Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Csodagyerekekből lett csodafelnőttek - Szabó T. Anna tárcája

Csodagyerekekből lett csodafelnőttek – Szabó T. Anna tárcája

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Brecht munkanaplóját olvasom, egy ponton (1942 júliusában) azt írja: „nyomorúságos dolog, hogy még csak annyira sem vagyunk képzettek a zenében, hogy megértsük, mit nem értünk”. Azután írja ezt, hogy a Kaliforniai Egyetemen meghallgatta Schönberget, aki a zeneszerzés elméletéről beszélt, a disszonancia emancipációjáról; Brecht számára annak ellenére világosnak tetszett ez az előadás, hogy a zeneelméleti és technikai részeket nem annyira értette, és ez a világosság-érzet jórészt a zeneszerző személyiségének erejéből következett.

A kortársakkal is vannak ilyen élményeink, a modern zenét magyarázó zenészekre és zeneszerzőkre hatalmas szükségünk van, és nemcsak az értelmiségnek. Mese és zene, magyarázat és mű: mindkettőnek helye van az életünkben. Milyen jó lenne egyszer olyan embert is hallani a zenéről beszélni, mint Mozart, látni fura kényszeres mozdulatait, hallani, milyen botrányos szavakkal vezeti le az iszonyú feszültséget a  teljes koncentráció szüneteiben – a személyiség vadságának és provokatív gyerekességének megtapasztalása egyaránt hozzájárulna ahhoz, hogy olyan bonyolult dolgokat is megértsünk, vagy akár csak megsejtsük a megértést, amelyeket évek tanulásával is nehéz megközelíteni.

A csodagyerekekből lett csodafelnőttek nagy árat fizetnek a szellemi halhatatlanság ragyogásáért. Hogy mekkorát, azt a műveikből azok is megérezhetik, akik csak gyönyörködnek bennük, és nem törekszenek arra, hogy bejárják az alkotók nyomában a legnehezebb kaptatókat, legsötétebb utakat.

A zeneművészek útját alkotótársként bejárni nem tudom, de lélekben velük emelkedem és zuhanok alá, ahogy a laikus, ám elkötelezett közönség is teljes odaadással követi pokolba és mennybe a muzsikát. A Mozartról készült Amadeus film végén sem csak a mozi által kiváltott érzelmek szögezték a székbe a nézőket, akik a stáblista alatt még mindig sírva figyelték a d-moll zongoraversenyt: maga a zene is olyan felkavaró, hogy lehetetlen megrendülés nélkül hallgatni. A lírai lágyságnak és a szaggató fájdalomnak, a támadó sötétségnek és a fekete felhők résén áttűző éteri napsugárnak olyan viharos és gyönyörű keveréke ez a mű, az emelkedett szépségnek és a talán a megírás sebességének lendületéből is fakadó fájdalmas hajszoltságnak és ideges nyugtalanságnak olyan elegye, amelyet újra és újra meg kell hallgatni ahhoz, hogy megérezzük, mi a tétje egy életnek – igen, a mi saját életünknek is, nemcsak a nagyok emelkedett életútjának.

A MÁV Szimfonikusok mostani decemberi előadása érdekes közegbe helyezi ezt a felejthetetlen zenét, Ravel Lúdanyó meséi és Saint-Saëns: Orgonaszimfóniája fogja közre, a kontextus nyilván egész más visszhangot ad majd a műnek, mint amit megszokhattunk. Az elmúlt időszakban számos előadását meghallgattam a KV. 466-os hangversenynek, és kicsit körbetapogattam magamnak a hangzását is, amihez sok támpontot kaptam a neten.

Ide kapcsolódik:
Ismét a MÁV Szimfonikusokat vezényli Charles Dutoit

Megnéztem például Robert Levint, amint Mozart saját eredeti fortepianóján játszik, és arról beszél, hogy a zeneszerzők mindig a saját hangszerükön komponálnak, és egyik kor zenéje sem elválasztható a korabeli hangképzéstől és hangszerektől – tanulságos volt meghallani Mozart hangszerének finom zenedoboz-hangzását; próbáltam elképzelni Mozartot, ahogy a saját hangszerének az akkor még működő pedálját nyomkodja; éppen ezért hallgattam meg a művet az Ensemble Christofori előadásában korabeli hangszereken is. A mű felívelő zárlata vigasztal és elringatja a sötét kétségeket, a finomság győz a durvaságon, mégis megrendülten fejezem be mindig egy-egy előadás meghallgatását.

Az nyilvánvaló, hogy nemcsak az élvezheti a jó ételt, aki maga is tud főzni (a mindig nagyon hiányzó Esterházy Péter jut eszembe, „Főzni nem tudok ugyan, de enni….!”), Brecht tehát nem tévedett, amikor úgy érezte, ért mindent, amit Schönberg mond, különösen, hogy alkotóként  ő maga is a zenét helyezte a középpontba számos művében. Nemrég olvastam egy tanulmányt, amely a Brecht-féle  Koldusoperát Stravinsky A katona történetével veti össze, nemcsak zenei, de történetmesélési szempontból is.

A modernséget ugyanúgy érdekli a közérthető üzenet, mint a korábbi századokat, hiába vált minden bonyolultabbá és nehezebben követhetővé. Számomra ez utóbbi darab is arról szól, hogy mi az ára a sikernek, hogy eladhatja-e az ember a saját életét, tehetségét az ördögnek, hogy van-e következménye a döntéseinknek. (Érdekes adalék, hogy a Stravinsky-mű sikeres ősbemutatójának napján tört ki a spanyolnátha-járvány, megvalósítva a zárlat hátborzongató ördögzenéjét.) Ha nem is tudom megérteni, hogy mit nem értek, értelmezésre és élvezetre képes maradok – ahogy ennek a mostani decemberi Stravinsky-bemutatónak is az Unokák és nagyszülők bérletben találtak helyet, ahol a képzett és talán még naiv hallgatók közösen hallhatják-értelmezhetik majd a mesével is kísért, színes és izgalmas előadást.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X