A kiemelkedő ritkaságokra mindig van kereslet a műtárgypiacon

Sotheby’s, árverés - forrás: napiujsag.hu

Január elején két cikket is közöltünk itt a Senki többet? blogban a Sotheby’s január 29-i New York-i aukcióinak előzeteseként: az egyikben Giovanni Battista Tiepolo Rózsafüzéres Madonna angyalokkal című festményére, a másikban Andrea Mantegnának a Julius Caesar diadalmenete című festménysorozata egyik képéhez készített előtanulmányára hívtuk fel a figyelmet, mindkét alkotás kapcsán azt is megemlítve, hogy sikeres licitek esetén esélyük lehet megdönteni szerzőjük eddigi árverési rekordját. Nos, a művek megszerzéséért küzdő gyűjtők visszaigazolták a várakozásainkat.

Tiepolónak a Régi mesterek árverésén kalapács alá kerül, 1735-ben készült, nagyméretű, oltárképe, amelyet, mint ezt megírtuk, a Sotheby’s előzetesen akár 15 millió dolláros bevételt is várt, végül 17.349.000 dollárért (5,321 milliárd forint) került új tulajdonoshoz, ami valóban magasan több, mint amennyit az itáliai mester bármelyik alkotásáért eddig valaha is kifizettek. Ami pedig konkrétan ezt a festményt illeti, ez utoljára 1989-ben szerepelt árverésen – akkor is a Sotheby’snél –, amikor is 1,3 millió fontért (akkori árfolyamon 2,1 millió dollár) került a mostani eladójához, aki eszerint nem csinált vele rossz üzletet. Mert bár a harmincegy évvel ezelőtt kiadott 1,3 millió font akkor is a legtöbb volt, amennyit egy Tiepolo-műért addig valaha is kifizettek, ez a mostani 17 millió dolláros bevétel azért alighanem busásan kárpótolja az akkori befektetésért. Arról nem is beszélve, hogy a két árverés között eltelt időben egy milyen szép műtárgyat nézegethetett…

Giovanni Battista Tiepolo: Rózsafüzéres Madonna angyalokkal – 17.349.000 dollár – forrás: Sotheby’s

A másik, ugyancsak komoly sikervárományosként beharangozott alkotás, Mantegna rajza pedig, amelyik a Sotheby’s ugyanaznapi Grafikai árverésnek volt az egyik leginkább várt tétele, és amelyért 12 millió dollár körüli bevételt reméltek, a licitek végén a jutalékokkal együtt végül 11.654.000 dollárért (3,574 milliárd forint) kelt el. Ez az összeg szintén jelentősen túlszárnyal minden korábbi árat, amelyet a művész bármelyik grafikájáért eddig kifizettek, vagyis ez is valóban új szerzői rekordot állított fel a maga kategóriájában.

Andrea Mantegna: Julius Caesar diadalmenete; vázlatrajz – 11.654.000 dollár – forrás: Sotheby’s

Mindez pedig azt mutatja, hogy a valódi kvalitásra, és különösen a kiemelkedő ritkaságokra mindig is van kereslet a műtárgypiacon, vagyis aki ilyen alkotásokba tudja befektetni a pénzét, az nemigen járhat rosszul egy későbbi eladás során.