Ezért kezdje francia játékstílussal a tanulmányait minden hangszeres

Részletek J. J. Quantz Fuvolaiskolájának 18. fejezetéből - A franciákról - 1.rész

J. J. Quantz Fuvolaiskolájának korábbi intelmei alapján megismerhettük, hogy miért és hogyan alakította át a korabeli olasz ízlést Vivaldi és Tartini, utánajártunk, hogy mennyiben árt, vagy használ, ha újmódi olasz hegedűsök kerülnek egy zenekarba, ezúttal pedig nézzük, hogy vélekedett a 18. századi teoretikus a franciákról.

65. § A franciáknál éppen az ellenkezője található annak, amit az olaszokról elmondtam. Mert, ahogy a zenében az olaszok szinte túl változékonyak, úgy a franciák túl állhatatosak, és túl rabszolgalelkűek. Túlságosan kötődnek bizonyos karakterekhez, amelyek előnyösek ugyan a táncokhoz és a bordalokhoz, de a komoly darabokhoz nem, ezért náluk az új is gyakran réginek tűnik. A hangszeresek, különösen a billentyűsök általában nem szoktak nehéz darabok előadásával, vagy az Adagiók során a sok díszítés használatával túl sokat foglalkozni, darabjaikat azonban nagyon érthetően és precízen adják elő, így legalább nem teszik tönkre a zeneszerző jó gondolatait.

Mivel járult hozzá Vivaldi és Tartini a kor olasz zenei ízlésének leromlásához?

Világos előadásmódjuk következtében egy zenekarban ripienistaként jobban használhatók, mint az olaszok. Ezért minden kezdő hangszeresnek ajánlható, hogy francia játékstílussal kezdje tanulmányait. Ezáltal nem csak a hangoknak és a kis díszítéseknek a kottaképnek megfelelő, világos és tiszta előadását fogja megtanulni, hanem idővel képes lesz a francia csillogást az olasz behízelgő stílussal elegyíteni, és ezek által sokkal kellemesebb játékmódra fog szert tenni.

66. § Az éneklés francia módja az olasszal ellentétben nem a nagy virtuózok képzésére való. Ez a mód távolról sem meríti ki az emberi hang képességeit. A francia áriák inkább beszélő, mint éneklő karakterűek. Több ügyességet kívánnaka nyelvtől a szavak kiejtéséhez, mint a gégétől. Mindazt, amit a díszítések terén hozzá kell adni a darabok előadásához, a zeneszerzők írják elő így az előadóknak nem kell az összhangzattanhoz érteniük. Náluk az éneklésben szinte egyáltalán nem szokásosak a futamok, mert úgy tartják, nyelvük az ilyesmit nem engedi meg. Jó énekesek híján az áriákat legtöbbször úgy írják, hogy azokat bárki elénekelheti, aki csak akarja, ami a nem túl sok tudással rendelkező amatőr zenésznek örömet szerez, a jó énekeseknek azonban nem szolgál előnyére. Énekeseiknek legkiválóbb képessége a színpadi játék, amelyben más népek fölött állnak.

67. § A zeneszerzésben a franciák nagyon lelkiismeretesen járnak el. Egyházi műveik bizonyosan visszafogottabbak az olaszokénál, de szárazabbak is. A diatonikus meneteket jobban kedvelik, mint a kromatikusakat. A dallamban szókimondóbbak, mint az olaszok, a gondolatok folytatását majdnem mindig ki lehet találni, ötletekben viszont nem olyan gazdagok. Többet törődnek a szavak kifejezésével, mint egy elragadó vagy behízelgő dallammal. Míg az olaszok a kompozíció szépségét legnagyobbrészt csak a főszólammal igyekeznek kifejezni, miáltal a basszust néha elhanyagolják, addig a franciák legtöbbször több hangsúlyt fektetnek a basszusra, mint a főszólamra. A kíséret náluk inkább egyszerű, semmint felemelő. Recitativójuk túl sokat énekel, az ária ellenben túl keveset, ezért egy operában nem mindig lehet kitalálni, hogy recitativót vagy ariosót hallunk.

Hogy milyenek az olaszok? Mintha egy ügyes hegedűs egy amatőrt akarna kifigurázni

Ha egy francia recitativóra egy air tendre következik, teljesen elálmosodunk, és minden figyelmünket elveszítjük, holott az opera végcélja megköveteli, hogy a hallgatókat kellemes változatossággal állandóan szórakoztassuk, egyik szenvedélyből a másikba vezessük, és hogy a szenvedélyeket olykor bizonyos erősségig fokozzuk, majd hagyjuk ismét lecsillapodni. Ezt azonban a költő egyedül, a zeneszerző segítsége nélkül nem tudja megvalósítani. De amit a francia operák az áriák és recitativók közötti csekély különbség miatt élénkségükből veszítenek, azért kárpótolnak kórusaikkal és táncaikkal. Ha egy francia operát egész összefüggésében pontosan megfigyelünk, szinte az az érzésünk támad, mintha a recitativók és az áriák túlságosan is egyforma keveréke úgy lenne elrendezve, hogy a kórusok és a balettek annál jobban kitűnhessenek.

Annak ellenére, hogy ezek a részletek egy operában, akár a színpad díszítései, csak mellékes dolognak tekinthetők (a kórusok különösen kevés figyelmet kapnak az olasz operákban), mindazonáltal a francia operának ezek szinte a legnagyobb ékességei. Vitathatatlan, hogy a francia zene a maga tökéletességében jobban illik a táncokhoz, mint bármi más, ezzel szemben az olasz jobban illik az énekléshez és a hangszerjátékhoz, mint a tánchoz. De azt sem lehet egészen letagadni, hogy sok kellemes és ízléses gondolattal is találkozhatunk a francia hangszeres zenében, különösen karakterdarabjaikban, amelyekben összefüggő és harmonikus dallamaik jól keveredhetnek az olasz stílus pompás és magasztos gondolataival.

68. § Egészében nézve az olasz operák sem mind remekművek. Noha legkiválóbb operaköltőik, különösen e század kezdete óta, semmi fáradságot nem kíméltek, hogy operáikat a sok mértéktelenségtől megtisztítsák, és azokat, amennyire csak lehet, a francia tragédiaszínház racionális ízléséhez hasonlóvá tegyék; bár Itáliában igen sok tökéletesen szép operaköltemény mutatható fel, a franciák ellenben a legtöbb operájukban még mindig ragaszkodnak a mesékhez, és gyönyörűségüket lelik a számtalan természetellenes és fantasztikus jelenségben, mindazonáltal Itáliában (is) némely költők, zeneszerzők és énekesek súlyos hibákat követnek el (…)

69. § A franciák nem minden alap nélkül róják fel az olaszok hibájául, hogy az áriáikban válogatás nélkül túl sok futamot alkalmaznak. Igaz, ha a szavak jelentése megengedi, és az énekes képes a futamokat élénken, egyenletesen, lendületesen és világosan előadni, azok kivételes díszei az éneklésnek. Az sem tagadható azonban, hogy az olaszok ebben olykor túl messzire mennek, és nem tesznek különbséget sem a szavak, sem az énekesek között, hanem rendszerint megfontolás nélkül csak a bevett szokásokhoz igazodnak. A futamokat eredetileg csak azért használták olyan gyakran, hogya jó énekesek megmutathassák gégéjük ügyességét. Egy idő után azonban mindezekbőltúlkapások fejlődtek ki olyannyira, hogy úgy képzelték egy ária futamok nélkül nem is szép, vagy egy énekes nem énekel jól,értéktelen, ha nem tud egy hangszeres módjára sok nehéz futamot énekelni tekintet nélkül arra, megengedi-e ezt a szöveg (…)

Nagy szorgalom és különleges gyakorlás kell ahhoz, hogy valaki a futamok éneklésében eljusson a könnyedségig. Azok az énekesek pedig, akiktől a természet minden erre fordított szorgalmuk ellenére megtagadja ezt a könnyedséget,fordítsák inkább idejüket valami jobbra, amit egyébként gyakran el is hanyagolnak, nevezetesen, hogy ízlésesen és kifejezően énekeljenek, ahelyett hogy futamokkal gyötörnék magukat, hogy divatosak legyenek. A futamok éneklése iránti túlzott vágyból gyakran az a baj is származik, hogy egyes énekesek kedvéért, akiknek ellentmondani nem lenne bölcs dolog, megfosztják a komponistákat és a költőket a racionális gondolkodás szabadságától. Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy jelenleg Olaszországban alegtöbb helyen a képzett énekesek hiánya következtében a futamokat gyakran éppenséggel túl szűk határok között alkalmazzák.

71. § Ahhoz,hogy egy olasz, vagy olasz módon megírt opera mindenkinek kedvére legyen, és igen kellemes színjátéknak tarthassák, a következő kritériumoknak kell megfelelnie.

Itt egy hosszú felsorolás következik, melyből kiderül, egy opera szövegírójának és zeneszerzőjének mennyi mindent kell szem előtt tartania beleértve a szereplők karakterét és az ezekhez választott kifejezőeszközöket, a versformákat, az érzelemkifejezés módját, a szöveg énekelhetőségét, az énekesek erősségeit és a díszítőelemeket.

72. § Ezekről a dolgokról azonban nem tud helyes ítéletet alkotni sem egy olasz, sem egy francia, főleg ha még soha ki nem mozdult az országából, és mindig csak egyféle zenéhez szokott. Mindegyik a hazai szokása szerint valót fogja a legjobbnak tartani, és a másikat meg fogja vetni. A hosszú évek alatt kialakult megszokás vagy a meggyökeresedett előítélet mindig akadályozni fogja abban, hogy értékelje, ami az ellenoldalon jó, és ami a saját oldalán rossz. Egy harmadik személy, ha a megfelelő tudás és ismeretek birtokában van, és hozzá pártatlan is, igazságosabb döntést tud hozni.