 58 éves operacsillagnak: 1993-ban ugyanis ezzel állhatott először a La Scala színpadára egy Riccardo Muti által vezényelt Falstaff-előadásban. Miután 1986-ban, Milánóban megnyerte az Enrico Caruso Tenorversenyt, Bécsben tökéletesítette tovább az énektudását, 1992-ben pedig már Luciano Pavarottit helyettesíthette a New York-i Metropolitanben.
A nemzetközi áttörést követően aztán világszerte tárt karokkal várták a nagy operaházak Londontól San Franciscóig, és Ramón Vargas a hangfajának megfelelő összes nagy szerepet elénekelhette. Filozófiája szerint egy operaénekesnek fokozatosan kell megérnie az egyes feladatokra, így a felkérések között mindig annak függvényében válogatott, hogy az adott életszakaszban mire érezte alkalmasnak a hangját. Sosem riadt vissza attól, hogy elismerést hozó szerepeitől megváljon, ha már nem érezte úgy, hogy összhangban volnának a hangja változásaival.
Azonban ennek megfelelően akár több éves szünet után is szívesen tér vissza egy-egy karakterhez, ha úgy gondolja, hogy érettebben, tapasztaltabban már más felfogásban tudná azt énekelni. A Rigoletto hercegét például hét év szünet után vette fel újra a repertoárjára. Vargas a kihívásokat is szereti: vérbeli bel canto énekes lévén a szakmabeliek mind a Bohéméletről, mind Riccardo szerepéről Az álarcosbálban lebeszélték volna, ő azonban inkább az ösztöneire hallgatott – és a világ számos pontján aratott nagy sikert az alakításaival. Amint hangsúlyozza ugyanis, színpadi művészetének az éneklés csupán egy része: szerepválasztásait ugyanúgy befolyásolja, hogy lelkileg tud-e azonosulni az adott figurával.
Ha pedig nemet mond egy ajánlatra, annak hátterében az is állhat, hogy az adott szólamot nem érzi a saját súlycsoportjába tartozónak – ez pedig nem téves szóhasználat: Ramón Vargas kedvelt hasonlata szerint ugyanis az operaénekesek valójában olyanok, mint az ökölvívók.
Az, hogy valaki nehézsúlyú, nem azt jelenti, hogy jobb, mint egy könnyűsúlyú bokszoló – mondta egy tévéinterjúban. – Egyszerűen csak vannak súlyosabb szerepek, mint például Wagner operáiban, illetve könnyedebbek, mint Donizettinél vagy Bellininél. Az énekeseknek pedig fel kell mérniük, hogy ők melyik súlycsoportba tartoznak, milyenek az adottságaik, mik az erősségeik. Egy előadónak ugyanis nem az a feladata, hogy megpróbálja túlhaladni a saját képességeit, hanem az, hogy jól kezelje azokat.
A Ramón név jelentése: bölcs védelmező – a sztártenor pedig több tekintetben is rászolgál erre az elnevezésre. Szívesen tanít, művészeti vezetőként vesz részt fiatal énekeseket támogató programok létrehozásában, és saját magánéleti tragédiája kapcsán is arra törekszik, hogy másokat megóvhasson a hasonló, szívettépő fájdalmaktól. Ramón Vargas és felesége egy orvosi műhiba következtében veszítették el elsőszülött fiukat. Eduardo emlékét szülei azzal őrzik, hogy alapítványt hoztak létre súlyosan beteg gyermekek megsegítésére, és az operaénekes saját koncertjeinek bevételéből támogatják az Eduardo Vargas Memorial Fund célkitűzéseit.
A művész saját népszerűségét emellett a mexikói kultúra megőrzésének, a gyökerei ápolásának szolgálatába is állítja. Önálló áriaestjein rendszeresen ad elő mexikói dalokat, bár az, hogy szoros programjába időről időre beilleszti ezeket a hangversenyeket, eleve egy másik hagyomány, a bensőséges dalestek tradíciójának életben tartását segíti. Budapesten ezúttal Liszt, Leoncavallo, Respighi, Mascagni és Rossini művei is szerepelnek majd a műsorán.
Bár Ramón Vargas az elmúlt években gyakran látott-hallott vendég volt Magyarországon, mindig is hangoztatta, hogy nem könnyű, sőt, éppen ellenkezőleg: komoly felelősség egy ilyen hatalmas zenei hagyományokkal rendelkező országban, az opera világában ilyen mértékig jártas közönség előtt fellépni. Azonban napjaink egyik legkeresettebb tenorjának ez leginkább motivációt jelent, hiszen, mint mondja, így tudja a lehető legjobbat nyújtani magából. Nem kevesebbre készül március 19-én az Erkel Színházban sem.
