Így formálódnak hanggá belső történeteink

Ittzés Gergely

A legnagyobb előadóművészeket az állandó keresés és az általuk felkarolt ügyek is kiemelik a tömegből. Az elhivatottságot elsősorban a kiteljesedő produkciók meghallgatásakor érezheti meg a közönség, hiszen a zene által a metatérben keltett hullámok olykor sokkal többet elmesélnek, mint a szavak. Korcsolán Orsolya hegedűművész, Ittzés Gergely fuvolista és Nagy Péter zongoraművész, e nemzetközi szinten is magasan jegyzett muzsikusaink két koncertje között a kapcsolódás a saját belső történetek, késztetések hangi megfogalmazásában kereshető; nem véletlenül tartják kiemelkedőnek nemrég megjelent lemezeiket.

A cikk eredetileg a BTF Magazinban jelent meg.

A 20. századi zenetörténelem nem lehet teljes a holokauszt során elhunyt zeneszerzők műveinek felkutatása és feldolgozása nélkül.

Weiner László vagy Viktor Ullmann koncentrációs táborokban írt műveinek magyar vonatkozású interpretációtörténete van, és most a Dohnányi-növendék, Kuti Sándor vonósműveinek felfedezése is pótol néhány hiányzó láncszemet. Hogy jó hetven év után méltó előadásban hallhatjuk a műveket, Korcsolán Orsolya kitartását dicséri.

Korcsolán Orsolya: Elnémítva
Mikor: április 11. 19:30
Hol: Uránia Nemzeti Filmszínház
Mennyiért: 2500 Ft

A hegedűművész a Deutsche Grammophon kiadónál megjelent Silenced című lemezen dolgozta fel a megtalált műveket: a Szólószonáta magába szippantó, pontszerű fókusza, tördeltsége és a fájdalmakat közvetítő előadása teljesedik ki a Duószonáta és a koncerten is elhangzó 2. vonósnégyes bartóki hangütésében, majd vezet el a triók klasszikus hangulatú megnyugvásáig. Kuti Sándor műveinek forrásértékű felvételei és bemutatása ezentúl viszonyítási pont lesz, és a koncert során bizonyosan megérezzük, hogy Korcsolán Orsolya miért Kodály Zoltán és Weiner Leó egy-egy művét választotta reflexióképpen.

Korcsolán Orsolya: „Szeretném Kuti Sándor művészetét kiragadni az ismeretlenségből”

Ittzés Gergely és Nagy Péter
Mikor: április 13. 19:30
Hol: Pesti Vigadó, Díszterem
Mennyiért: 1900 – 2500 Ft

Ittzés Gergely hangszerének nem egy momentumát és nem egyetlen szerzőjét állította fókuszba, inkább tablószerűen gondolkodott, amikor elkészítette a Fuvolaszonáták nagykönyve című, hét lemezből álló sorozatát. A monumentális vállalkozás hatalmas erénye, hogy úgy ad közel teljes képet a hallgatónak, hogy az egyik legjobb magyar fuvolista szubjektív szempontjai szerint csoportosított és – ami fontosabb – mesterien eljátszott művekkel találja szemben magát. A kilenc óra alatt megszólaló 34 szonáta annak ellenére izgalmas hallgatnivaló, hogy a műforma és a fuvola–zongora hangszerelés adott kereteit nehéz áttörni: Ittzéssel ez sikerül, és mindvégig átérezzük a nagyívű gondolat és a legbensőbb szubjektum kölcsönhatásait. Vannak evidens és vannak meghökkentő, kánonon kívüli, ám ebben az előadásban mégis helyénvaló szerzőválasztások. A koncert során a nagy egészből szemezget különlegességeket Ittzés Gergely Nagy Péter zongoraművésszel az oldalán.

Fedezd fel a BTF programjait tematikus blogunkban!