Épp vége a zenekari próba első részének: a hangszeresek már kirajzottak a teremből, de egyvalaki még egyeztet a karmesterrel, Hollerung Gáborral, ezt-azt beír a kottájába, s csak amikor végeznek, áll fel, teszi gondosan hangszerét a tokjába, és fordul felém. Őt várom, Berán Gábort, zenekarunk három koncertmesterének egyikét, akiről az interjú végére megtudom, hogy ő a szerencse fia a BDZ okán.
Névjegy – Berán Gábor
Kedvenc könyve: Hermann Hesse: Narziss és Goldmund
Kedvend filmje: Fellini: La strada, magyar alkotások közül pedig a Liza, a rókatündér
Amikor nem zenél: színház, mozi, sportok
Kedvenc helye: Horány
Kedvenc étele: Harcsapaprikás túróscsuszával
– 25 éves a BDZ, melyből te közel 20 évet muzsikáltál itt, kezdetben tuttistaként, ma koncertmesterként. Ez az út párját ritkítja. Milyennek látod most a zenekart?
– Mára eljutottunk egy olyan professzionális szintre, hogy munkarendünk „csereszabatos” bármely más hivatásos zenekar munkarendjével. Ezzel együtt nálunk éppen úgy, mint másoknál, az együttes fenntartásáért, szinten tartásáért nagyon sokat kell dolgoznunk. Ez teljesen rendben is van, de ezért olykor kompromisszumokat kell kötnünk. A perspektívát abban látom, hogy meg kell találnunk azt az egyensúlyt, amelyben saját bérleti koncertjeink, koncertsorozataink súlyban és felkészülésben megfelelően működnek úgy, hogy közben más feladatainkat is elvégezhessük.
– Az „egyensúly” megtalálása kinek fontos?
– Elsősorban a zenekar, de a magam szempontjából is fontos, hisz a BDZ olyan sok munkát ad ma már a zenészeinek, hogy emellett nagyon nehéz máshol is dolgozni. Pedig ez régebben általános volt. Ez egyben óriási fejlődés is, hisz egy olyan, teljes embert kívánó, lekötő és teljességet is adó munkának lettünk részesei itt, ami mellett valójában sem szüksége, sem pedig igénye nincs az embernek arra, hogy másutt is játsszon.
– Ehhez a „teljes embert kívánó, teljességet adó” érzéshez hozzájárul az, hogy más műfajokban is kipróbálod magad?
– Hála a szüleimnek, úgy nőttem fel, hogy a népzenétől a jazzen keresztül a könnyűzenéig mindig sokféle zene vett körül. Ráadásul édesapám révén a gyökereim a népzenéhez is kötnek. Ő népzenész, így egy kicsit rám is ragadt ez a játékmód. Ez néha kapóra jön, mert így a közönségnek mi magunk tudjuk megmutatni egy-egy klasszikus darab népzenei arcát. Ez viszonylag ritka jelenség a klasszikus zenészek világában, de nekem nem szokatlan.
– Mindenből lehet tanulni, igaz?
A népzenének a „csak fül utáni tanulás” élményét köszönhetem. Először kottát olvasni és klasszikus műveket hegedülni tanultam, de közben részt vettem olyan táborokban is, ahol kotta nélkül tanultunk népzenét játszani. Egy idő után észrevettem, hogy amit így, kotta nélkül tanul meg az ember, az sokkal mélyebben megmarad benne. A klasszikus zenében is ismert a kívülről játszás fogalma, de az más: ilyenkor kottából megtanulunk valamit, aztán már fejből is el tudjuk játszani. Amit csak fül alapján tanul meg az ember, az olyan mélyen beleivódik a memóriájába, hogy az szinte maga a csoda. Én ezt a módszert egy picit használom klasszikus zenészként is.
– Úgy tudom, hogy a népzeneoktatásban ez „A” módszer.
– Én ezt inkább műfajfüggetlen jelenségként éltem/élem meg. Így soha nem is féltem kotta nélkül játszani. Ennek egy további ága volt az életemben a jazzhegedülés, melyben szintén általános a kottától való elszakadás.
– De végül a hagyományos szimfonikus zenekari munka lett és maradt az életed.
– Amikor világossá vált számomra, hogy a jazzmuzsikálás is teljes embert kívánó feladat, akkor szépen lassan abbahagytam. Én elsősorban ugyanis zenekari zenésznek tartom magam. Legyen az nagyzenekar vagy kamarazenekar. Ez utóbbi felállásban szintén nagyon szeretek zenélni. A kamarazenélésben – hogy is mondjam? – sokkal intenzívebb az elektronok vándorlása a játékosok között: sokkal kiélezettebb a zenei kapcsolat, sokkal erősebb az egymásra hatás. Az a jó, ha ez a többféle zenélés táplálja, kiegészíti egymást. Nehéz megtalálni az arányt, hisz ha egy hónapban 35 „szolgálatunk” van a BDZ-ben, akkor nem könnyű mellette egy kvartettben is részt venni.
– Azért van erre is egy nagyszerű megoldás: a BDZ Quartet!
– A BDZ-n belül, annak zenészeiből létrejött kvartettel szerencsésen alakult az elmúlt két évünk. A nagy BDZ-től érkező felkéréseken kívül, ami főleg a Zempléni Fesztiválon való szerepléseket jelenti, elindítottuk saját sorozatunkat, amiben – hasonlóan a BDZ Megérthető zene sorozatához – igyekszünk a közönségnek el is magyarázni egy-egy művet, mielőtt megszólaltatjuk.
https://youtu.be/YSouJJAnRBU
– A kamaraegyüttes programját, gondolom, közösen alakítjátok ki. Mi a helyzet a BDZ műsorával?
– Ez Hollerung Gábor zeneigazgató feladata. Van olyan kérdés, amiben kikéri a véleményünket, de természetesen van, amiben nem. Én személy szerint ebben is igen szerencsés vagyok, a Gáborral való jó kapcsolatom miatt. Volt már olyan, hogy nehezen vállaltunk egy szerintünk későn érkező felkérést, én is bizonytalan voltam, de végül a főnökünk döntésére mégis megcsináltuk, az eredmény pedig őt igazolta. Tény, hogy Gábor ügyesen felülkerekedik a játékosok „kishitűségén”, „problémázásán”: ő tolja keresztül az együttest a nehezebb helyzeteken.
– Szerencsésnek mondtad már kétszer is magad. A BDZ-t is a szerencsédnek köszönheted? Összebotlottatok Gáborral valahol?
– Nem, nem Gáborral találkoztam, hanem még zeneakadémista koromban szólt valaki, hogy kellene kisegíteni a BDZ-ben. Mára ez teljesen megváltozott, de akkortájt, a kezdeti időkben sokkal több kisegítővel dolgozott a zenekar. És ha már szerencse: mázlista vagyok, hogy itt tanulhattam meg a szakmát. Én itt nőttem fel.
– Ez egy modern mese: „Kisegítőből lett koncertmester”. Hogyan történt ez?
– Mint kisegítő felkérést kaptam, hogy egy alkalomra a második hegedű szólamvezetői feladatát lássam el. Innen kerültem át az első hegedűbe, és innen tovább klasszikus próbajáték nélkül lettem koncertmester beugrással, mert az előző koncertmester pár nappal a koncert előtt lemondta a fellépést. Aztán szépen lassan egyre többet vezettem a szólamot, és a következő szeptembertől a teljes évadot koncertmesterként játszottam már végig. Végül is nagyon gyorsan történt mindez, hiszen egy évadot voltam csak kisegítő, és talán IV. évfolyamos zeneakadémistaként már a BDZ koncertmestere voltam.
– Ez ritkaságnak számító, komoly elismerés.
– Az igazság az, hogy akkortájt még nem alakultak ki a zenekaron belül az erőviszonyok úgy, mint ma. Pont jókor voltam jó helyen.
– Nem szégyen az…
– Nem. Már csak azért sem, mert az igazi kihívás nem a pozícióra történő kiválasztás, hanem annak megtartása.
– Milyen feladatokkal jár a koncertmesteri pozíció? Énekkarosként annyit biztosan tudok, hogy a kórus is őt figyeli, hogy mikor és hogyan fogadja felállással a közönség tapsát, vagy mikor jelzi kézfogással mindenkinek a koncert végét.
– A koncertmester elsősorban az első hegedű szólamvezetője. Ezenkívül a zenekarban koordinációs feladata is van: az összes szólam vezetőjével tartania kell a kapcsolatot, folyamatos munkát kell kialakítania velük. Fontos közvetítő szerepe is adódik, ha vendégkarmesterrel játszik a zenekar, mert ilyenkor a koncertmester a legfőbb kapcsolattartó a két fél között. Ezzel a „szereppel” borzasztóan csínján kell bánni, hisz’ nem a saját felvetéseimmel kell fordulnom a karmesterhez, hanem a többieket kell képviselnem. Ebben a legfontosabb készség a rugalmasság. Nem lehet úgy nekiindulni, hogy ez márpedig így és így lesz. Döntéseket kell hozni: gyakran és gyorsan. Nagyon fontos az is – és ennek megtanulása nálam is fejlődést igényelt –, hogy én a kollégáktól csak kérhetek.
– Mint a Szél és Nap meséjében, melyben a Nap mosolyára hamarabb vette le kabátját a vacogó vándor, mint a Szél süvítésére… Vagyis jobb kérni, még akkor is, ha a koncertmester „első az egyenlők között”… És hát fiatalok vagytok valahányan, könnyen megértitek egymást.
– Ebből a szempontból a BDZ különleges együttes, hisz nagyjából a zenekar kilencven százaléka egy generációhoz tartozik. Nagyon jó ez a fiatalság és fiatalosság. Nagyon fontos megőriznünk ezt, mert most kezdődik az az időszakunk, amikor már nem feltétlenül lesz elmondható a BDZ-ről, hogy a fiatalos lendület és a hév irányítja. Megvan és meg is marad bennünk, csak lassan kissé visszaszorul, de nem lesz kevésbé jellemző ránk, hiszen mindez a közösen eltöltött fiatal éveinkből táplálkozik. Ezért is alakult ki nálunk egyfajta családias légkör, aminek főleg az előnyeit élvezzük.
– Bizton mondhatom, hogy a BDZ-nek nemcsak tagjai, de közönsége is fiatalos, így hálás ezért a lendületért, mentalitásért. Ti ráadásul foglalkoztok is hallgatóságotokkal: a fiatalokkal – akik talán jobban szeretnek a korban hozzájuk közel állóktól tanulni, és a fiatalos felnőttekkel is – akik bennetek szeretik saját fiatalságukat.
– A BDZ védjegye, kimondva vagy kimondatlanul, a közvetlenség. Ez azért a legeslegfontosabb, mert nem valamilyen arisztokratikus „csak mi értjük, amit csinálunk” arculatú, hanem nagyon közérthető és közvetlen kommunikáció zajlik a közönség és a zenekar között. Ez a fiatalos lendület és közvetlenség egyértelműen Gábor sajátja, így ez a fajta zenélés a zenekarra is átragadt. Ezt nem sok zenekari zenész mondhatja el magáról! Ez kincs, amit én is igyekszem képviselni, ha kiülök a színpadra. Igyekszem tovább vinni, dolgozni ezen a közvetlenségen. Emiatt érezheti a közönség, hogy bevonjuk őt, hogy részt vehet a produkcióban, hogy nem valamiféle szentélyben van, ahol hiába keresi a csodát, csak érthetetlenséggel találkozik.
– Hát, igen: a csodát azért szeretjük.
– Az meg is születik, de a közönség bevonásával, közvetlen módon. Ez megtörténhet egyszerűen, például azzal, ahogy a színpadra bejövünk, vagy akár egy sokféle formában és stílusban megoldott ismeretterjesztő előadás formájában, ami Gábor stílusában különösen jól működik. Ez a fajta hús-vér zenészkép, ami bennünket jellemez, nem egyezik a „tornából felmentett zenész” képével, ahogy gyakran elképzelik a muzsikusokat.
– Hús-vér zenészként milyen jövőt, további pályát tervezel magadnak?
– Nekem még az is nagy szerencsém, hogy miközben itt nőttem fel, és azzal a Gábortól jövő zenei megközelítéssel, szemlélettel nézem a zeneműveket és a zeneszerzőket, hogy ők sem földtől elrugaszkodott emberek, addig mindezekkel párhuzamosan bennem is kifejlődött az, amit a „darabokkal való foglalkozás” igényének neveznék. Vagyis engem koncertmesterként az egész mű struktúrája foglalkoztat, és ezt valahogy az évek során Gábor is érzékelte. Így aztán egy jó pillanatban elő is mertem állni azzal, hogy szeretnék karmester nélküli koncertet csinálni, aminek így a felkészítés részét is magamra vállalhatom. Azóta ez meg is valósult, több alkalommal is, ebből már egyfajta hagyomány lett.
– Egyre kerekebb a mese…
– Egy zenekari zenészhez képest, ha szabad így mondani, nekem az a többlet jut, hogy megkérdezik, mit szeretnék eljátszani egy ilyen koncerten, és azt engedik is. A jövő évadban megszólaló „karmestermentes” koncert programját már én állítottam össze, és épp mostanában vált véglegessé. Britten Symple Symphony-jával kezdünk, amely, ha úgy tetszik egy egyszerű vonós kamarazenekari darab. Ezt követi Bach hegedűversenye, melynek a szólóját én fogom eljátszani, végül Richard Strauss Metamorfózisok c. darabja, melyet karmesterrel már játszottunk, ezúttal karmester nélkül adjuk elő. Elé pedig Pánczél Tamás kollégánk darabja kerül, az Átváltozások című, amiről eszembe jutott a Metamorfózisok – szóval jó kis koncert lesz!
– A színes palettáról már csak a karmesterség hiányzik, nem?
– Ez jól hangzik, de mind a karmesterség, mind a zeneszerzés egy életet, egy egész embert kívánó szakma, és számomra minden más csak azért van, hogy jobb muzsikus legyek. S bár Gábor szerint karmester leszek, én tudom, hogy nem. Én hegedűs vagyok, és az is maradok.
– Zenészként mivel töltöd a szabad idődet? Zenével?
– Nem. Hála az égnek, eljutottam abba az életkorba, amikor hobbiból már nem foglalkozom a munkámmal. Klasszikus hobbim nincs, de világ életemben nagyon szerettem sportolni. Jógázni azért jógázom már hat éve, mert egyrészt nagyon szeretek, másrészt mert fizikálisan, mentálisan, pszichésen ez tart rendben. Nem tudok nélküle létezni, ahogy a hivatásom nélkül sem.
Az interjú a BDZ 25 – Negyedszázada lendületben című jubileumi BDZ-kiadványhoz készült, 2018 áprilisában.