Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Zeneszó Milyen muzsika lehet az, amit utoljára hall egy zeneszerző-zseni – Szabó T....

Milyen muzsika lehet az, amit utoljára hall egy zeneszerző-zseni – Szabó T. Anna tárcája

Képeket nézek, zenét hallgatok közben. Kastélypark, múzeum, Apassionata… És egyszer csak elképzelek egy orvostanhallgatót, aki szerelmes egy tizenöt éves zongorista lányba.

- hirdetés -

Az arcukat először nem látom, csak a fiú fejét, profilból – fekete szemüvege van, keskeny szája és boglyas haja. Most már a szemüvege mögül nézek: egy boncteremben vagyok, mesterséges fény, formalinszag, épp egy kézfejet nyitok fel, nervus medianus, mondja mellettem náthás hangon a professzor, de időm sincs megriadni, mert már benne vagyok a fiú fejében, aki nem a holdascsontot és a borsócsontot nézi a csukló ravaszul komponált szerkezetében, hanem egy finom lánykezet lát maga előtt, ami a billentyűket simogatja és csiklandozza finom futamokkal végig, de zenét nem hall (hallok) hozzá, mert süket (vagyok) rá, botfülű, csak a puha kéz érzékisége van előtte – élő szépség a halott helyett.

- hirdetés -

És akkor látom meg a lányt, és tudom már, hogy Rékának hívják, feszes kontyba fogott barna haja van, fekete csipkével takart gyönyörű, hosszú háta, a hallhatatlan zenére ringatózik játék közben, és a fiú azt gondolja éppen, hogy megszerzem neki, ha törik, ha szakad, megszerzem, ha bezárnak is, és én hallom, amit gondolunk, de nem tudom, hogy mit akar megszerezni.

Ide kapcsolódik:
Egy végzetes szerelem hozta Martonvásárra - 250 éve született Ludwig van Beethoven

Pislogok egyet, már nem a fiú vagyok, hanem itthon ülök a kanapén a laptoppal az ölemben, és a martonvásári kastélyparkot nézem megint, ahol nyírás nélkül hagyták szabadon nőni a fákat a szabadság jegyében. Terebélyes koronákat látok és szabadtéri széksorokat, ahol koncerteket hallgat a romantikus nyári közönség. Arra gondolok, hogy egy fa is tudja, hogyan kell nőnie, hogy mi a számára ideális forma és magasság, a kertésznek csak szeretnie és táplálnia kell, óvnia a kór- és károkozóktól, de engednie, hogy szélben-esőben-viharban erősödjék. Közben már az Eroicát hallgatom, a lombkoronákként kavargó és hajladozó motívumokat, és arról olvasok, hogyan lett a kiskorában megalázott, zsarnok apja által regulázott, durva módszerekkel zenére kényszerített gyermekből a szabadság híve, és közben titkos, szenvedélyes szerelmes. A szelídségen tűnődöm és a vadságon ámulok, közben kinézek az ablakon, a januári szélben zúg és kavarog az öreg, boglyas hajú ezüstfenyő.

Próbálok visszakerülni a fiú fejébe, de hiába. Mit akarhat? Meg kell várnom, amíg befejezi a boncolást, amíg gumikesztyűjét ledobva végre hátrasimítja a haját a homlokából, átöltözik és hazaindul, és csak akkor kezdem érteni a szándékát, amikor érzem, hogy az orromban nekem is ott maradt a fertőtlenítőszerek szaga. A fiú lépéseinek és a zenének a ritmusára mozdulatok kezdenek előtűnni a fejemben. Egy kéz, ahogy kinyitja a vitrint, és kiemel belőle valamit, két kéziratos lapot látok, az egyiken vörös pecsét, a pecsétes lapok közt egy üvegmedál, az üvegmedálban szürke szálak, a fiú keze kapkodva feszegeti-nyitja-töri fel az üveget, és a porlékony szálacskák közül néhányat egy celofánzacskóba csúsztat, és már ő vagyok megint, az ő énje az ő képzeletében, a zsebembe teszem a zacskót és rohanni kezdek, ki a szobából, ki a kastélyból, át a füvön, a kapu felé.

Nem tudom, mi lesz vele, mert kinyitom a szemem, és megállítom az Eroicát, nagy csend lesz hirtelen a szimfónia áradása helyén, de nem hallgathatom tovább, nem hallgathatok, mert mindent értek. Ez a fiú elvakult szenvedélyében Beethoven hajszálaiból akar lopni szerelmi zálogul, azt hiszi szegény, hogy a zenész olyan, mint az orvos, a testen keres és talál csak bizonyítékot jóra és rosszra, pedig a komponistáért halálosan rajongó lány bizony aligha fog örülni a különös ajándéknak, elborzasztja majd az öreg haj halálszaga, a pusztulás üzenete. Ez nem annak a tüzes tekintetű embernek a haja, akit a képeken látni, ez egy megtört és élettelen test porlékony maradványa csak. A lány romantikájának nincs köze a tényekhez, egy kamaszlány szerelme nem test, hanem tűz, ahogy a zongorajátéka sem csak a kéz csontjainak és inainak a munkája, hanem a lüktető véré és a száguldó gondolaté.

Elfordulok a fiú képzelgéseitől, nem érdekel már, csináljon, amit akar, elkapják és bezárják úgyis, hiába vette fel a nagy rabláshoz a gumikesztyűt, a kamera rögzíti a kocsija rendszámát, és…Még egy pillanatra látok egy rövid autósüldözést, és a fiú mozdulatát, ahogy a résre nyitott kocsiablakon szélnek ereszti a celofánba gyűjtött hajszálakat, a szinte láthatatlan zacskót rögtön felkapja a szél, felrepül a fakoronák fölé. Azt már soha nem szerzi vissza senki, volt-nincs ereklye, a celofán, mit egy különös üvegfa termése, végigvitorlázik Martonvásár felett, pár ősz szál repül ki belőle és elvegyül az elemek közé, elemészti az elsöprő nagy tágasság, ahogy a hegedűszó vész el a mennydörgés robajában.

Beethovenre gondolok megint, és a halálra, arra, hogy amikor meghalt, csak a csendet hallotta, nem a Bécs felett tomboló mennydörgést, vagyis dehogy a csendet, biztos zene szólt a fejében akkor is, és képeket látott, kedves sétaútjainak tájait, a Brunszvik-kastély fái is ott kavarogtak biztosan lehunyt szeme mögött – ki tudja, milyen muzsika lehet az, amit utoljára hall egy zeneszerző-zseni, milyen lehet egy komponista halálszimfóniája? Csend vagy zene, zene vagy csend, az agónia titka örökre zárva marad előttünk, holtakor mindenki a maga dallamát hallja majd bizonnyal, de nem úgy a test titka. Beethoven boncolási jegyzőkönyve ma is elolvasható, a vastag koponya, a szenvedő has, az öregségbe hajló porhüvely feltárja magát nekünk, de a zene igazán soha, hiszen az csak a mi testünkön át és a mi testünkben szól, mindenkinek máshogyan. És igen, látom, ahogy körülveszik az ágyát a hódolók, és zokogva begyűjtik utolsó ősz fürjeit, hogy szent ereklyeként mutogassák majd, a fejet aztán betakarják, rózsakoszorúval övezik, az egykor zongorázó és komponáló ujjak most liliomot és viaszkeresztet kulcsolnak fehéren, és eltemetik, de el nem felejtik.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.