Magyarország mostanság legnépszerűbb, főként régebbi korok zenéit játszó együttesének alapítója, aki egyben hazánk művészeti életének fontos, nemrég megválasztott vezető tisztségviselője, nyilatkozott a közelmúltban országunk zenei életéről.
A vele készült interjúból amellett, hogy képet kaphattunk a művész életútjáról, képzettségének, tájékozottságának sokoldalúságáról és jelenlegi munkájának szerteágazó feladatköreiről, azt is megtudhattuk, hogy alapjaiban szeretné megváltoztatni a hazai zeneoktatást, mivel meglátásai szerint
„a művészek, elsősorban a zenészek a tehetség, a hagyomány ereje és a rendelkezésre álló pénz ellenére sem elég hatékonyak”.
Nagyon szimpatikus gesztusként ezért intézményvezetői, elnöki megbízatásának egyik legfőbb céljaként említette a művészeti nevelés átgondolt fejlesztésének elősegítését, melyhez segítségként fel is ajánlotta az illetékes miniszternek az általa vezetett Akadémia egyedülálló szellemi potenciálját a Nemzeti Alaptanterv vitájához, megreformálásához.
Külön öröm volt számomra azt olvasni, hogy a művészeti képzés átalakítását „elsősorban a minőségi szemlélet erősebb képviseletével” szándékozik elősegíteni. Mivel Elnök úr mindeddig legmeghatározóbb érdeklődési területe véletlenül épp egybeesik az enyémmel, nagyon remélem, hogy előbb-utóbb a hazai felsőoktatást és ezen belül a régi zenei képzést is elérhetik majd ezek a változások.
Szakmai körökben jól ismert, együtteseivel világszerte koncertező karmesterként nyilván Elnök úr figyelmét sem kerülték el azok a külföldön bevált működési elvek, amelyek jól szolgálják a minőségi szemlélet megerősödését. Ezek nagy többségükben lényegében minden országban problémamentesen alkalmazhatók és adoptálhatók, így remélem hamarosan kis hazánkban is bevezetésre kerülhetnek majd.
Saját külhoni tapasztalataimra visszagondolva emlékszem például mennyire újszerű volt számomra az a sok országban (és nem csak tőlünk Nyugatra) már évtizedek óta jól működő minőségbiztosítási rendszer, mely az intézmények jól képzett tanári karának kialakítására szolgál. Ennek lényege nagy vonalakban a következőkben foglalható össze:
- felsőoktatási intézményekben tanári oktatói helyre eleve nemzetközi pályázatot hirdetnek meg akkor is, ha csak helyettesítő tanárt, vagy óraadót keresnek
- a felvételi eljárásnak nem csak opcionális, a Szenátus által kérhető, hanem elengedhetetlen eleme mind a próbajáték, mind a próbatanítás
- a meghallgatások minden része a tanszak minden tanára és tanulója számára is nyilvános (tulajdonképpen ajánlott) és minden résztvevő hozzászólhat, segíthet e végső döntés meghozatalában
- a próbajáték, próbatanítás aktív közreműködőinek (hangszeres kísérő, tanított növendék) véleményét is komolyan mérlegelik a jelentkező tanár személyiségéről, képességeiről, pályaalkalmasságáról kialakítandó vélemény meghozatalakor
- a jelentkezők végül egy előadás során megfogalmazzák a tanítással kapcsolatos gondolataikat, főbb irányelveiket és egy a tanári karral folytatott beszélgetés során a résztvevők az illető személyiségéről is kaphatnak némi képet, ami segít eldönteni, hogy a leendő tanár és módszerei beleillenek-e a tanári kar közösen kialakított képzési koncepciójába és alkalmas lesz-e majd aktívtagként részt venni a tanszak szintű közös projektek csapatmunkájában
Természetesen magában még egy ilyen összetett felvételi rendszer használata sem ad teljes garanciát a színvonal emeléséhez – hiszen ehhez a meglévő tanári kar csapatszelleme és hasonló alapokon való szervezése, összekovácsolása is fontos feltétel – de bevezetése legalább megadhatja a fejlődésés az oktatás színvonala szinten tartásának esélyét.
Azokban az országokban, ahol ehhez hasonló módon történik a tanári kar összeállítása, a tanári felvételi követelmények közöttáltalában nem szerepel a doktori (DLA) fokozat. Ettől függetlenül, ha valaki kutatási témáját ilyen keretek között szeretné megmérettetni és elismertetni, ezek után gondolom, mondanom sem kell, hogy egy nemzetközi bírálóbizottság előtt teheti ezt meg, ahol kutatási témájának szakértői tesznek fel kérdéseket a dolgozatában megfogalmazott következtetésekről és ezek megalapozottságáról.
Volt alkalmam a hallgatóság körében részt venni ilyen doktori védésen, amin egy nemzetközi hírű professzor dolgozatát és előadásában összefoglalt eredményeit vizsgálták. Mivel a bírálóbizottság tagjai több országból felkért nagyhírű tudósok voltak, ezen a szinten már egyáltalán nem bántak kesztyűs kézzel kollégájukkal, minden bizonytalan, kérdéses pontra rávilágítottak és rákérdeztek a szövegben, annak ellenére, hogy nyilván nem lehetett kétségük a világhírű illető felkészültségéről, amit végül a professzor mindenre kiterjedő válaszai és magyarázatai is teljesen meggyőzően alátámasztottak. Szakmabelieknek már egy ilyen „vitán” részt venni is óriási élmény, ami által minden érdeklődő rengeteg ismerettel gazdagodhat.
Hasonló élményeket és oktatási színvonalat szívesen látnék itthon is, mivel úgy gondolom, minden ilyen irányú kezdeményezés végső soron az oktatás teljes egészére is hatással van és a tanári képzés színvonalának európai szintre való felzárkóztatása és az ismeretanyag aktualizálása mindenkinek hasznára lenne. Országunk méretéből és sajátos anyanyelvünkből következően szerintem nagyon fontos a nemzetközi zenei életben és oktatásban zajló folyamatok figyelemmel kísérése, hogy az itthon végzett művész-tanárok, a felhalmozott tudás birtokosai és továbbadásának letéteményesei, európai közegben is használható és hatékony eszközök birtokosai lehessenek. A jövő generációk művészeti képzésének sikere ugyanis szerintem nagymértékben tanáraink rugalmas, az újabb kutatások iránt érdeklődő és csapatmunkára, szakmai együttműködésre nyitott szellemiségének kialakításán múlik.
Ezért minden az oktatás fejlesztésére és minőségbiztosítására, színvonalának emelésére irányuló törekvést szívből támogatok különösen, ha ezek olyan körökből érkeznek, ahol megfelelő potenciál is kínálkozik a – kétségtelenül bonyolult és összetett – probléma hathatós és előremutató, ésszerű megoldására.
